Először is vegyük sorjába, melyek a jelentősebb pártok, és milyen erőviszonyok vannak.

Bár a második világháború óta az olasz politika meglehetősen ingatag, talán megszámolni is nehéz, hány előrehozott választás volt, hány kormány bomlott fel idő előtt, ám az utóbbi évek – legalábbis e tekintetben – viszonylag stabilnak mondhatóak. Ugyanis a legutóbbi olaszországi parlamenti választásokat 2022. szeptember 25-én tartották. A következő pedig 2027. december 22-én lesz.

Azt Magyarországon is tudják a legtöbben, hogy jelenleg Giorgia Meloni kormányoz. Ez úgy alakult, hogy az általa vezetett Olasz Testvérek (Fratelli d'Italia) 26%-ot kaptak, tehát ők voltak a legerősebbek.

Mögötte a sorrend a következő volt (zárójelben a kormányfőjelöltjeik):

Az olasz választási rendszerben is jelentősége van az egyéni választókerületeknek, ám kisebb mértékben, mint a magyarban. Persze, ez is számított, és az egyéni választókerületekben aratott győzelmeknek köszönhetően a jobboldali koalíció (FdI, Lega, FI, Noi Moderati) a szavazatok 43,8%-ával a mandátumok csaknem 60%-át szerezte meg.

Ez történt tehát 4 éve, de milyenek most az erőviszonyok? Bár a közvélemény-kutatásokat érdemes fenntartásokkal kezelni, de mégis igazodási pont, úgyhogy lássuk, hogy fest az ábra.

Továbbra is az Olasz Testvérek vezetnek, mintegy 25–27 százalékkal, a második helyen a Demokrata Párt áll 21–22 százalékkal, őket követi az 5 Csillag Mozgalom nagyjából 11–13 százalék körüli támogatottsággal, majd itt egy új versenyző a pályán, a Roberto Vannacci vezette Nemzeti Jövő (Futuro Nazionale) 7–8 százalékkal, a Forza Italia szintén ebben a sávban mozog, a Zöldek és Baloldaliak névre hallgató szövetség 6–7 százalékon áll, a Salvini-féle Lega veszítve támogatottságából, 5–6 százalékkal számolhat.

De miért veszített Salvini? S el is érkeztünk írásunk tárgyához, egy bizonyos Roberto Vannaccihoz. Akinek a pártja csupán pár hónapja létezik, és már, mint látható, jelentős támogatottságra tett szert. Szimpatizánsainak egy része pedig kétségtelenül Salviniéktől jön, hiszen korábban a Legában politizált, ám szakításra került sor. De haladjunk sorjában.

Vannacci a hadseregtől érkezik a politika világába, jelenleg 57 esztendős. 1986 és 2023 között szolgált katonaként. Az olasz szárazföldi erők elit alakulatánál volt, de megfordult az ejtőernyős kommandónál is. Harcolt Szomáliában, Ruandában, Boszniában, Koszovóban, Afganisztánban és Irakban is. Később a Folgore nevű híres ejtőernyős dandár parancsnoka is volt, és az Olasz Katonai Földrajzi Intézet élére is kinevezték.

2023-ban magánkiadásban megjelentette A fordított világ című könyvét. A műben élesen támadta a feminizmust, az LMBTQ-ideológiát, az illegális migrációt. A könyv rendkívül népszerű lett Olaszországban, ám Guido Crosetto védelmi miniszter leváltotta intézetvezetői tisztségéből, sőt, fegyelmit is indított ellene. Innen pedig gyakorlatilag egyenes volt az út a politikába.

Salvini meghívására 2024-ben a Liga EP-listavezetője volt, és be is került az Európai Parlamentbe. Ám közte és Salvini között a viszony az idők alatt megromlott, sok ok lehet a háttérben, mindenesetre Vannacci kijelentette azt is, hogy számára a Liga már nem képviseli azokat a markáns jobboldali értékeket, amelyekben ő hisz. Ezért 2026 elején megalapította saját pártját, amelynek népszerűsége töretlenül emelkedik.

Követeléseivel és célkitűzéseivel maximálisan tudunk mi is azonosulni. Elutasítja az Európai Unió mélyebb „integrációját” és a brüsszeli bürokráciát. Programjának alapja a nemzeti függetlenség és a döntéshozatal teljes visszaszerzése. De nyíltan felvállalja a remigráció fogalmát is, tehát az illegális migránsok visszatoloncolását. Élesen elutasítja a multikulturalizmus őrületét, és a szigorúbb határvédelmet helyezi előtérbe.

Nyíltan ellenzi az Ukrajnának szánt katonai és fegyverszállításokat, támogatja a diplomáciai rendezést és az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatok újrafelvételét szorgalmazza. Kemény harcot hirdet a woke és az LMBTQ ellen, a hagyományos családeszményt, szigorúbb társadalmi hierarchiát, fegyelmet és rendet követel.

Bizonyára olvasóink már kíváncsiak rá, hogy mi lehet vajon álláspontja Izraellel kapcsolatban? Ugyanis Európa-szerte – negatív tendencia –, hogy „radikális pártok” teljes mellszélességgel beállnak Izrael mellé, ezáltal egy cionista, filoszemita „jobboldalt” építenek. Nos, eddig legalábbis Vannacci esetében be tudunk számolni biztató kijelentésekről. Míg a jelenlegi kormánypártok egyértelműen atlantista, szorosan Izrael-párti vonalat képviselnek, addig Vannacci és a Futuro Nazionale pozíciója jóval távolságtartóbb Izrael kapcsán. A 2023. október 7-i események kapcsán Vannacci elismerte Izrael jogát a „terrorszervezetek elleni védekezésre és a biztonsága megőrzésére”, ám támogatja a kétállami megoldást.

Határozottan kiáll amellett, hogy a Közel-Keleten tartós béke csak a palesztin állam elismerésével és megalakításával érhető el. Több nyilatkozatában is kritikával illette a konfliktus palesztin civil áldozatainak magas számát.

Talán ez is, s sok más is hozzájárult ahhoz, hogy szakított Salvinivel. Fontos tény az is, hogy a Lega északi, mérsékeltebb szárnya (mint például Luca Zaia és Massimiliano Fedriga tartományi elnökök) kezdettől fogva ellenezte Vannacci jelenlétét, mondván, hogy a tábornok radikális, identitásalapú retorikája elidegeníti a párt hagyományos szavazóbázisát. Úgy tűnik, a szavazóbázis elidegenítése Vannacci kilépése után is megtörtént, csak most már a Nemzeti Jövő szívja el a Lega szavazóinak egy részét, és most már erősebbek is.

Végére hagytam egy emlékezetpolitikai kérdést, mert különösen érdekes Vannacci viszonya az olasz fasizmushoz. Legalábbis abban a tekintetben, hogy szemmel láthatóan nem hajlandó elfogadni azokat a politikailag korrekt kereteket, ahogyan a status quo elvárja még a radikális jobboldali pártoktól is, „mit kell” gondolni a fasizmusról. Nincs arról szó, hogy Vannacci fasisztának nevezné magát a nyilvánosságban, ám egyszer, mikor megkérdezték, antifasisztának tartja-e magát, azt felelte, értelmetlen ma az antifasizmus, hiszen a fasizmus 80 éve megszűnt. De nem sértődik meg azon, ha lefasisztázzák, ám szerinte ez „fiktív jelző”.

De ennél is tovább ment, ugyanis többször vihart kavart, amikor a fasiszta rendszer történelmi szerepéről beszélt. Az 1922-es római menetelést (Marcia su Roma) egy ízben csupán „egy nagyobb utcai tüntetésnek” nevezte, megjegyezve, hogy Benito Mussolinit legálisan választották meg képviselőnek, és a hatalomátvétel is törvényes volt, ugyanis Mussolinit III. Viktor Emánuel olasz király kérte fel kormányalakításra. Amikor újságírók Mussolini „erőszakos intézkedéseiről és a diktatúráról” kérdezték, azzal hárított, hogy nem kíván történelmi ítélőszéket ülni.

A 2024-es kampányában közvetlenül utalt a Decima MAS nevű második világháborús olasz tengerészeti elit egységre (amely 1943 után a nemzetiszocialista Németország oldalán harcolt). Kampányvideójában az X jelet formálta a kezeivel, és arra buzdította a választókat, hogy „tegyenek egy Decimát (X-et) a nevemre”.

Természetesen nem maradnak el a nemzetellenes oldalról érkező támadások sem, olasz katonai szakszervezetek és baloldali politikusok feljelentést tettek ellene. Azzal vádolják, hogy a pártja által hirdetett hierarchikus társadalmi modell, a nemzeti büszkeség hirdetése és a vezetői kultusz az 1920-as és 30-as évek fasiszta ideológiáját igyekszik újraéleszteni.

Mindenesetre ezekre a támadásokra meglehetősen stílusos reakciót adott egyik legutóbbi rövid Facebook-videójában, íme:

A videó mellé fel van sorolva jó néhány jelző, melyekkel őt illetni szokták: „fasiszta, rasszista, kirekesztő”. Ismerjük ezeket. Majd a felé meredő pisztolyokkal szembenézve ennyit mond: Me ne frego!

Magyarul ez annyit jelent: „nem érdekel”, de az olaszok értik alatta például azt is, „köpök rátok”.

Ez az azért is különösen humoros és eredeti, mert a me ne frego egyik központi jelszava volt Mussolini fekete ingeseinek. A jelmondat az első világháborús Arditi elit alakulatának volt sajátja, amivel arra utaltak, hogy a halál sem érdekli őket. E gondolat később a fasizmusban élt tovább olyan kontextusban, hogy egyrészt őket sem érdekli a veszély és a fenyegetések, és nem érdekli őket az sem, hogy ellenségeik, a kommunisták, liberálisok mit gondolnak róluk. Reméljük, Roberto Vannaccit sem fogja a jövőben sem.

Henney Viktor – Kuruc.info