A cionista média minden erejét latba vetve igyekszik elhitetni a világgal, hogy Iránban választási csalás történt, így Ahmadinezsád elnök hatalma nem legitim, a rezsim valójában tehát egy diktatúra. A cél: az iszlám köztársaság belső rendjének aláásása.
A cionisták szeretnék, ha Muszavi személyében egy olyan ember kerülne az iszlám köztársaság élére, aki hajlandó a perzsa állam érdekeit alárendelni Izrael és USA akaratának. A másik forgatókönyv pedig alighanem az, hogy amennyiben az 1953-ban, a CIA vezényletével lezajlott puccshoz kísértetiesen emlékeztető módon most nem sikerülne előidézni a "rendszerváltást", akkor is a nyugati közvéleményt felkészítsék a "választási csaló, illegitim, diktatórikus módon uralkodó" Ahmadinezsád elnök, illetve az "ajatollahok" hatalmának megdöntésére.
A cionisták szoros ellenőrzése alatt álló nyugati média azonban egyetlen egy bízonyítékkal sem tudja alátámasztani a választási csalások tényét. Egy a Washington Postban június 15-én megjelent írás szerint a voksolás előtti közvélemény-kutatások Ahmadinezsád nagyarányú győzelmét vetítették előre, a sajtóorgánumok azonban ezekről a felmérésekről hallgattak, máskülönben most nem lehetne "csalásokkal" megvádolni a győztest, és a nyugati titkosszolgálatok nem tudnának felfordulást előidézni. 
A tömegtájékoztatók, valamint a magukat baloldalinak meg szocialistának hazudó propagandisták és politikusok pedig elfelejtenek rámutatni a két fő elnökjelölt híveinek gyökeresen eltérő szociális összetételére. Mert bizony, bizony, a szegényebb munkás és paraszti rétegek teljesen egyértelműen Ahmadinezsád elnök mögött sorakoztak föl, míg ellenfelét a jómódú, többnyire nagyvárosokban élő, nyugatias üzleti és értelmiségi "elitek" támogatták. Hazugság az is, hogy a fiatalok a vesztes Muszavira voksoltak volna a legnagyobb arányban, mert valójában a 18-24 éves korosztály körében éppenséggel a hivatalban lévő államfő aratott elsöprő diadalt.
Az utcai tüntetések résztvevői általában teheráni egyetemi hallgatók, akik a főváros előkelő, felső középosztályhoz tartozó családjainak gyermekei. Hová tűnt a máskor oly érzékeny "baloldali" média "szociális lelkiismerete"? Az Ahmadinezsad mögött álló tömegek nem akarnak privatizációt, nem akarják a piac korlátlan uralmát, ezzel szemben viszont értékelik az államfő erőfeszítéseit, aki olcsó hitelekkel, szociális intézkedésekkel, az olajbevételek igazságos elosztásával igyekezett segíteni a rászorultakon.
Ahmadinezsád győzelme emlékeztet a "populistának" kikiáltott, valójában a szegényebb néprétegek érdekeit felvállaló Hugo Chavez venezuelai, illetve Evo Morales bolíviai elnök nemrégiben kivívott választási diadalaira. Mindhárom államférfi szívén viseli az elesettek, a szegények sorsát, ellentétben a azokkal a magukat demokratikusnak hazudó nyugati, arab és más vezetőkkel, akik csakis a bankároligarchia és a cionista lobbi érdekében tevékenykednek. A felsorolt három kiváló államférfi ezen kívül pedig országaik nemzeti érdekeit sem hajlandók semmilyen áron feladni.
Ahmadinezsád győzelmének egyik oka, hogy nagyon sok iráni tőle várja az ország védelmének, függetlenségének biztosítását az izraeli-amerikai világhódítókkal szemben. A hivatalban lévő államfő az afganisztáni és iraki határkörzetekben élő lakosság körében fölényesen maga mögé utasította ellenfelét, ami korántsem véletlen. A néptömegek teljes alávetésére és a nemzetek ellenálló erejének megtörésére törekvő "globális elitek", illetve a velük összefonódott cionista erők nem ismernek könyörületet. Ha az iráni rezsim megdöntésére irányuló erőfeszítéseik kudarcot vallanak, alighanem háborúval igyekeznek akaratukat Perzsia népére rákényszeríteni.
Perge Ottó - Kuruc.info