Bezár!
2019. november 11., hétfő, Márton, Nimród napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
21:20 "Nagyon szerettük egymást" - mondta lefejezett menyasszonyáról a Napóleon-szakértő21:16 Lengyel, magyar - két jó barát21:00 Egyetértett Putyin és Merkel az ukrajnai rendezés mikéntjében20:42 Dánia nem várja tárt karokkal a törökök által kitoloncolt dzsihadistákat20:16 Berlusconi inkább hallgatott a maffiáról19:27 Putyin: tovább lopnak a Vosztocsnij űrrepülőtéren18:52 Választási rejtély: román szavazatok ezreit zsebeli be rendszeresen az RMDSZ18:29 A Mirkóczki helyére ülő kádert sem hozza zavarba a valóság: "a Jobbik visszaküzdötte magát a legerősebb ellenzéki párt szerepkörébe"18:06 Isten éltessen, Lengyelország!17:28 Káposztáshordó volt a szavazóurna egy román településen16:41 Aszad nem hiszi, hogy a jenkik valóban végeztek az IÁ-vezérrel16:26 Képmutatásból jeles: a Jobbik beköltözik Gyurcsány házába, majd felháborodást színlel a többi lakó miatt15:51 Trump egy amerikai kémet szeretne "visszakapni" Irántól15:14 Dánia ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést14:38 Moszkva államcsínyt emleget Bolívia kapcsán
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Bevándorlóbűnözés :: :: Hozzászólások

A természetvédő nacionalizmus múltja és jelenlegi fontossága

Reklám

Az elmúlt időben ismét felmerült a nemzeti oldalon a zöldpolitika fontossága, melyet a Mi Hazánk egy környezet-, természet- és állatvédelmi kabinet keretében szándékozik is képviselni. Ez örömteli hír, de mialatt bízunk abban, hogy mindez erősödik és eredményeket ér el, érdemes felismerni, hogy miért nem hozhat hosszútávú sikereket a liberális zöldpolitika, és miért csak egy faji nacionalista radikalizmus lehet az a keret, amelyen belül tartós természetvédelem lehetséges.

Az alábbiakban nem kívánok minden környezetkárosító dolgot bemutatni, hiszen ezeket többnyire mindenki ismeri. Tudjuk például, hogy baj van a levegővel, baj van a vizekkel, baj van az erdőirtásokkal és baj van a műanyaggal. A műanyagot felváltó, sokkal környezetbarátabb anyagok előállítására már vannak kísérletek, ezek remélhetőleg vezetnek valamerre. Ami a már lehetséges megoldásokat illeti, érdemes lenne, ahol lehetséges, újrahasznosítható üvegre vagy papírdobozokra átállni a műanyagról, de mindenesetre a szelektív hulladékgyűjtést tovább ösztökélni, a műanyagszemét illegális lerakását/eldobását pedig szigorúan büntetni. Sajnos nem ritka patakokban flakonokat és reklámszatyrokat látni. Az ilyen szemetelések büntetését tovább kell szigorítani. Nem sok irritálóbb szemetelési forma van, mint a természetben műanyaghulladékot hátrahagyni. Aki egy erdőben vagy patakparton is képes ilyesmit eldobni, nem érdemel kíméletes büntetést.

Ezen írás keretében inkább hosszabb távú gondok és a nacionalizmus természetvédő jellege kapcsán szeretnék pár dologra koncentrálni. Közhely, hogy a hazafiság, a szülőföld védelme egyben a haza természetének védelmét is jelenti. Nem meglepő, hogy a zöldpolitika nem volt mindig a liberalizmussal összemosva, ami egy viszonylag új jelenség történelmileg nézve, és mindamellett meglehetősen ellentmondásos is, mint látni fogjuk.

Ha már a műanyag említésre került, érdemes megnézni, hogy kik és merre szennyezik a legszégyentelenebbül a természetet ezzel az anyaggal. Egy 2017-es kutatás arra jutott, hogy „a világ óceánjainak 95 százalékát mindössze tíz folyó szennyezi műanyaggal”. Ezek közül nyolc van Ázsiában, a másik kettő Afrikában. A műanyaghulladék 2050-re meghaladja a halak súlyát az óceánokban a kutatók szerint, „hacsak a világ nem tesz drasztikus lépéseket a további újrahasznosításra” – írják. Jelenleg nyolcmillió tonna műanyag kerül az óceánokba évente, ami egy teherautónyi percenként. A felmérés szerint az egyetlen ipari nyugati ország a legszennyezőbb országok húszas listáján az Egyesült Államok a 20. helyen, de, mint megjegyzik „az USA és Európa nem kezeli helytelenül az összegyűjtött hulladékot, így minden műanyagszemét, ami ezekből az országokból jön, a szemetelés miatt van.” Érdemes lenne megtudni, hogy ezen országok mely népességrétegei azok, akik szemetelnek, de erre nem tér ki a felmérés. Mi azért gyaníthatjuk.
 
Zoom
Az óceánokat 95 százalékban szennyező folyók

A nem fehérek szemetelése és hulladékuk helytelen kezelése olyan súlyú probléma, hogy például egy tavalyi hírben bemutatott gömbölyűfejű-delfin abba pusztult bele, hogy rengeteg műanyagot nyelt (kb. 9 kilónyit, benne nyolcvan reklámszatyorral), ami miatt nem tudott többé enni. Nem meglepő módon az állatot Thaiföldnél találták, Ázsiában, ahol a legnagyobb műanyagszennyezés található. Az alábbi videóban például az indiai borzasztó szemét- és műanyagproblémát láthatjuk:
 
 
A légszennyezés területén is hasonlót láthatunk (adatok itt és itt): a legszennyezettebb levegőjű országok egyike se fehér, a legtisztább levegőjűek pedig fehér országok, ezek között csak egy nem az (a viszonylag gyéren lakott maláj Brunei Szultanátus).

Zoom
Ezen a 2016-os légszennyezettségi térképen könnyen megtalálható, hogy hol élnek (még) többségében fehér emberek (forrás: numbeo.com)
 
Zoom
A legszennyezettebb levegőjű városok egyike sem fehér

A nem fehérek környezetszennyezési hajlamainak felismerése fontos a jelen és a jövő szempontjából egyaránt. Stephen Smith A rohanás Európába című 2018-as könyvében úgy vélekedik több forrásra hivatkozva, hogy az elkövetkező negyed évszázadban 150 milliónyi néger jön majd Európába. Smith az Afrika-tanulmányok professzora a Duke Egyetemen, így az afrikaiak kapcsán érdemes figyelni arra, amit mond. Szerinte mindez – természetesen – megváltoztatja majd Európa arculatát mindörökre. „Afrika népességének 40 százaléka 15 év alatti” – írja, hozzátéve, hogy „a Szaharától délre 80 százalékuk 30 év alatti”. Smith szerint még ha nem is lenne korrupció Afrikában, és a rendszer is rendesen működne, ezzel a népességnövekedéssel akkor se tudnának mit kezdeni, szerinte ehhez „Fekete-Afrikában évente 22 millió állást kellene teremteni”.

Itt említendő meg, hogy a Pew Research 2017-es felmérése szerint „Fekete-Afrika kb. fele, vagy több is, elköltözne más országokba”. A 28 milliós lakosságú Ghána esetében ez 75%, a 191 milliós Nigéria esetében 74%, a 48 milliós Kenya esetében 54% stb.

A jelenlegi 1,2 milliárdos népesség előrejelzések szerint 2050-re duplájára, 2,4 milliárdra duzzad majd, és logikusan a hógolyó-effektus, vagy jobb hasonlattal élve, a sárgolyó-effektus mentén minél többen vannak, annál gyorsabban növekedik számuk. Ez a folyamat nem áll meg magától. Afrikai nők milliárdjai nem fognak maguktól mind úgy dönteni, hogy 1-2 gyereket vállalnak csak, de még ha a döntés meg is lenne, akkor se lennének képesek azt betartani. Ez a folyamat egy világszintű katasztrófához vezet. El lehet képzelni, milyen lesz a világ pár évtized múlva, amikor az emberiség fele néger lesz, és megállíthatatlanul özönlik el először Európát, majd nyilván minden mást is (és akkor még ott a többi nem fehér nép: arabok, indiaiak, kínaiak stb.). Véres összecsapások, háborúk és borzasztó természeti pusztítás fog mindezzel együtt járni (lásd erről korábbi írásomat). Ez már most is így van mindenhol, ahol jelentősebb nem fehér (főleg néger, arab, cigány) tömegek vannak, elég csak bármelyik ómigráns cigánytelepre gondolni: gyakorlatilag kivétel nélkül szemét, rendetlenség és kivágott fák, szennyezett patakok jellemzők, esetleg sínylődő, rosszul tartott állatok.
 
Zoom
Tipikus cigány környezettudatosság
 
Az újmigránsok esetében is ugyanezt láthatjuk mindenhol, mint például az alábbi videóban, amiben azt az elképesztő szemetet is láthatjuk, amit a szerb-horvát határon hagytak maguk után:
Természetesen az ilyen népségektől idegen a környezettudatosság, a fehérekhez képest főleg. Egy ilyen növekvő népesség Európában a környezetszennyezés növekedését eredményezi. A baloldali zöldek tehetnek úgy, hogy ez nem valóság, de attól még az marad. Ismét azt láthatjuk, hogy a liberális egyenlőségpártiság összeegyeztethetetlen a környezetvédelemmel a migráció kérdéskörében. (Ennek ellenére gyakorlatilag minden ún. zöldpárt bevándorláspárti.)

Itt érdemes felidézni egy 2010-es interjút dr. Wolfgang Schmidtkével, aki „1969-től 1972-ig a pretóriai egyetem virológiai intézetében dolgozott, majd 1972-ben a zürichi egyetemen virológus doktorrá avatták. 1975-től 1978-ig Nigerben tevékenykedett mint fejlődést elősegítő tudományos munkatárs és onnan kiterjedt utazásokra vállalkozott Burkina Fasóban, a korábbi Felső-Voltában. A nyolcvanas években kétszer átszelte a Szaharát, 1995-ben felderítette Kamerunt, majd tíz évvel később Ugandát” – tehát ő is olyasvalaki, akinek a véleményére érdemes odafigyelni:
 
Az ENSZ a következő évtizedekre nagy menekülthullámokat jósol Afrikából. Ön éppen az elmúlt évben utazhatta be Afrikát. Hogy látja, mi fog érni minket, ki menekül hozzánk és mindenek előtt miért?

Ha az ENSZ, ahogy Ön mondja, ilyen menekültáradatot jósol, akkor Európában szólniuk kellene a vészharangoknak. Mert az teljesen világos, mi a menekültek célja: Európa és mindenek előtt Németország. Az ENSZ előrejelzéseit nagyon komolyan kell venni, mert az ENSZ a globális, népellenes elitek végrehajtó hatalmának mindazon része, amely pont azt idézte elő, amit hivatalosan jeleznek is: még több támogatási pénzek kifizetése, mint valaha, ezáltal még nagyobb népességnövekedés előidézése Fekete-Afrikában, így a gigantikus „inváziós had” még gyorsabb felduzzasztása. Ez a gondosan megtervezett és célirányosan véghezvitt végső halálos csapás Európa ellen. A groteszk az egészben az, hogy ezeket a terveket azok az európai politikusok engedélyezik és ellenőrzik, akik állandóan Európa jövőjéről beszélnek, mialatt ők annak megsemmisítését készítik elő!

Mindez azóta beigazolódott, mint láthattuk az elmúlt években. Az ENSZ pedig nem is rejti véka alá céljait, elég a mára már talán ismert, az európai elöregedő népek „lecserélési migráció”-ját hirdető irányelvükre gondolni (itt vagy itt), vagy arra, amikor a „nemzeti homogenitás aláásásának” fontosságáról beszélt a szervezet migrációs vezetője, a Goldman Sachs egyik feje, Peter Sutherland.

Ezért is kell mindenképpen ellenezni hazánk jelenlegi kormányának afrikai befektetéseit, lásd itt: „A kormány több mint ötmilliárd forinttal támogatja az Ugandai Köztársaság felzárkóztatására irányuló törekvéseit”, vagy itt: „Szijjártó szerint Afrika a jövő kontinense”. Kap a magyarok pénzéből az afrikai ország, közben négereket hozat ide a kormány „diáknak” – tudjuk jól, az milyen jó ötlet: például a fehér nővel gyereket csináló, és nyakunkon maradó „Fekete Pákó” nevű karakter is ezt példázza. Se letelepedési kötvényekkel, se tanulni nem szabad beengedni őket. A nem fehérek számának növelése helyett inkább a hazai cigánysággal kellene kezdeni valamit.

Egy valóban, gyökeresen környezettudatos irányelv, ami hosszútávon jelentős eredményt érhet el, többek között Fekete-Afrika népességrobbanásának visszafogásában rejlik: ennek békés eszköze a mindenféle segélyek, segítségnyújtások és befektetések teljes beszüntetése (ideálisan a mindenféle fogamzásgátlóknak a jelenleginél hatásosabb elterjesztése) – az erre pazarolt pénzeket pedig egyúttal például a műanyagprobléma megoldására, újrahasznosításra, környezetbarát megoldások fejlesztésére és bevezetésére lehetne fordítani saját országainkban, vagy szankcionálni a környezetszennyező országokat. Hogy ez mennyire hangzik „szívtelenül”, lényegtelen. Ami lényeges, az a teljes tisztasággal előre látható rettenetes kár és pusztulás, amit a folyamatosan, szinte végeláthatatlanul növekvő afrikai népesség, és persze az emiatt (is) növekedő, főleg a Nyugatot célzó tömeges bevándorlás fog idővel előidézni. A környezettudatosság nem egyeztethető össze se az afrikaiak népességszaporításával, se a bevándorlásuk elfogadásával.
 
Gyerekek és szaporodás

Paul R. Ehrlich egy zsidó biológus, aki a „ne vállalj gyereket, hogy megmentsd a földet!” elvének az egyik úttörője. Alapvetően a föld népességének csökkenése kívánatos állat- és környezetvédelmi szempontból, de mialatt az Ehrlich-féle gyermekvállalás-ellenesek a fehér embereknek hirdetik a gyermekvállalás csökkentését, addig ezen fehérellenes hangok jellemzően figyelmen kívül hagyják a valódi népességnövekedésbeli veszélyt, ami Afrikában és a Közel-Keleten van jelen. Nem szerveznek kampányokat az afrikaiak sterilizációjára, vagy legalább fogamzásgátlásuk további elterjesztésére (hiszen az „rasszista” dolog lenne). Ha népességekről beszélünk, pont a fehér embernek kellene több gyereket vállalnia, lévén hogy a fehér embernél egyetlen másik faj se törődik ennyire a környezettel és természettel. Továbbá jó eséllyel a jövő fehér emberei között lehetnek majd azok a kutatók, feltalálók, akik a világ jelentős természeti és környezeti javulásában segíthetnek. (A feltalálás és innováció mindig is a fehér ember terepe volt, messze megelőzve minden más népességet egybevetve, például a tudatosság, filozófia, vizuális művészetek, sportok, matematika területein, ahogy az emberiség találmányai is szinte teljesen a fehér emberhez köthetők.)

Fentebb már láthattuk, hogy fehér országok az élen járnak a környezetvédelemben, a hulladékfeldolgozásban, a mi országaink levegői a legjobbak között vannak, és ugyanakkor ha megnézzük, kik járulnak hozzá globálisan a környezetvédelemhez, ott is fehér embereket látunk, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a fehérek a világ népességének kb. 8-10 százalékánál nem tesznek ki többet. Egy kisebbség vagyunk, mégis élen járunk ebben (lásd itt).

Zoom
Nemzetközi humanitáriánus segítségnyújtás kormányoktól az adakozó régiók szerint (2013-2017) – Európa, Észak- és Közép-Amerika messze megelőz másokat


Jó példa erre a Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottság, amihez Magyarország is csatlakozott pár éve. Ennek a 29 tagországából csak a mondhatni „tiszteletbeli fehér” Japán és Dél-Korea nem fehér országok, a harmincadik tag pedig maga az EU. Megy is a magyar pénz most éppen Ugandának (lásd fentebb). Ezen adományok egy részét felemészti a korrupció, de jelentős része a nem fehér népességek ellátására, segítésére, tulajdonképpeni szaporítására megy el. Ezt mindenképpen meg kell szüntetni, de mindenesetre jól mutatja, hogy a fehér ember törődik ilyesmivel a leginkább.

Azért is lenne fontos egy nacionalista természetvédelem, hogy mindennek (ezen eleve nem környezettudatos népek növekedésének, és országaink bevándorlással való elárasztásának) véget vessen, mert az egyenlőségelvű és bevándorláspárti zöldpolitika erre nem hajlandó. Jól példázza ezt a milliárdos amerikai zsidó üzletember, David Gelbaum „környezetvédelmi filantróp”, aki a környezetvédő Sierra Club jelentős támogatója volt, egy Los Angeles Times-cikkben idézettek szerint azt mondta Carl Pope Sierra Club-igazgatónak, hogy „ha bevándorlásellenessé váltok, nem láttok tőlem többé egy dollárt se”. A szervezet ehhez tartotta magát, és meg is lett jutalmazva 100 millió dollárral 2000-2001 alatt.

Az efféle liberális hozzáállás egyfelől növeli ezen népcsoportok születésszámát és a természetbarátabb fehér országok velük való felhígítását, másfelől gyermektelenséget hirdet a fehéreknek – ők azok ugyanis, akiket ez a propaganda céloz, és ők azok, akiket érdekel mindez annyira, hogy ne vállaljanak gyereket, vagy lebeszéljék magukat egy másodikról, harmadikról. Ehrlich óta sokszor lehet hallani fehérektől, hogy „úgyis túl sok ember van a földön”, és „a sok ember tönkreteszi a földet”. Ez alapvetően igaz, de egy liberális szemszög nem azokat a népeket célozza meg mindezzel, akik a legkárosabbak a földre, hanem pont azokat, akik a legkevésbé: a fehéreket. Ez az arányeltolódás természetvédelmi szemszögből is káros.

Illusztrálandó, hogy a fehér emberekre (nőkre) van az ilyesmi leginkább (tulajdonképpen kizárólag) hatással, elég megismerni a „Szüléssztájk” (BirthStrike) mozgalmat. A vezetők szavaiból az Ehrlich-féle érvek köszönnek vissza – ismét csak nem az olyan afrikai nőktől halljuk mindezt, mint például Nalongo Muzaala Bana, aki 37 éves létére már 38 gyereket szült (köztük kettes, hármas és négyes ikreket is).

Zoom
Bana és a nem teljes család: nem kell a csökkenő európai születésszámok miatt aggódni, amikor egyetlen néger nő feltölt egy kisebb várost is


A The Guardian cikke így mutatja be a mozgalmat:

A BirthStrike éppen annyira egy közösségtámogató csoport, mint amennyire politikai kinyilatkoztatás is egyben, mondja a 25 éves szóvivő Alice Brown, egy bristoli jótékonysági kampányigazgató. Mint korábbi dajka és támogatói dolgozó, a saját gyerek Brown »jövőbeli tervek listáján« is szerepelt mindaddig, amíg az egyik általa gondozott lány allergiás lett, ami Brown szerint a légszennyezettség eredménye volt.

Döntését végül a tudományos közösség fokozatosan »pánikszerű, vészjósló nyelvezete« betonozta be egy a rovarok rohamosan csökkenő számáról szóló múlthavi jelentése által. »Katasztrófa felé zuhanunk és ha sikerül a helyzetre ráirányítanom a figyelmet azáltal, hogy egy személyes döntést osztok meg másokkal, akkor azt teszem. Ez egyfajta kétségbeesés. Nem tudom, hogy megbánom-e azt egy nap, hogy ennyire nyílt vagyok ennek kapcsán.«

Brown-t főképp az aggasztja, hogy döntése hatással lehet a kapcsolatára, amiről nem nagyon beszél azon túl, hogy elismeri: ha nem a bolygó sorsáról lenne szó, a gyerekvállalás szóba jöhetett volna.

A mozgalom alapítója, Blythe Pepino egy 2019 márciusi tévés interjúban úgy fogalmazott, hogy „félünk gyereket vállalni, mert szerintünk egy civilizációs összeomlás felé tartunk a környezeti krízis miatt”. Továbbá: „Sok gyerek van körülöttem és küzdök értük, ezzel mondom én azt, hogy gyerünk, emberiség, csak két választásunk van: vagy az emberfaj öngyilkosságát követjük el azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk a dolgot, mert túlságosan félünk a változástól, vagy összefogunk, és legalábbis megpróbáljuk kezelni valamelyest a jósolt összeomlást egy értelmes módon.”

Zoom
Alice Brown - épp az ilyen vonzó, egészséges és fiatal fehér nőknek kell lemondaniuk a gyermekvállalásról a túlszaporodó négerek helyett, a „világ megmentéséért”? (fotó: Sam Frost/The Guardian)


Az egyenlőségelvű zöldpolitika nem lehet teljesen hiteles, pont azért, mert a nem fehérekkel való problémát nem szándékozik megfelelően kezelni (például az országainkba özönlő nem fehér tömegek esetében sem). Nehéz komolyan venni egy „környezettudatos liberálist” enélkül. Nem vitatom el tőlük, hogy szeretik a természetet, vagy hogy zavarja őket a környezetszennyezés, de aki nem mer erről a hosszútávú katasztrófáról beszélni, annak hátra vannak kötve a kezei. A környezetszennyezés faji és népességbeli vetületeinek gyáva megkerülésével intellektuálisan gúzsba vannak kötve, összekötözve pedig nehéz harcot vívni, és főleg nyerni. Nem meglepő, hogy ebben az „összekötözött”, tehetetlen és impotensen frusztrált állapotban inkább egyesek a saját jövőbeli gyerekeiket is elutasítják, ahelyett hogy például a folyamatosan kitörő vulkánként létező Fekete-Afrika népességének szabályozását szorgalmaznák. De inkább a gyermekvállalás elutasítását reklámozzák saját fehér társaiknak. Pepino az interjújában arról beszél, hogy az emberek „félnek a [környezetbarátabb] változástól”, ami igaz lehet, de amitől ő maga is fél, az a faji tabu. Így intellektuálisan leláncolva pedig csak befelé fordulva sanyargatja magát, ahelyett hogy nyíltan érvelne a földre kimutathatóan veszélyesebb népcsoportok visszafogásáért, és ösztökélné a földre legkevesebb veszélyt jelentő (és a természetvédelemben élenjáró) népesslg, a fehérek legalább fajfentartó szintű gyerekvállalását.

A természetvédelem mindig is a fajvédelem része volt

Számos jelentős gondolkodó és aktivista létezett a környezet- és állatvédelem területén, akiket ma a „jobboldalhoz” sorolhatnánk, vagy akik nyíltan nacionalisták voltak (elég a Harmadik Birodalom zöldpolitikájára gondolni itt). Mielőtt a baloldalhoz lett volna kapcsolva az environmentalizmus, természetes volt, hogy fajvédők, illiberális, nacionalista frontemberek is természetvédő álláspontot foglaljanak el.

Madison Grant (1865-1937) amerikai természetvédő volt, számos nemzeti park megteremtéséhez járult hozzá (például a Denali, az Everglades és a Glacier nemzeti parkok), közben pedig  segített felállítani olyan intézményeket, mint a zoológiai New York Zoological Society, a bronxi állatkert, a vörösfenyők védelméért létrejött Save-the-Redwoods League, vagy a bölényvédő American Bison Society. Grant intézmények és parkok segítése mellett könyveket is irt természetvédelmi témákban, de ugyanakkor képes volt felismerni a különböző fa- és állatfajták védelmének fontossága mellett a fehér ember védelmének fontosságát is. Grant, bár viszonylagos tisztelettel tekintett az indiánokra, és bírálta az országot megalkotó fehérek időnkénti erdőirtó viselkedését, felismerte, hogy Amerika, ahogy az létezik, az északi fehér ember országa, és ezt szerette volna így megőrizni, azon belül is egy északi fehér dominanciát akart megtartani, továbbá támogatta az eugenikát. Jellemző az azóta eltelt évtizedek hanyatlására, hogy egy mai amerikai fehér embernek már nem adatik meg az a luxus, hogy északi-alpesi-mediterrán fehér vonalakban (a Grant által meghatározott fő európai csoportok) akarja rendezni az országot, amikor a fehér embere eleve a kisebbségi sors felé halad a jelenlegi kb. 62 százalékával.

Zoom
Madison Grant


Grant két jelentős fajvédő könyvet írt (The Passing of the Great Race, 1916; The Conquest of a Continent, 1933), melyekben az északi fehér ember uralma mellett érvelt az 1790-es Naturalizációs Törvény alaptételét követve, miszerint Amerika a „jó karakterű fehér ember” országa. Ennek értelmében megvonta volna a feketéktől az állampolgárságot is, és ellenezte a nem fehér bevándorlást. Bár a zsidó Rágalmazásellenes Liga támadta őt, és amellett érvelt, hogy könyveit el kell hallgatni, illetve a nagy befolyást elérő zsidó antropológus, a faji egyenlőséget hirdető (hamisítást is alkalmazó) Franz Boas is ellenségesen kezelte Grantot, az amerikai hazafi mégis némi hatással volt az akkori (20. század eleji) közvéleményre és döntéshozatalra. Feltehetően valamennyi szerepe volt abban, hogy az 1924-es bevándorlási törvény meglehetősen szigorúan korlátozta a nem fehérek, köztük a zsidók befogadását – egy történelmi „bűn”, amit a zsidók azóta is folyton felemlegetnek.

Grant 1937-es halálakor a The New York Times gyászjelentésében így fogalmazott korrekten a természetvédő fajvédőről: „a vörösfenyők, a bölény, az alaszkai rénszarvas, a fehérfejű rétisas (...) és az »északi« típusú emberiség megóvása mind személyes aggálya volt, mind valamilyen értékes dolog megvédése iránt érzett ugyanazon vágy eredménye.” (1937. május 31., 15. o.)
 
Zoom
Pentti Linkola

Pentti Linkola (1932) egy finn „ökofasiszta”. Linkola elvei és megoldási javaslatai radikálisak, a mizantrópabb environmentalizmust képviselik. Szerinte a föld népességét súlyosan csökkenteni kéne, támogatja az áramhasználat radikális mérséklését, a légi közlekedés beszüntetését, a személyes autók betiltását (a közlekedés szerinte kerékpárral vagy ritka tömegközlekedéssel ideálisabb). Linkola nem egy tipikus nacionalista, sokkal inkább egy diktatórikus lokálpatrióta, aki a kis helyi közösségekben hisz, ellenzi a demokráciát, ami szerinte a tömegek legönzőbb vágyainak ad hatalmat, és alapvetően azokra épül, ezért szerinte demokratikus keretek közt nem lehet megmenteni a földet, mert azt a rendszert a termelés és fogyasztás rendszerének tartja. A liberális demokrácia „szabadságáról” úgy vélekedik Uralkodhat-e az élet? című könyvében, hogy az „a fogyasztás, a kizsákmányolás, a másokon való taposás szabadsága. (...) Olyan szavak, mint kötelesség, alázat, önfeláldozás, gondoskodás, mind le vannak köpve, ha egyáltalán megemlítődnek”. (155. o.)

A finn író felismeri a harmadik világbeli bevándorlás veszélyeit, és teljesen ellenzi azt. Az ő ideális világában a fehér nemzetek népessége is csökkenne az egész világéval együtt, de a harmadik világ nem lenne beengedve: „Nincs értelme a határnál számolgatni a bevándorlókat: csak várni kell és meg kell nézni a bölcsődéiket” – utal a nem fehérek magas születési arányaira az író. (I.m., 130. o.)

Szerinte annak, aki valóban szereti az életet, tulajdonképpen kíméletlennek kell lennie. Az ő hasonlatánál maradva: ha egy mentőhajó megtelt, hagyni kell a lemaradottakat elpusztulni, különben velük együtt elsüllyedve mindenki meghal. (I.m., 135-136. o.) Nehéz nem meglátni ebben a harmadik világ és Európa helyzetét: vagy beszüntetünk minden nekik adott segélyt és azt saját magunkra (és környezetünkre) fordítjuk, ezzel együtt kiszorítjuk őket kontinensünkről, vagy idővel ellepnek bennünket és abba mind belepusztulunk – egy második Afrika lesz Európából, nyomorral, szeméttel, pusztulással. Közben pedig ezzel Afrika se lesz jobb helyzetben. Az író maga is szorgalmazza az afrikai segélyezések beszüntetését.

Linkola világában a gyerekvállalás korlátozva lenne egy gyerekre, annál többet csak engedéllyel lehetne vállalni (feltehetően a kiválóbbak számára lenne ez adott, ami eugenikus hatással lenne). Ez megfontolandó: hazánk népességén belül a cigányok esetén egyenesen szükséges, de az elcigányosodott magyarokat is érdemesebb visszatartani a szaporodástól. Lévén, hogy primitívebb csoportok hajlamosabbak a magasabb szülési arányra, a negatív eugenika mentén nemzedékről nemzedékre ez lealacsonyítja az etnikai magyarok minőségét is, ha a saját alsó rétegünk nagyobb arányban vállal gyereket. Az intelligensebb és karakterében értékesebb emberek gyerekvállalását kell ehelyett ösztökélni és jutalmazni. A jelenlegi kormány általi ezt célzó kezdeményezések dicséretesek, de a minőség előnyben részesítése nélkül nem a legideálisabbak.

Mint sok más Nyugat-ellenesnek tartott ember, ő is igazából inkább modernitás-ellenes, ugyanis Linkola víziója egy ideális világról tulajdonképpen egy hagyományos Európát fest le: „Ami aztán maradna, egy végtelen spektruma lenne a hobbiknak (ének, zene, tánc, festés, szobrászat, könyvek, játékok, színjátszás, rejtvények, előadások...), számos múzeum, a történelem tanulása, helyi szokások és nyelvjárások, genealógia, a számtalan biológiával kapcsolatos érdeklődési kör, kézművesség és kertészet; tiszta vizek, szűz erdők, mocsarak és fennsíkok; évszakok, fák, virágok, otthonok, privát élet...  – máshogy mondva: egy valódi élet.” (I.m., 205. o.)
 
Zoom
Savitri Devi

Az angol, olasz, görög és egyéb európai felmenőkkel rendelkező Savitri Devi (eredeti nevén Maximiani Julia Portas, 1905-1982), az ún. „ezotérikus hitlerizmus” megalkotója, elkötelezett nemzetiszocialista és állatvédő hindu volt, a faji nacionalizmus környezettudatos ágának egyik alakja. Savitriről a huszadik század egyik legérdekesebb karaktereként sok mindent lehetne mondani, de ezen írás témáját érintően főleg talán az 1940-esévek közepén írt Az ember megvádolása című könyve mérvadó. Ebben Savitri rámutat arra az egyenlőséghívők számára bizonyára kellemetlen valóságra, hogy a fehér ember kiemelkedően jól bánik az állatokkal a világ többi népségének viszonylatában:

Mindez világos abban a különbségben, amit nem lehet nem észre venni az állatokkal (és fákkal) való bánás kapcsán Németországban, Angliában, Skandináviában és egész Észak-Európában, ahol a népesség tulajdonképpen az északi fajta, és ahogy azokkal bánnak olyan országokban, ahol az árja vér kevésbé tiszta, vagy ahol a nem árja elemek uralkodók. Olyan egyértelmű ez, hogy valaki nyíltan mondhatná is, átlagokban beszélve persze: »Ahol az érszaki emberiség véget ér, az állatok iránti kegyetlenség (és az egész élő természet iránti érzéketlenség) ott kezdődik.« Ez az oka annak is – vagy legalábbis az egyik oka annak –, hogy az indiai tömegek annyira közömbösek az élőlények szenvedése iránt, a gyönyörű, életközpontú vallások ellenére (mely árja mesterektől ered), amelyeket vallanak: ők maguk nem árják vér szerint nagyon nagy részben. (137. o.)

Itt érdemes megemlíteni, hogy a World Animal Protection állatvédő szervezet egy 2018-as felmérésében azt elemezte, hogy a világon hol a legjobb az állatok sorsa. Egy ötvenországos listán a legjobban értékeltek szinte mind fehér országok, míg a legrosszabb értékelést szinte csak nem fehér országok kapták. Ez is tehát beleillik a légszennyezés, környezetvédelem, hulladékfeldolgozás stb. terén kiemelkedő fehér, és rosszul szereplő nem fehér népek jellemző képébe.

A kémikus-filozófus írónő szerint „A történelmi korok legszomorúbb tragédiáinak egyike mindenképp az erdők fokozatos eltűnése a bolygó felszínéről.” (I.m., 113. o.) Így folytatja:

Mindez nyugtalanító, mert ennek következményei talán visszafordíthatatlanná válnak a viszonylag közeli jövőben, kivéve ha az ember észhez tér, bármilyen célból és szándékkal is történjen az, és abbahagyja ezt a pusztításba való rohanást. (...) Mégis, számunkra, akik úgy tekintünk az életre – de nem az emberre – mint az értékek mércéjére, van valami hóbortos és nevetséges abban a felháborodásban, amit a »háború« megemlítése fellobbant, miközben a nem emberi lények – bármilyen szeretetreméltók és gyönyörűek is legyenek azok – pusztításának minden fajtája, legyen az az állatok mindennapi lemészárlása a világ vágóhídjain, vagy legyen az a legtündöklőbb fák kivágása – a legtöbb embert nem nyugtalanítja. (I.m., 114. o.)

Zoom
Az erdők megbecsülésének különbsége a magasból: Guatemala (b) és Belize (j) 2016-ban


Savitri kifejti aggályait a túlnépesedés kapcsán is, előre vetítve a tengerentúli kolóniák és a kevésbé termékeny szomszédok megtámadásának mára már ismert valóságát:

Az emberi nyomorúság nagy részének gyökere – és sok háborúé is kiváltképp – úgy tűnik, a világ embereinek folyamatosan növekvő számából ered. Ha egy olyan ország, amely már több lakossal rendelkezik, mint amennyit kényelmesen el tud helyezni, állással ellátni, etetni, folytatja az újszülöttek további és további szülését, elkerülhetetlenül »több életteret« fog követelni magának idővel, más szavakkal, elkerülhetetlenül megtámadja a kevésbé termékeny és kevésbé felszerelt szomszédait, vagy kolóniákat keres a tengeren túl. Az egyetlen harmadik választása az lenne, hogy végignézi millióinak éhezését és elégedetlenségét; hogy elfogadjon egy csökkenő életminőséget. Minden esetben az emberi nyomor a természetes kimenetele a meggondolatlan túlnépesedésnek. (I.m., 145. o.)

Ma már háború se kell ahhoz, hogy katonai rohamokkal milliószámra törjenek Európa testébe, elég egyszerűen besétálniuk. Az emberi nyomor adott, és ahová tömegesen mennek ezek a harmadik világbeli csoportok, viszik magukkal ezt a nyomort, immár a gazdanép tagjainak is (lásd: no-go zónák, mindennapos migránsterror és -bűnözés, hatalmas pénzek felemésztése stb.). Savitri, felismervén, hogy az embercsoportok nem egyenlők, és ennek mentén bizonyos csoportok inkább terhet jelentenek a földnek, főleg a rohamos növekedésük esetében (ami a ’40-es évek óta sokszorosan égetőbb baj mára), így tekint a kérdésre:

Az azonnali teendő, amit meg kell lépni ezek mentén világszerte, az emberi élet minőségének növelése érdekében mindenhol, és hogy elkerüljünk haszontalan háborúkat, az lenne logikusan, hogy a válogatás nélküli gyerekgyártás abba legyen hagyva – hogy ne vesztegessünk meg embereket továbbiak szüléséhez a mérsékelt születésszámú országokban, kivéve, persze, ha ezek kiemelkedően jó faji állományból származnak, és hogy ösztökéljünk másokat a kevesebb gyerek vállalásához, vagy eleve beszéljük le róla őket, főleg ha ezek alacsonyabb rendű faji állományból származnak. A kevesebb ember »több életteret« jelentene minden embernek. És a faji szelekció egy gyönyörűbb és nemesebb emberiséget jelentene. (I.m., 145-146. o.)

Valóban ezt kellett volna tenni, és könnyen feltételezhető, hogy valóban egy nemesebb emberiség lenne a mai. Ez nem történt meg, és pont azoknak a népeknek a száma nőtt rohamosan azóta is, akiktől a legkevésbé várhatjuk a környezetvédelmet (négerek, kínaiak, indiaiak stb.).

Zoom
Az ENSZ adatai magukért beszélnek, de tartsuk szem előtt, hogy a növekedő afrikai és közel-keleti számok mellett a csökkenő európai népesség a nem fehér bevándorlókkal együtt értendő


Egy nemzeti zöldpolitikának, amellett, hogy olyan dolgokat szorgalmaz, mint az újrahasznosítás, tömeges faültetések, az illegális fakitermelés kemény büntetése (ami ráadásul a tűzifa-maffián keresztül egyben a cigánybűnözéssel is kapcsolatos), a légszennyezés és egyéb alapvető környezet- és állatvédelem mellett a faji realitások mentén is el kell köteleznie magát, nem elégedhet meg a liberális zöldpolitikából kiemelt elemekkel. Hosszútávon egy növekvően nem fehér és csökkenően fehér népességű világban, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a növekvően elsötétülő fehér országokban, a természetvédelem nem hogy javulni nem fog, de csak rosszabb lesz. A környezettudatos liberális is szembe kell nézzen ezzel. Valóban elkötelezett a természetvédelem mellett akkor is, ha még csak nem is mer kitörni a faji valóság fentebb felvázolt tabujának keretei közül? Ha a jelenleg egyelőre még többségében fehér országok évtizedek múlva többnyire arab-néger-cigány országok lesznek (ha hagyjuk), fognak ezek az új harmadik világbeli országok törődni a természettel, amikor a jelenlegiek se teszik azt? A már itt élő, egyelőre kisebbségben lévő nem fehérek is a harmadik világbeli környezeti állapotokat produkálják, ezen népeknek nem változik meg a hozzáállásuk, csak mert átköltöznek Európába.
 
Fajrealizmus nélkül nincs hosszútávon hasznos zöldpolitika. Ha azok az emberek (fehérek többnyire, vagy a kiemelkedőbb ázsiaiak, mint a japánok) száma csökken (legyen az az alacsony születési arányok vagy a nem fehérek népességrobbanása miatt, esetleg mindkettő), pont azok a népek fognak fogyni, akiket egyáltalán érdekel a környezet és a föld. Közben azok száma növekszik, akik eleve felelőtlenek és kevésbé intelligensek (részben ezért is szaporodnak ilyen magas arányban). Mondhatni, a felelőtlen örökli a földet, annak egészéből idővel harmadik világot csinálva. Az emberek nem egyenlőek. Az embercsoportok nem egyenlőek. Bizonyos csoportok jobban, mások kevésbé hajlamosak rá, vagy eleve nem is képesek megóvni a földet a bajtól, eredendő alacsonyabb értelmi adottságaik miatt például. Egy egyenlőségelvű liberális környezettudatosság nem hajlandó ezzel szembenézni, márpedig semmiféle megoldás nem fog számítani idővel, ha a kevésbé hajlandók és képesek népei lepik el a hajlandók és képesek földjeit. A Föld sorsa tulajdonképpen a fehér emberen és a Távol-Keleten múlik. Se mexikóiak, se arabok, se négerek nem fognak ilyesmivel igazán foglalkozni, ahogy Ázsia nagy része sem. Ennek a faji valóságnak a felismerése és számításba vétele a kulcs a föld hosszútávú védelméhez: a hajlandók és képesek népességeit kell növelni, és megóvni, közben más népességeket legalább kordában kell tartani, lehetőleg létszámukat csökkenteni (pl. mindenféle segítség megvonásával). A liberális naivitás és gyávaság („minden ember egyenlő” stb.) nem csak a fehér ember nemzeteinek, de magának a Földnek is a végét jelenti. Csak egy faji nacionalista environmentalizmus lehet a megoldás, ami mindezt felismeri, és aszerint hoz döntéseket.
Kiegészítés: a hulladékkereskedelem kérdése
Nem ritka az a reakció a nem fehér országok környezetszennyezése kapcsán, hogy „az a Nyugat szemete”. Ezt nevezik „mérgező gyarmatosításnak” is, mintha a pökhendi nyugatiak a szegényebb harmadik világbeli országokra ráborítanák a szemetüket. Ez nem teljesen alaptalan, de valójában ez egy cserekereskedelem, és csak pár, főleg délkelet-ázsiai országra vonatkozik (a nem fehér országok környezetszennyezése ugyanakkor egy globális jelenség). A hulladékkereskedelem keretében ezek a fejlődő országok pénzt kapnak azért, hogy a nyugati hulladék egy részét, ami importra kerül, feldolgozzák és újrahasznosítsák – de nem teszik. Legalábbis nem teljesen és nem megfelelően.
A szélsőjobboldalisággal nem vádolható Greenpeace a régió alkalmatlanságáról és korrupciójáról számolt be 2018 végén: „2018 januárjában a magas bevételű országok elvesztették a legnagyobb importőrüket, amikor Kína betiltotta a műanyaghulladék többségének importálását. Délkelet-ázsiai országok mohón éltek is az alkalommal, hogy betöltsék az űrt, amikor is Malajzia vezetésével közel félmillió tonnányit importáltak 2018 januárja és júliusa között.” Tehát ezek a felelőtlen ázsiai országok kapzsi módon importálják maguknak a hulladékot, amit aztán nem megfelelően dolgoznak fel. A szervezet így folytatja beszámolóját: „Az importált hulladék gyakran nem kerül feldolgozásra, hanem megszabadulnak attól, vagy elégetik azt felügyelet nélküli módon, a nemzetközi megállapodások megszegésével.”
Ennél is határozottabban fogalmaznak az okokról: „Délkelet-Ázsia kriminális szereplői visszaélnek a jogi szervek és a hatóságok alkalmatlanságával, hogy gyors, könnyű pénzhez jussanak.” Mint megjegyzik: „A Greenpeace-t sokkolta annak a környezetszennyezésnek a mértéke, és annak az egészségre való károssága, amit az importált műanyaghulladék ilyen illegális égetése és [vizekbe] dobása eredményezett minden bizonnyal.”
A japán lap, a Nikkei Ázsiai Szemle is írt erről a felelőtlenségről Ázsia hulladékgazdálkodásbeli kudarcai kritikus szinteket érnek el című 2018-as cikkükben: „Ázsia városai vezették a régió rendkívüli növekedését, de szennyezettekké és szennyező rémálmokká váltak, hulladékhegyek alá temetve. Miközben a fejlett Nyugat szinte minden népessége higiénikusan gyűjti és kezeli a hulladékát, ez távolról sincs így sok ázsiai gazdaságban. Ez olyan alacsonyra zuhan, mint 20% olyan szegény országokban, mint Pakisztán és Kambodzsa.” Nem szemérmeskednek ők se leírni: „A legrosszabb mégis az, ahogy sok ázsiai város megszabadul a legtöbb szemetétől, nyíltan eldobva azt. Az eredmény súlyos szennyezés, kórok és városi árvizek. A hulladékeldobás az üvegházhatású gázok fő okozója. A Mumbaiban található deonari szemétlerakó a metángáz egyik nagy okozója, és az időszakosan tűzre kap.”
Majd rámutatnak a felelősökre is: „A döntéshozók [ezekben az országokban] nem tartották fontosnak a [hulladék]gyűjtést, és, főleg, a produktív és környezetbarát hulladékgazdálkodást.” Majd a cikk Japán sikereit részletezi, illetve arról számol be, hogy miként segíthet a japán hulladékfeldolgozási modell ezen felelőtlen országoknak.
A gazdaságot figyelő Világbank-csoport beszámolója is hasonló folyamatokat mutat be. Itt a megnevezett régiók hulladéktermelése kapcsán azt olvashatjuk, hogy a kelet-ázsiai és csendes-óceáni térség termeli arányaiban a világ legtöbb szemetét, 23 százalékot, a Közel-Kelet és Észak-Afrika a legkevesebbet 6 százaléknál, de számításaik szerint a leggyorsabban növekvő régiókként Fekete-Afrika, Dél-Ázsia, a Közel-Kelet és Észak-Afrika 2050-re már a teljes hulladéktermelésüket megduplázza, vagy adott esetekben megháromszorozza. Megemlítik, hogy ezekben a régiókban a hulladék „több mint felét” nyíltan szórják el, ennek a hulladéktermelési növekedésnek pedig nagy hatása lesz a környezetre és az egészségre. Azonnali beavatkozást javasolnak.
Szerintük a a harmadik világ országai csak a hulladék 48 százalékát gyűjtik össze, de „mindez drasztikusan lecsökken viszonylagosan 26 százalékra a városi területeken kívül” – írják. Fekete-Afrika a hulladék 44 százalékát gyűjti össze, miközben Európa, Közép-Ázsia és Észak-Amerika esetében ez legalább 90%. Beszámolójuk szerint a harmadik világ országai javarészt elszórják (például a vízbe dobják) a szemetet: „alacsony bevételű országokban a hulladék 93 százaléka kerül eldobásra, ez csak 2% a magasabb bevételű országokban”. Hozzáteszik: „Három régió nyíltan szórja el a hulladékát – a Közel-Kelet és Észak-Afrika, Fekete-Afrika, illetve Dél-Ázsia.”
Azzal érvelni tehát, hogy a harmadik világ szemete és környezetszennyezése a Nyugat hibája, helytelen. Egyrészt mindez nem tulajdonképpeni szemetelés, hanem kereskedelem (az illegalitás viszonylag kevés), másrészt az importőr országok kudarca és közömbössége az, ami miatt végül nem kerül a nyugati hulladék megfelelő feldolgozásra, amiért eleve importálva lett, és ez az összes hulladéknak eleve csak egy része, ha a saját maguk által termeltet is beleszámítjuk. És akkor még ott van a nyugati feldolgozásra átvett és nem kezelt hulladéktól teljesen független környezetszennyezésük is.
A Nyugat felelőssége ettől függetlenül létezik: tudni lehet, hogy ezek az országok nem fogják megfelelően feldolgozni a hulladékot, így aki exportálja azt nekik, bűnrészes. De miért is lenne meglepő, hogy a nyugati elitek valamit rosszul kezelnek? A migrációs válság kapcsán is láthattuk ezt már. A jelenlegi Nyugat távolról se szent, de a fehér ember és pár távol-keleti nép (pl. japán, koreai) a világ leginkább környezettudatosabb népei. A korrupt, áruló eliteket és kormányokat pedig egy nemzeti hatalomátvétel esetén sok minden miatt lehet és kell felelősségre vonni majd.
Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready