Bezár!
2020. augusztus 9., vasárnap, Emőd napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:01 Fehéroroszország: a választásra jogosultak harmada már előzetesen voksolt, "véletlenül" őrizetbe vettek két ellenzéki kampánystábtagot22:48 Napi devianciapropaganda: Józsefváros a legújabb Zugló22:33 "Akasszátok fel őket!" - ez a tüntető tömeg kedvenc jelszava az "ítélet napján" Bejrútban22:19 Jeruzsálemben tömegtüntetésen követelik Binjámin Netanjáhu és kormánya távozását21:57 Momentum-DK-viszály: manipulált hangfelvétellel, fizetett hirdetésben sározással folytatódott a gödi történet21:25 Ronaldinhóék újabb 200 ezer dollár kifizetése után szabadulhattak a paraguayi luxushotelből21:01 Tizenegyen meghaltak egy lakástűzben a csehországi Bohumínban - állítólag egy lakó felgyújtotta a saját ajtaját20:46 A magyarországi négerek is rájöttek, milyen nehéz a sorsuk20:10 MACS-vezető: a vértranszfúzió a legnagyobb doppingmumus19:33 Megnőtt az illegálisan Csehországban tartózkodók száma - ukránok, moldovaiak, vietnámiak19:09 Újabb gyilkosság történt Érden18:45 Halálos baleset történt a sajóivánkai vasúti átjáróban18:22 Törökországból egészen Lengyelországig jutott kamionnal egy 34 egyedes sáskarakomány17:40 "Sikeres vértanúműveletet" hajtottak végre Mogadishuban17:21 Berlinben vaddisznó orozta el egy nudista férfi számítógépét (16+)
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Extra ::

Még egyszer Imre Kertész kommunista cikkeiről - és arról, amit megpróbált eltitkolni az érettségijével kapcsolatban

Reklám

Igazság nélkül nem láthatsz - Kertész Imre születésnapjára (befejező rész)
Kertész Imre születésnapjára írt cikkem harmadik, utolsó részéhez értem. Hogy miről lesz szó az alábbiakban? Kertész Imre életrajzának két homályos, eddig nem tisztázott mozzanatáról. Először arra keresem a választ, hol, mikor és milyen eredménnyel érettségizett az író. Írásom második felében Kertész zsurnalisztikai munkásságának újabb két darabját teszem közkinccsé rövid kommentár kíséretében. Elöljáróban azonban szólnom kell egy három hónapja megjelent cikkről, amelyre azon frissiben nem reagáltam, türelmesen megvártam Kertész Imre születésnapját.
Augusztus 18-án jelent meg a gepnarancs.hu oldalon az ismert liberális szerző, Lévai Júlia „Leleplezés” - innen és onnan nézve című publicisztikája. A cikk témája a Kuruc.info augusztusi írása Kertész Imre magas állami kitüntetéséről és Schmidt Mária ezt megelőző, a Heti Válaszban publikált terjedelmes írásáról. Lévai többek között ezt írja:
Az ügy előzménye, hogy a lap mérhetetlenül felháborodott Schmidt Mária Kertész Imréről szóló írásán, amelyben a szerző úgymond „azt hazudta, hogy (Kertész) sohasem volt kommunista”. (A kommunista szót a kuruc.info természetesen nem az eredeti, hanem a „haza- és nemzetáruló gazember, magyarellenes diktátor” értelemben használja.)
Egyik szorgalmas munkatársuk, „a kiváló Bistrán Demeter” (J) ennek hírére azonnal könyvtárba vonult, hogy megnézze, mit is írt Kertész a pályája elején, az ötvenes években.
Lévai nem értette meg, vagy felületesen olvasta el a kifogásolt cikket: nem Kertész Imre kitüntetésének a hírére „vonultam” (?) könyvtárba, hanem sok évvel ezelőtt magánszorgalomból, csillapíthatatlan tudásszomjtól vezérelve kutattam fel Kertész írói munkásságának korai, elfeledett darabjait. Tavaly júliusban jelentek meg azok a cikkeim, amelyekre Lévai Júlia is hivatkozik. 2013 júliusában pedig még szó sem volt arról, hogy a Nobel-díjas író a Magyar Szent István Rend birtokosa lesz.
Ez azonban apróság, írt ennél sokkal érdekesebbet is Lévai Júlia. Ott tartottunk, hogy „Bistrán Demeter (J)” (?) „könyvtárba vonult”, s Kertész-cikkek után nyomozott:
Közzé is tette rögtön az onnan nézve bombasztikus hatású mondatot, amely szerint Kertész „kommunista lapoknál dolgozott”.
Innen nézve, a mondat nemhogy nem bombasztikus, hanem még totálisan értelmetlen is, hiszen tudjuk, hogy a Rákosi-korszakban kizárólag kommunista lapok létezhettek, attól volt totalitárius a rendszer. Bistrán ezzel a „fölfedezésével” tehát számunkra nem mondott semmit, legfeljebb azt, amit enélkül is tudunk: Kertész a pályája elején hitt a szocializmusban és aktívan írt.
Annál többet jelenthet viszont a mondat a lap közönségének, amelynek tagjai a gyűlöletüket már a kommunisták és a zsidóság puszta azonosítása révén is boldogan ki tudják élni.
(http://gepnarancs.hu/2014/08/leleplezes-innen-es-onnan-nezve/)
Lévai idéz tőlem egy három szavas mondatot. Ilyen mondatot azonban nem írtam le: az idézőjelbe tett szavakat egy hosszabb mondatomból metélés révén tette magáévá Lévai, s nem vette figyelembe a szövegkörnyezetet sem. Pedig leírtam világosan, száraz magyarsággal, hogy Kertész Imre saját maga nyilatkozott újságírói pályakezdéséről, s arról, hogy a buchenwaldi koncentrációs táborból hazajőve belépett a kommunista pártba. Nem írtam tehát semmi „bombasztikus”-at, semmi „totálisan értelmetlen”-t. Kertész Imre saját bevallása szerint 1948 nyarán lett a Világosság című kommunista napilap munkatársa (Kertész Imre: K. dosszié. Bp., Magvető, 2006, 126. o.), s 1951. január elsején szűnt meg a munkaviszonya: „szabályos felmondólevelet kaptam kézhez a Szikra Lapkiadó Vállalattól: 1951. január elsejétől nem tartanak többé igényt a munkámra”. (I.m. 128. o.) A kertészi adatok alapján tehát évekkel ezelőtt végiglapoztam 1948 nyarától 1950 végéig a Világosság lapszámait, s elolvastam azokat a cikkeket, amelyek alatt Kertész nevét, vagy monogramját találtam. Nincs ebben a történetben semmi „bombasztikus”.
Kertész pályakezdésekor léteztek még nem kommunista lapok is. Például az ellenzéki Demokrata Néppárt (Barankovics-párt) 1949 elején megszűnt lapja, a Hazánk. Például az ugyancsak ellenzéki (de azért a kommunistákkal olykor flörtölő) radikális párt lapja, az 1949 júniusában kimúlt Haladás. Nem igaz tehát Lévai azon állítása, hogy „a Rákosi-korszakban kizárólag kommunista lapok léteztek”, hiszen a szociáldemokrata párt bekebelezése, az állampárt (MDP) megalakulása után is működtek nem kommunista lapok. Például a különböző felekezeti újságok. Az Új Ember című katolikus hetilap. Vagy a zsidó hetilap, az Új Élet. Lévai Júlia szerint ezek is kommunista lapok voltak?
Azért idéztem Lévai Júlia nyári írásából, mert ez a cikk is (Schmidt Mária szavával élve) a „maszatolás” mintapéldája. Lévai szerint köztudott, hogy pályája elején Kertész hitt a szocializmusban és „aktívan írt”. Ha ez a tény köztudott, akkor mivel magyarázható az, hogy eddig egyetlen irodalomtörténész sem dolgozta fel a Nobel-díjas író pályakezdését? Mi az oka annak, hogy a 2009-ben megjelent Kertész Imre bibliográfia is csak 1975-től veszi számba az író munkásságát? Ady, Kosztolányi vagy Pilinszky újságírói működése közismert. Kertészé miért kivétel? Lévai Júlia egyébként azt is írja, hogy a tavalyi írásaimban idézett Kertész-cikkekkel alapvetően nincs semmi baj, hiszen a kor íróinak jó része „nem politikában és realitásokban, hanem kizárólag eszmékben gondolkodott, így bevette a kormánymaszlagot”, aminek alapvető oka az volt, hogy „a meghirdetett, egyenlőségpárti eszmék alapjaikban humanisták, igazságosak voltak”.
Megdöbbentő, hogy ezek a szavak leírathattak és megjelenhettek Magyarországon 2014-ben. A kommunista párt valóban „egyenlőségpárti eszméket” hirdetett? A meghirdetett sztálinista eszmék „alapjaikban humanisták, igazságosak” voltak? Aki ismeri a korszak kommunista sajtóját, csak megbolydult gyomorral tudja olvasni Lévai „maszatolását”. Amikor Kertész még a Madách Gimnázium diákja volt, már felszalámizták a kisgazdapártot, elhurcolták Kovács Bélát, lezajlott a Magyar Közösség-per, felakasztották Donáth Györgyöt. Amikor Kertész az utolsó gimnáziumi évét befejezte, Péter Gáborék már serényen dolgoztak a MAORT-per forgatókönyvén. Kertész már a kommunista párt lapjánál dolgozott, amikor ítélet született a MAORT-, a Mindszenty-, majd a Rajk-perben. S ez csak a jéghegy csúcsa.
Az „egyenlőségpárti eszmék” olvastán nem lepődtem meg azon, hogy Lévai Júlia végül a zsidóság és a kommunizmus viszonyánál kötött ki. Pedig Kertészről szólva nem bolygattam ezt a kérdést, hiszen az engem érdeklő probléma szempontjából mellékes, hogy az író milyen származású, milyen etnikumhoz, valláshoz kötődik. Ami engem érdekel: miért a nagy hallgatás Kertész Imre pályakezdéséről, gimnázium éveiről, a kommunista sajtóban eltöltött éveiről? Miért találunk különböző forrásokban egymásnak is ellentmondó, valótlan életrajzi adatokat?
Az alábbiakban két kérdést érintek. Az első: Kertész Imre iskolai végzettsége. A másik: Kertész Imre újságírói működése.
Kertész Imre érettségije
Kertész Imre új könyvében olvasom:
Ötvenedszer írom újra az önéletrajzomat.
(Kertész: A végső kocsma. Bp., Magvető, 2014, 285. o.)
Bizonyára a K. dosszié című, 2006-ban megjelent műről van szó. Érdekes, hogy ebben az öninterjú formájában megírt (s ötvenszer átgyúrt) kötetben az író nem beszél arról, mikor és hol érettségizett. „Egyelőre érettségi előtt álltam” – ez a legtöbb, amit megtudunk. (Kertész: K. dosszié. Bp., Magvető, 2006, 120. o.)
Egy húsz évvel ezelőtt készült interjúban is talányosan fogalmazott az író:
1945 júliusában jöttem haza, befejeztem az iskolát és hamarosan újságíró lettem. (Igyekeztem elkerülni a katonaságot, ezért iratkoztam be esti egyetemre, de 1951-ben mégis besoroztak.) Az 1946-ban alakult Szikra című lapnál kezdtem újságíróskodni. Baloldali voltam, visszatérve a koncentrációs táborból, igyekeztem radikálisan gondolkodni a világ dolgairól, s abban az évben beléptem a kommunista pártba. 1948-ban a kommunista Szabadság című lap /…/ fuzionált a Világosság című szociáldemokrata orgánummal, s utóbbi nevén, déli lapként folytatták tevékenységüket. Itt dolgoztam 1950-ig, mikoris kidobtak. 1949-ben már meglehetősen kritikus szemmel néztem, ami körülöttem zajlott, de a pártból kilépni akkor nemigen lehetett. Amikor kitették a szűrömet, behívtak katonának /…./.
(Kertész: A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt. Bp., Magvető, 1998, 181-182. o.)
Tudomásom szerint az egész Kertész-életműben ez az egyetlen világos utalás arra, hogy az író sikeres érettségi vizsgát tett (egyetemi tanulmányokat ugyanis csak érettségi birtokában lehet folytatni). Azt azonban Kertész sohasem mesélte el, sohasem írta le, hogy hol és mikor tett sikeres érettségi vizsgát. Pedig egy világhírű író életrajzának minden mozzanata érdekes lehet az olvasónak.
A nobelprize.org honlapon (a Nobel-díj hivatalos weboldalán) minden díjazott életrajza olvasható. Kertész Imréé is. Az angol nyelvű életrajz szerint Kertész élete így alakult a háború utáni első években:
On his return to Hungary he worked for a Budapest newspaper, Világosság, but was dismissed in 1951 when it adopted the Communist Party line. After two years of military service he began supporting himself as an independent writer and translator of German-langauge authors /…/
Az angol szövegben egy szó sincs gimnáziumi tanulmányokról, érettségiről (az idézetben szereplő méretes hazugságra később még visszatérek).
Az angol szöveg mellett a honlapon megtalálható egy magyar nyelvű életrajz is. Ez azonban kissé eltér az angol verziótól:
/…/ 1945-ben szabadul fel Buchenwaldban. Hazatér Budapestre, 1948-ban érettségizik. Rövid újságírói pályafutás következik, majd 1951-ben, már a sztálini diktatúra beállta után, kidobják a napilaptól, ahol addig dolgozott. Behívják katonának, 1953-ban leszerel, s úgy dönt, hogy író lesz.
Ez olvasható a Nobel-díj weboldalán, tehát nyugodtan tekinthetjük Kertész hivatalos életrajzának. Szirák Péter monográfiájában is az szerepel, hogy Kertész 1948-ban érettségizett (Szirák: Kertész Imre. Pozsony, Kalligram, 2003, 216. o.).
Kertész Imre a budapesti Madách Imre Gimnáziumban végezte tanulmányait 1940 és 1948 között. (Zárójelben jegyzem meg, hogy osztálytársa volt Gadó György, a későbbi szabaddemokrata politikus, akinek édesapja katonai vérbíróként szolgálta a kommunista rezsimet). 1948-ban azonban Kertész Imre nem tett érettségi vizsgát az említett gimnáziumban, mert az utolsó évben (is) megbukott.
2002-ben jelent meg Temesi László (nem tévesztendő össze a Ferenc keresztnevű, Kossuth-díjas szegedi mesemondóval) „Sors és sorstalanság. Kertész Imre Nobel-díja” című könyve a szerző saját kiadásában. Az alaposnak nem nevezhető műben Kertész gimnáziumi éveiről is olvasunk. Sajnos Temesi is „maszatol”, mert a lényeget elhallgatja: Kertész „általános tanulmányi eredmény”-e ugyanis minden iskolai évben elégséges volt. Kivéve két évet: hetedik és nyolcadik osztályos korában Kertész megbukott (az utolsó évben duplázott, mert félévkor is elmeszelték). Hetedikben mennyiségtanból, nyolcadik első félévében mennyiségtanból és természettanból, a nyolcadik év végén csak mennyiségtanból kapott elégtelent. Temesi fotókópiában közli az iskolai anyakönyv egyik oldalát, a nyolcadikos Kertész Imre év végi osztályzatait, az anyakönyvi oldal alsó részét azonban eltüntette. Nem véletlenül. (A teljes oldal a cikk alatt, a frissítésben található - a szerk.)
A fotókópia fölött azt írja Temesi, hogy Kertész 1948. augusztus 29-én sikeres pótvizsgát tett, s „érettségi vizsgára mehet”. Az idézet nem pontos: az anyakönyvi oldal Temesi által eltüntetett részén ugyanis három bejegyzés olvasható:
1.) „A tanári testület általános ítélete: javítóvizsgálatot tehet.”
2.) „Javítóvizsgálaton mennyiségtanból elégséges osztályzatot kapott, érettségi vizsgálatot tehet. Bp., 1948. augusztus 29-én.” Alatta két aláírás. (A dátum rosszul olvasható az anyakönyvben, lehet, hogy a helyes dátum augusztus 22.)
3.) „A Berzsenyi Gimn. igazgatója 795/1948 sz. alatt értesített, hogy az érettségi vizsgálaton magyar nyelvből elégtelen osztályzatot nyert. A dec. havában tartandó érettségire utasíttatott a Berzsenyi Gimn-ben.”
A harmadik bejegyzést nem akarta megosztani olvasóival Temesi László, ezért csonkította meg az iskolai anyakönyvi oldal fotókópiáját.
Miért kellett elhallgatni, hogy a Nobel-díjas író 1948-ban az érettségi vizsgán megbukott, méghozzá magyarból? Nem éppen az a nagy diadal, hogy a magyarból szekundára érdemesített író évtizedekkel később megkapta a legnagyobb irodalmi kitüntetést? Miért kell szégyellni a bukást? Nem attól jó vagy rossz író valaki, hogy van-e vagy nincs diplomája, érettségi bizonyítványa. Örkény István kérdés nélkül is beszélt arról, hogy hetedikes korában elégtelent kapott magyarból, mert nem tanult. Méghozzá az ország egyik legjobb gimnáziumában, a budapesti Piarista Gimnáziumban. Ki vitatná, hogy (saját szavaival élve) a „csúnya szeplő” ellenére Örkény kitűnő író lett? Az én problémám tehát tömören: miért kell hallgatni arról az életrajzi tényről, hogy Kertész Imre megbukott az érettségi vizsgán? Az iskolai anyakönyveket nem lehet eldugdosni az idők végezetéig.
Jöjjenek a száraz tények. A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban 1948. szeptember 6-án készült, 795/1948. számú, „Az 1948. év szeptember havában teljes és kiegészítő érettségi vizsgát tett tanulók anyakönyve” címet viselő dokumentumban a 3. számon szerepel Kertész Imre, aki teljes érettségi vizsgát tett, hiszen a nyolcadikos bizonyítványt csak az augusztus végi pótvizsga után kapta meg. Az érettségin az alábbi eredményt érte el az író:
magyar nyelv és irodalom: „írásbelin nyert eredménye”: elégséges; „szóbelin nyert eredménye”: elégtelen; „végleges érettségi osztályzata”: elégtelen;
történelem: szóbeli: elégséges; érettségi osztályzata: elégséges;
latin nyelv: írásbeli: jó; szóbeli: elégséges; érettségi osztályzata: elégséges;
német nyelv: írásbeli: jó; érettségi osztályzata: jó,
természettan: szóbeli: elégséges; érettségi osztályzata: elégséges;
mennyiségtan: szóbeli: elégséges; érettségi osztályzata: elégséges.
Bizony elég gyönge bizonyítvány. Az író egyébként már említett önéletrajzi könyvében nem is tagadta, hogy a háború után nem nagyon koptatta az iskola padjait, hanyagolta a tanulást:
Az biztos, hogy időm java részét nem az iskolapadban töltöttem. Hogyan is tehettem volna? A mozik tele voltak új és régi amerikai filmekkel. /…/ Aztán az iskolától nem messze volt a Pollack-féle asztalitenisz- és biliárdterem: reggel nyolckor az iskolában találkoztunk, de kilenckor-tízkor a szűkebb baráti társaságommal már vagy moziban voltunk, vagy a pingpongteremben, esetleg a Hungária gőzfürdőben. És az ötórai teákon egyszerre fölfedeztem a lányokat…
(Kertész: K. dosszié. Bp., Magvető, 2006, 111-112. o.)
Őszinte vallomás. De miért hallgatott, s miért hallgat máig a sikertelen érettségi vizsgáról? Rejtély. Ahogy az is rejtély, hogy a bukás után Kertész Imre mikor és hol szerzett, illetve szerzett-e egyáltalán érettségi bizonyítványt.
A 795/1948. számú érettségi anyakönyvben az idézett érdemjegyek után az alábbi megjegyzés olvasható:
A magyar nyelv és irodalomból 1948 december havában a budapesti V. ker. áll. Berzsenyi Dániel gimnáziumban javítóvizsgálatot tehet.
Kertész azonban nem jelent meg a javítóvizsgán. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban 1948. december 10-én felvett, 1254/1948. számú, „Az 1948. év december havában javító érettségi vizsgálatot tett tanulók anyakönyve” című dokumentumban nem szerepel Kertész Imre neve. Kimondhatjuk tehát, hogy 1948-ban a későbbi Nobel-díjas író nem szerzett érettségi bizonyítványt, mert magyar nyelv- és irodalomból elégtelen osztályzatot kapott, s az anyakönyv tanúsága szerint a decemberi javító vizsgán nem jelent meg. Jegyezzük meg a buktató tanár nevét, megérdemli, hiszen nem akárkinek adott elégtelent: Kúthy Zoltán (nem elírás, valóban hosszú ú-val írta a nevét). Az 1948. december 10-én lezajlott javító vizsgán is ő faggatta volna Kertész Imrét.
Elképzelhető, hogy Kertész Imre végül nem szerzett érettségi bizonyítványt. Ezt sem igazolni, sem cáfolni nem tudom. Azt viszont tudom, hogy az idézett iskolai dokumentumok (közokiratok) szerint 1948-ban nem kaphatott érettségi bizonyítványt. A Nobel-díj bizottság honlapján tehát valótlan adat szerepel. Jó lenne, ha az író nyilatkozna életének erről a ködös, „maszatos” időszakáról.
Kertész Imre, az újságíró
Említettem korábban, hogy Kertész saját vallomása szerint 1948 nyarán került a Világosság című napilaphoz. Szirák Péter említett monográfiájában is az olvasható, hogy 1948-ban Kertész „leérettségizik, a Világosság című laphoz kerül”. (Szirák: i.m. 216. o.) Kertész tehát érettségi bizonyítvány nélkül került a kommunista napilaphoz. Hogy kinek az ajánlására, milyen elvtársi segítséggel s milyen érdemek alapján került a szerkesztőségbe, nem tudjuk.
Idéztem korábban a Nobel-díj hivatalos honlapján található angol nyelvű Kertész-életrajzból. Megismétlem a fontos mondatot:
On his return to Hungary he worked for a Budapest newspaper, Világosság, but was dismissed in 1951, when it adopted the Communist party line.
A mondat vége hazugság. A Világosság már akkor kommunista lap volt, amikor Kertész a szerkesztőség tagja lett. A szociáldemokrata párt délutáni napilapja, a Világosság 1945-ben indult, s 1948-ban, a pártegyesülésnek nevezett erőszakos aktus után fuzionált a Szabadság című, ugyancsak délutáni kommunista napilappal. 1948. június 15-én már ez szerepelt a lap impresszumában: „A Magyar Dolgozók Pártja lapja”. Lehet, hogy Stockholmban nem tudják: ennek a pártnak volt a főtitkára Rákosi Mátyás. Mintegy két héttel később ünnepelte a lap harmadik születésnapját. Az ünnepi cikkben olvassuk:
Mint a Magyar Dolgozók Pártjának lapja értük meg a harmadik évfordulót. A Magyar Dolgozók Pártjának harcos katonái, a marxista-leninista világnézet hirdetői, a magyar sajtó forradalmi szellemű lapja akarunk maradni a jövőben is.
(A Világosság ünnepe. Világosság, 1950. július 3., 2. o.)
A harcos katonák egyike volt Kertész Imre.
De nemcsak a Nobel-díj bizottság honlapja állít valótlanságot. Álljon itt egy rövid, ugyancsak angol nyelvű szöveg arról, hogyan alakult Kertész pályája 1945 után:
Kertész went to live with his mother, who had lived out the duration of the war in Budapest, and completed high school. He joined the Communist Party in 1946, became disillusioned after the takeover in 1948, and began working as a journalist in Budapest for the newspaper Világosság. He was dismissed in 1950 for his political wiews.”
(Sarah D. Cohen: Imre Kertész, Jewishness in Hungary, and the Choice of Identity. = Imre Kertész and Holocaust Literature. West Lafayette, Indiana, Purdue University Press, 2005, 25. p.)
Tudományos, egyetemi kiadó gondozásában napvilágot látott kiadványból, Kertész Imre munkásságát elemző tanulmánygyűjteményből idéztem. A szerző elhallgatja, a külföldi olvasó pedig nem tudja, milyen lap volt a Világosság. Ajánlom ezt az idézetet a gépnarancsos Lévai Júlia szíves figyelmébe. Ha ugyanis van valami, ami „totálisan értelmetlen”, akkor Sarah D. Cohent illeti a győzelmi pálma. Szerinte ugyanis Kertész csalódott a pártban, s ezért a párt lapjának a munkatársa lett. Képzeljük el azt az ifjút, aki kiábrándul a katolikus vallásból, majd azonnal jelentkezik az első útjába eső szemináriumban, mert pap akar lenni. Nem képtelen történet?
Temesi László írja említett könyvében:
A könyvtárban ülve órákba telt, míg rábukkantan Kertész Imre legelső cikkeinek egyikére a Világosság 1949. január 5-i számában. Címe: Nagy építkezések indulnak Angyalföldön. Se előtte, se utána nem láttam Kertész aláírást három évfolyam átböngészése után, ami persze nem azt jelenti, hogy nem írt az ifjú újságírójelölt, elvégre sok „névtelen” írással találkoztam, bármelyik lehet az övé.
(Temesi: Sors és sorstalanság. Kertész Imre Nobel-díja. H.n., 2002, 53. o.)
A szerzőnek abban igaza van, hogy a cikkek többsége „névtelenül” jelent meg. Ugyanakkor az is tény, hogy Temesi nem volt kellően alapos. Én ugyanis több írás alatt láttam „Kertész aláírást három évfolyam átböngészése után”, igaz, többször is átfésültem a Világosság évfolyamait. Két, eleddig ismeretlen Kertész-írást ezennel közzé is teszek.
Előbb azonban idéznem kell az író egyik legfontosabb naplójegyzetét, amelyet Schmidt Mária is citált nevezetes nyári dolgozatában:
A nácikat túl kellett élni. A bolsevizmus idején semmi remény nem mutatkozott a túlélésre; a rendszer nem úgy nézett ki, mint amely véget ér. De a létezését sosem fogadtam el. Nem illeszkedtem be gondolatvilágába, nem beszéltem nyelvét /…/.
(Kertész: Mentés másként. Bp., Magvető, 2011, 85. o.)
A bolsevizmus létezését tehát sohasem fogadta el – állítja a kommunista párt délutáni napilapjának egykori újságírója. S ami számomra most a legfontosabb: „Nem illeszkedtem be gondolatvilágába, nem beszéltem nyelvét”. Ezt a vallomást szem előtt tartva olvassuk el Kertész Imre alábbi két cikkét.
A Rákosi-korszak egyik legsötétebb éve volt 1950. Kertész Imre ez év szeptemberében két cikket is jegyzett a saját nevével. Az első:
11 hónap után
Jó munkát végzett a tervkölcsönjegyzés idején tizenegy hónappal ezelőtt a MÁVAG lemezelőkészítő műhelyében Kiss János elvtárs népnevelő. Alaposan megmagyarázta dolgozótársainak, miért kell tervkölcsönt jegyezniök, hogy miért van szüksége az államnak az ő forintjaikra és hogy a kölcsönadott forintokat megsokszorozva kapják vissza. Ő maga járt az élen: ezer forintot jegyzett.
Kiss elvtárs, élmunkás jó munkájára azóta felfigyelt a Párt. Ma már a nehézipari minisztérium személyzeti osztályán előadó. A kapcsolatot azonban továbbra is fenntartja régi munkahelyével: majd minden reggel bemegy a MÁVAG-ba, ellátogat régi műhelyébe és állandóan figyelemmel kíséri dolgozó társainak életét.
Azóta sok minden történt a MÁVAG lemezelőkészítő-műhelyében. A tervkölcsönjegyzés óta két új gyalúgépet, két fúrógépet, egy lemezegyengető-gépet és egy tíztonnás darut kapott a műhely. Új gépeket, amelyeken élvezet dolgozni, amelyeken jobban és többet lehet termelni és amelyek nagy mértékben hozzájárulnak, hogy a lemezelőkészítő-műhelyben egyre javul a dolgozók munkateljesítménye a maguk és az egész dolgozó nép javára.
Más újat is tapasztal Kiss elvtárs, amikor ellátogat a műhelybe. Hostyánszky József az egyik napon örömmel újságolta, hogy megvette az új konyhabútort, amelyet régóta nézegettek már feleségével a kirakatban. Részletre vette meg – OKA-utalványra -, de nem gond a részletek kiegyenlítése, sőt azóta mindkét gyermekének új ruhát vásárolt, feleségének és magának pedig új cipőt.
Egy másik napon Szijjártó István újságolta, hogy 3800 forintért motorkerékpárt vásárolt magának. Azután Urbán Sándor nősülése alkalmából rendezett kis ünnepséget a műhely. Az új pár új lakásba költözött és vadonatúj bútorokat vásárolt.
Kiss elvtársat öröm és büszkeség tölti el, amikor meglátogatja régi munkatársait, mert a lemezelőkészítő-műhelyben, amely a MÁVAG első sztahánovista műhelye volt, ma is jó munka folyik.
A napokban azután, amikor a kötvények szétosztása folyt az üzemben, Kiss elvtárs a tervkölcsönre terelte a szót. És Urbán Sándor azt mondta neki: „Bánom, hogy nem ezer forintot jegyeztem, mint te. Most látom csak, mennyire igaz volt, amit tavaly a jegyzéskor a jövőről, a tervről beszéltél nekünk.” S Kiss elvtárs csupán ennyit válaszolt: „Népnevelő vagyok. A Párt szavát tolmácsoltam.”
(Világosság, 1950. szeptember 6., szerda, 5. o..)
Idézzük csak emlékezetünkbe Kertész vallomását: „…nem beszéltem a nyelvét”. A fenti cikk a korszak bolsevik nyelvén íródott, tucatnyi hasonló írással találkozunk a korabeli sajtóban.
Kertész másik írása sokkal fontosabb. Az ifjú újságíró megírta első vezércikkét, mely keretes anyagként, a címoldalon jelent meg:
A békeharcos felelőssége
A dolgozók követelésére leváltották Pasintzky mérnököt, a Ruggyantaárugyár egyik alapszervi békebizottságának titkárát. Az történt ugyanis, hogy a tömlőosztályon – amelynek Pasintzky mérnök volt a vezetője, - bércsalást fedeztek fel. A vizsgálatnál kiderült, hogy a bércsalást azért követték el az osztályon, mert Pasintzky mérnök nem gyakorolt megfelelő ellenőrzést az alárendelt osztályokon, nem ellenőrizte a munkalapokon feltüntetett munkákat, - másszóval hanyag, felületes munkát végzett.
Annakidején, amikor a békebizottságok megválasztása folyt a Ruggyantaárugyárban, a tömlőosztály dolgozói Pasintzky mérnökre szavaztak. Rászavaztak és elvárták tőle, hogy megállja a helyét ezen a fontos és felelősségteljes poszton. Békebizottsági titkár volt Pasintzky mérnök, - felelős a békearcvonalnak egy szakaszáért, parancsnoka a béketábor egy csoportjának.
A béketábor katonájának, parancsnokának lenni gyönyörű feladat. A Ruggyantaárugyár tömlőosztályának békebizottsága ugyanazért a békéért harcol, amelyért a koreai nép a vérét ontja. Ők fegyverrel, mi munkánkkal verjük vissza az ellenség támadásait. De Pasintzky mérnök nem állt helyt, Pasintzky mérnök megfutamodott, nem érezte át mélyen a felelősséget, amellyel hazájának, a béketábornak tartozik. Hanyag munkát végzett és ezzel – akarva, akaratlanul, - teret engedett az ellenségnek. S az ellenség támadott. Befurakodott az osztály dolgozói közé és sorozatos bércsalásokkal akarta gyengíteni népi demokráciánk erejét.
Helyes és példamutató magatartás volt a ruggyantaárugyári dolgozók egyöntetű fellépése a munkáját hanyagul végző békebizottsági titkár ellen. Ők megértették, amit a volt békebizottsági titkár nem értett meg: nem lehet felelőtlenül munkát végezni, mert, ha csak egy pillanatra is megtántorodunk, az ellenség malmára hajtjuk a vizet.
Pasintzky mérnök esetéből sokat tanultak a Ruggyantaárugyár dolgozói. Ebből az esetből világosan látják, hogy a békeharcban nincs semlegesség. Vagy harcol valaki a békéért, vagy az ellenséget segíti. Vagy a béke oldalán áll, vagy az ellenség oldalán. Vagy a békét, az építést szolgálja, vagy azokat segíti, akik Koreában gyilkolnak. A felelőtlen, laza munka a légi banditáknak segítséget jelent, rést nyit az ellenségnek a mi békearcvonalunk egy szakaszán. Ezt a tanulságot jól a szívükbe vésik a Ruggyantaárugyár dolgozói.
(Világosság, 1950. szeptember 17., vasárnap, 1. o.)
Ez a denunciáns iromány felkeltette az érdeklődésemet. Lévai Júlia kifejezésével élve ismét könyvtárba „vonultam” (természetesen évekkel Schmidt Mária cikke és a Szent István Rend átadása előtt), s végiglapoztam a Ruggyantaárugyár üzemi lapját, az „Emergé”-t.
Förtelmes újság volt, hazudnék, ha azt állítanám, kedvtelve olvasgattam a magyartalanságoktól hemzsegő buta szövegeket.
A tömlőosztályról több cikket is találtam az 1950-es évfolyamban. Ezt az osztályt mindig elmarasztalták, mert a dolgozók nem teljesítették a normát, nem volt kielégítő a munkafegyelem. Hazánkban ekkor történt a fizetéscsökkenést jelentő „normarendezés”, ekkor kezdődött meg a hajsza az úgynevezett jobboldali szociáldemokraták ellen, s ebben az időben került célkeresztbe a régi értelmiség is. A Kertész cikkében szereplő mérnök (az Emergében nem Pasintzky, hanem Pazsiczky néven szerepel) bizonyára a régi műszaki értelmiséghez tartozott, tehát el kellett távolítani. 1950 nyarán az Emergé több cikkben is foglalkozott a gyárban leleplezett „jobboldali szociáldemokrata összeesküvéssel”, amelynek feje Jánosi Miklós gyárigazgató volt. Jánosit és társait (a lapban: „Jánosit és bandáját”) bíróság elé is állították, elítélték, de témánk szempontjából ez a történet most mellékes.
Amiről Kertész nem beszél: nemcsak a békebizottsági titkárt, hanem az egész bizottságot leváltották. Ráadásul már 1950 júniusában, s az újság későbbi számai alapján az a gyanúm, hogy az osztályvezető mérnököt a gyárból is eltávolították. Hogy mi lett a tömlőosztály vezetőjének a sorsa, nem tudom. Azon viszont elgondolkodtam, miért írt szeptemberben vezércikket Kertész egy két és fél hónappal korábbi ügyről. Az Emergé „Nem dolgozott békebizottságunk, leváltottuk” című írásából idézek:
Műhelyünkben a békebizottság megalakulása óta nem jöttek össze a megválasztott tagok s így nem határozhatták meg azon irányelveket, melyek alapján az előttük álló feladatokat el tudták volna végezni. Nem találtunk a faliujságokon békecikkeket, nem folytattak békeagitációt ebédszünetek alatt s hanyagságuk egyik következménye az is, hogy bércsalás történhetett osztályunkon.
(Emergé, 1950. július 6., 3. o.)
A cikk alatt az aláírás: „Molnos Józsefné Tömlő-osztály”. Molnosné szerint tehát az egész bizottság felelős a bércsalásért, Kertész azonban csak a mérnökre hegyezi ki írását, melynek végén arra a sztálinista ésszel logikusnak nevezhető következtetésre jut, hogy a Pasintzky-féle ember „rést nyit az ellenségnek a mi békearcvonalunk egy szakaszán”.
Hogyan is írta Kertész? „… nem beszéltem a nyelvét”. A bolsevizmus nyelvét. Valóban nem?
Évek óta ez a Kertész-cikk jár a fejemben, nem tudom elfelejteni, mert nagyon érdekel, mi lett Pasintzky (vagy Pazsiczky) mérnök sorsa. 1950 őszén ugyanis egy ilyen cikk fölért egy följelentéssel.
„Sosem volt más anyagom, mint az életem, de az legalább érdekes volt” - írja új könyvében Kertész Imre (Kertész: A végső kocsma. Bp., Magvető, 2014, 273. o.). Kár, hogy nem osztotta meg velünk életének minden érdekes részletét. Engem például nagyon érdekel, hogyan született meg egy-egy Kertész-cikk. Honnan jött például az utasítás, hogy írjon vezércikket a ruggyantárugyári mérnökről? Mert a témára biztosan nem Kertész talált rá. Akkoriban központilag vezérelt kampányok zajlottak, a kommunista újságíró egyszerű, bármikor pótolható csavar volt a gépezetben. Nem gondolkodott, föntről érkező elvtársi utasításra ragadott tollat és papírt, s teljesítette, amit a Párt megkívánt.
Idéztem már az előző részben azokat a sorokat, amelyeket Kertész Imre kihagyott új kötetéből:
Kedvem lenne életem egy szakaszát elbeszélni; a lelki kiforrás nehéz időszakát, a bűnbeesést, az íróvá válás nehéz és érthetetlen történetét. Talán a börtönnel kellene kezdeni.
(Kertész: Mentés másként. Bp., Magvető, 2011, 211. o.)
Őszintén örülnék, ha Kertész megírná a nehéz időszakot, a bűnbeesést. Olyan anyag van a kezében, amely nem mindenkinek adatott meg. Ezzel a vallomással még adósunk. Ez a vallomás lehetne az életmű koronája.
Az előző részben idéztem Kertész Imre új könyvéből a meglepő kérdést: „Ki fogja észrevenni az én mélységes katolicizmusomat?” (Kertész: A végső kocsma. Bp., Magvető, 2014, 323. o.) Hadd küldjek erre válaszul egy rövid idézetet Kempis Tamás Krisztus követése című művéből:
Út nélkül nem járhatsz; igazság nélkül nem láthatsz; élet nélkül nem élhetsz.
(Kempis: Krisztus követése. Róma, Anonymus, 1960, 240. o.)
Szép lenne, ha élete alkonyán Kertész Imre megírná az igazságot. Nem azért, hogy ítélkezzünk. Hanem azért, hogy tisztán lásson. Hogy tisztán lássunk.
Kívánom, adjon az Isten elegendő erőt neki, hogy művét befejezze.
Bistrán Demeter
(Kuruc.info)
Frissítés: íme az eredeti, teljes anyakönyvi oldal, rajta a cikk érettségiről szóló részében említett három megjegyzéssel:

Az előző részek:
A szerző korábbi írásai:
Nyílt levelek Tarlóshoz:
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready