Győri Nemzeti Hírlap, 1937. augusztus 15., eredetiben itt

Bár ha történelmi szemléletből hibáztatom is, hogy a világnézeti harcot korunk különlegességének tüntessük fel, mégis elismerem, hogy a világnézeti harc áll. Az a két eszmekör, amely ezt a világnézeti harcot vívja, a „jobboldali” és a „baloldali”. A baloldali eszmekör van a várban, a jobboldali eszmekör ostromolja a várat, melynek hat hatalmas bástyáját már el is foglalta.

A baloldali eszmekör a XVIII. sz. elejétől kezdődőleg, mintegy két évszázadon keresztül fokozatosan települt a várba. A megszálló csapatok eleje a materialista közgazdasági elméletek harcosai voltak. Ezeknek nyomába a klasszikus liberalizmus hősei léptek, azé a klasszikus liberalizmusé, amely Európa államaiban a „l’etat c’est moi” helyébe a népviseleten felépülő parlamenti rendszert, az arányos adózást, az emberi egyenlőséget a hatóságok előtt, a gyülekezés- és szólásszabadságot, az „Italia rinuitat”, az 1867-es kiegyezést, a népek önrendelkezési jogát, hatalmas gazdasági és szellemi fellendülést hozott magával. Jöttek azonban más csapatok is. Az egyik útvonalon menetelt az individualizmus, amely az egyén teljes felszabadulását hirdeti, az egyén szabad csapongásától a gazdasági életben, a szellemi tevékenység síkján, a családi és társadalmi életben, és amely az államhatalmat csak addig a határig ismeri el, ameddig az egyén szabad csapongását biztosítja a közjogban, a magánjogban és a büntetőjogban egyaránt. A másik útvonalon menetel a marxizmus, amelyet hadicsőcselék tömege kísér nyomon: a kommunizmus és az anarchizmus.

Mindezek a csapatok, együtt élve és összekeveredve a várban, kikényszerítették a „századvégi embert” és a „XX. század emberét”.

Elkerülhetetlen volt a várban a csapatok összeütközése. Az „egyének” szükségszerűen összeütköztek érdekköreikkel, önzésükkel, hiúságukkal, nagyzási hóbortjukkal. Megszületett a világháború. Öt évig tartott a világháború, és ezalatt az öt év alatt az emberiség zöme olyan szellemi átalakuláson ment át, amely kétszáz esztendős eszmei irányzat hibáit és tévedéseit felismerve, kialakította a „jobboldaliságot”.

Miként történhetett ez? Az emberiség a világháborúban egészen egyszerűen, mindenki által könnyen megfigyelhető jelenségekből vonva következtetéseket, három tényre eszmélt. Az egyik a faji különbségek ténye. Voltak jó katonák és voltak rossz katonák. A jó katonákat más fajta szolgáltatta, mint a rosszakat. Ez az észlelet faji öntudatra és faji büszkeségre tanította az embereket. A másik a szervezettségben rejlő erő ténye. Az emberek rájöttek arra, hogy a jól szervezett és vezetett század, ezred, hadosztály, hadsereg, a jól működő utánpótlás, az eszes vezérlet biztos sikerhez vezetett, – míg ezek ellentéte, emberi életben és anyagban mérhetetlen károkat okozott. Ebből azt következtették az emberek, hogy az összefogás és összetartás, a fegyelmezett és irányított munka, elhivatott emberek parancsára cselekvés: a siker kulcsa. A harmadik az Istenbe vetett hit újraéledésének ténye. A krisztusi tanítás három nagy erkölcsi pillére: a felebaráti szeretet, a remény és a bizalom, borzalmas megpróbáltatások idején hihetetlen erőt tudott [adni] az embereknek. A túlvilági élet hite és reménye megvigasztalta és kitartásra serkentette a szenvedőket. Rájöttek tehát arra, hogy semmiféle emberi hatalom, sem a fegyelem, sem a parancs, sem a büntetés nem képes olyan végtelen erőfeszítésre, önmegtagadásra és önfeláldozásra késztetni, mint a keresztény vallás tanítása, az Istenbe vetett hit.

Ez a három tény, amely teljesen átalakította a háború előtti ember mentalitását. Példaképpen milliók közül, csak egy nevet említek: Mussolini. Ez az a három tény, amely alapja a jobboldaliságnak.

A jobboldaliság tehát elsősorban faji öntudat, vagyis felismerése annak, hogy az emberiségnek vannak minőségileg jobb és rosszabb fajtái. Vannak fizikailag és pszichikailag értékesebb fajták, a szívósabbak, az erősebbek, a bátrabbak, az élesebb eszűek, a könnyebb felfogásúak, szellemileg termékenyebbek, a becsületesebbek és hűségesebbek. A faji öntudat felébredésével karöltve a fajtestvérek kölcsönös megbecsülése és összetartása halad, tehát a faji, vagy helyesebben nemzeti kollektivizmus kialakulása.

A jobboldaliság másik jellemvonása a központi államhatalom fokozására irányuló törekvés. A fegyelmet tartó, céltudatos és hozzáértő vezetés alatt, a legapróbb részletekig kialakuló egységes szervezet: a jobboldali eszmekör állama. Ebben az államban az „egyén” szabadságából sokat áldoz fel az „egyetemért”. Az egyéni áldozatok összessége az egyetem javát szolgálja, mert a jobboldali eszmekör államában az egyetem érdeke, vagyis a közérdek jár elöl és ennek a közérdeknek deferál az egyéni érdek. Ezen az alapon új állami és társadalmi berendezkedések, új gazdasági és pénzügyi irányzatok épülnek fel.

A jobboldali ember feltétlenül vallásos. Hisz Istenben és hűséggel követi tanításait. A jobboldali ember moralista, tehát nem külső fegyelmezés, bírói és rendőri intézkedések következménye, hanem a vallásos meggyőződésé. A jobboldali ember becsületes és tisztességes életet él, tiszteli a családot, szereti a gyermeket, megbecsüli embertársát. A jobboldali ember örömmel áldoz a közérdeknek, mert ezt kötelességének ismeri. Nem gyűlölködik, nem folytat gyilkos versenyt, és a háborút csak nemzete érdekéből ismeri el jogosultnak.

Az ilyen mentalitású csapatok kivonultak a várból, és most ostromolják azt. Mi lesz a harc vége?

Hat nagy bástyát elfoglaltak már ezek a jobboldali csapatok: Perzsiát, Törökországot, Olaszországot, Németországot, Portugáliát és az Egyesült Államokat. A spanyol bástyán vérözönben áll a harc. A francia bástyán előcsatározások folynak, Tardieu és Doriot most szervezik a jobboldali csapatokat. Szovjet-Oroszország óriási kérdőjel. A jelentéktelen cseh és román bástya csapatai, szokásuk szerint, azt várják, hogy a harc melyik oldalra dől el. Az angol, a bolgár, a jugoszláv és magyar bástyán nincsen harc, mert ezeknek a bástyáknak csapatai a történelmi folytonosság, a történelmi elhivatottság tudatában úgy cselekszenek, ahogy azt fajtájuk érdeke, államiságuk sérthetetlensége minden időkben megkívánja.

A harc kimenetele nem lehet kétséges. A jobboldali eszmekör máris annyi szépet, jót és nemeset alkotott, hogy megadásra tudja kényszeríteni a még ellenállókat. A homo sapiens fiziológiai és pszichológiai sajátossága, ösztöne, hogy létének megjavításán dolgozzon. Mikor azt hitték, hogy az emberi lét megjavításához az „egyén” boldogulásának módszereit kell keresni, hogy az egyént szabadjára kell engedni útján: vér és verejték, gond és szenvedés árkolta az útvonalat. Egyesek nagyszerű eredményeket értek el, nagyszerű anyagi és szellemi sikereket. De az egyén felemelkedése nyomán nem emelkedtek a névtelen milliók is. Az ügyes és élelmes kivált és felemelkedett ugyan, de az átlag lejtőre került, a gyenge pedig szenvedett és pusztult.

A jobboldali ember nem az egyént, hanem a tömeget nézi. A jobboldali ember azt mondja, hogy az ügyesebb és élelmesebb ám emelkedjék az őt megillető színvonalra, de vegye vontatókötélre azokat is, akiket az egyéni kiválóság, a körülmények összejátszása és a szerencse nem segít. A jobboldali embernek ez a programja nem utópisztikus kísérlet, hanem realitás, amelynek érvényre juttatásán korszakunk legnagyobb lángelméi és legkiválóbb szakemberei dolgoznak. Az emberiség érdekében nem lehet és nem szabad kételkednünk sikerében.

(Kuruc.info)