Ez a típus a plazmid-vakcinák típusa, amely legfontosabb kutatója az amerikai Inovio cég, amely, hasonlóan a Novavaxhoz, a gyógyszeripar óriásai között meglehetősen kis hal, mondhatni sneci. Nem is egyedül dolgozik rajta, mert maga az oltóanyag, amelyet fejleszt (INO-4800), egy széleskörű tudományos-technikai együttműködés terméke. Gyógyszeripari technológiát hozzá a Bejing Pharma adott (részben), tudományos közreműködője az amerikai Pennsylvaniai Egyetem, biotechnológiai oldalról pedig a műveletet a Helm Biologics a fejlesztő. Mivel pedig a Helm a Richter biotechnológiai fő partnere, a gyártás-kiszerelés jelentős része pedig Magyarországon történt, történik. Így állhatott elő olyan helyzet a télen, hogy kormányzati szervek az oltóanyaghiány miatt kínai és orosz oltóanyagot vásároltak, miközben az országban jelentős mennyiségű oltóanyag volt, csak éppen olyan oltóanyag, mely klinikai vizsgálatai éppen folytak, nem volt engedélyezett (és ennek azért oka is van…), és a gyártója egyébként nem is igyekszik ezt az európai piacon nagyon értékesíteni, hiszen az USA és Latin-Amerika neki éppen elég terület. Mint említettem: ez jelenleg a biotechnológia, a génsebészet technikailag talán legigényesebb, a különböző növények és alacsonyabb rendű szervezetek genetikai módosításának legjobban bevált, jól működő eszköze. Más szavakkal, jelen esetben sem igaz (ami az mRNS technikára sem igaz egyébként), hogy valaki váratlanul hetek alatt feltalált valamit, hanem csak kihúztuk a fiókot, és régen benne volt a pisztoly, mindössze mást kellett beletárazni.

Mi a plazmid? Aki nem emlékszik, lapozzon vissza ezen cikksorozat III-IV. részére, de nagyon vázlatosan és leegyszerűsítve ugyebár ő a baktériumok, illetve az ősbaktériumok, azaz a racheák „kis DNS-e”. Tetszenek ugye emlékezni, hogy a baktériumok DNS-e gyűrű alakú, zárt (bár ez a gyűrű is feltekeredik spirálba) ezért a baktériumoknak csak egy kromoszómájuk van, míg a sejtmagos élőlények DNS-e nyitott, és több, egymástól független molekulát (kromoszómákat) képez. A baktériumok egy igen jelentős részénél a nagy, hosszú, több millió bázispárt tartalmazó gyűrűs DNS mellett találunk egy vagy több (inkább több) pici gyűrűs DNS-t is, amelyek a genetikai információ cseréjében játszanak szerepet, és a baktériumok ezeket is kihasználják bizonyos tulajdonságaik örökítésére: ez a plazmid. A plazmid legfeljebb pár tízezer bázispárból áll, és többnyire csak maximum 5-10fehérjét kódol. Kinézetét tekintve hasonlít a magasabbrendű szervezetek mitokondriális DNS-éhez, (az emberi mitokondriális DNS mintegy 15 000 bázispár nagyságú) ami nem is csodálható, mivel abban kb. teljes a tudományos konszenzus, hogy sejtjeink „erőművei”, a mitokondrium nevű sejtszervek eredetileg az állati sejttel együttélő, szimbióta baktériumok voltak, morfológiájuk ezért baktériumszerű, csak elvesztették önállóságukat, betársultak, és most már állandóra velünk laknak.

Viszont a genetikai kódjuk eltér, a mitokondriumok bázisábécéje több ponton eltér az egyetemes kódtól, azaz ezek még olyan régi, több milliárd éves jószágok, melyeknek, informatikus nyelven szólva, már régen megszűnt a támogatásuk, ezek az oprendszerek önállóan már rég kihaltak. De a bacikon kívül lehet plazmid, mint örökítőanyag moszatokban, gombákban, egyes növényfajokban is, de állati sejtekben természetes körülmények között soha (és magasabb rendű gombákban sem). A plazmid fogalmát még 1953-ban vezette be Joshua Lederberg, kitalálható, hogy nem szombaton.

Mi bánatosra jó ez a pici DNS gyűrű egyébként nekünk? A válasz kézenfekvő, a plazmidot a baktériumok is a fajok, törzsek közötti géntranszfer eszközeként alkalmazzák, mert a teremtő atya ennyire vicces kedvében volt. Már a hetvenes években elkezdtek vele játszadozni, és az első sikeres genetikai módosítást is magasabb rendű fajokon plazmidok segítségével végezték el erre ráérő biokémikusok. Jelenleg a különböző növények összevissza szabását rutinszerűen ezzel végzik, konkrétan létezik egy érdekes, nagyon aktív, a sejtekbe könnyen behatoló és tartalmát gátlástalanul érvényesítő plazmidtípus, ez a bizonyos ABT TIP, azaz az Agrobacterium tumefaciens nevű faj által használt tumor-indukáló plazmid. Természetes körülmények között ez a kirívóan sorosista gonosz baci különböző növényfajokba injektálja be a plazmidját, miközben ő nem hatol be, és ezzel rajtuk gyökérgolyvát okoz. Hogy ez miért jó neki, még a KGB verőlegényei sem tudták kiverni belőle, de talán nem is érdekes. Ez a plazmid jó alap bármi más tulajdonság bevitelére növények széles körére, természetesen az eredeti, gyökérgolyvát okozó genetikai információt kikapcsolják benne (egy beiktatott értelmetlen szakasszal), maga a nevezett Agrobaci pedig úgy tenyészik, mint bármely más rothasztó baktérium: szorgalmasan, kb. akárhol, és jó büdösen. (Mondjuk, vannak nála büdösebbek, az indol-, és kénhidrogén-termelők…)

A plazmidok bevihetőek állati sejtekbe is. Ott is tudják expresszálni az általuk közölt genetikai információt, de ott ez nem öröklődik, és nem jár DNS módosulással, egyszerűen azért, mert az állati sejtek DNS dependens DNS polimeráza (ismét e cikksorozat III-IV része…) nem tud másolni gyűrűs DNS-t. Tessék visszalapozni az érintett részhez: a baktériumsejt és az állati sejt DNS-ének másolása eltér, a polmeráznak szüksége van egy indító szakaszra. Mivel a lineáris és a zárt DNS letekercselése másképpen történik, a lineáris DNS-hez való másolóenzimek nem tudnak másolatot készíteni ciklikus DNS-ről, így az állati sejtbe jutott plazmid tulajdonságai nem öröklődnek, míg a baktériumsejtekben önállóan tudnak másolódni. A plazmid nélkülözhetetlen része az úgynevezett replikációs origó, ami nem azt jelenti, hogy a Fidesz házi internetes faliújsága bármilyen sorosista tervre képes replikázni, hanem azt, hogy ez a plazmid azon régiója, ahol a replikációért felelős fehérjék felismerik, és elindítják a másolását. A replikációs origó típusa meghatározza a plazmid lehetséges gazdakörét is, azaz azt, hogy milyen fajokban képes a plazmid fennmaradni.  A baktérium plazmidok információt más fajokban is átadhatnak, de szaporodni csak baktériumokban fognak. És ahogy két dudás nem fér meg egy csárdában, úgy kétfajta replikációs origójú plazmid sem lehet együtt, az egyik (általában) ki fogja szorítani a másikat.

Az Inovio és a Helm kutatói elindultak azon az úton, amely más ki volt taposva (talán mondani sem kell, hogy a W.G. nevű informatikai technológián megmultimilliárdosodott személy, a pici és puha cég (egykori) gazdája pár millió dollárral megtolta őket is….), mivel plazmid alapú fehérjeszintézist már évtizedek óta végeznek, „mindössze” annyit kellett csavarni a petroleumlámpán, hogy ezt nem növények genetikai módosítására, hanem állati szervezetben (konkrétan emberben) egy fehérje (konkrétan a SARS-CoV-2 S proteinje) előállítására kell felhasználni. Nagy előnye a plazmid alkalmazásának az mRNS gyártásával szemben, hogy az mRNS valami kib.szott módon nem arra van kitalálva, hogy idegen sejtbe behatolva oda genetikai információt továbbítson és ott valamilyen tulajdonságot (leginkább egy fehérjét) expresszáljon, a plazmid meg véletlenül meg pont erre van kitalálva. Leginkább ahhoz hasonlítanám, hogy támadó helikopterre lőhetünk kacsavadászatra kifejlesztett sörétes puskával is, de esetleg a légvédelmi gépágyú valszeg hatékonyabb lesz (főleg, ha a kacsa éppen nem repül). Éppen ezért a plazmidoltás stabilabb, nem kér mélyfagyasztva szállítást, speciális kezelést, és nagyobb a hatékonysága azonos aktívanyag-mennyiség esetén. A nagyobb hatékonyság elnyújtottabb hatást is jelent, nem olyan prompt történik a sejtbe jutás, mint az mRNS-ek esetén, nem olyan hirtelen, egy tömegben indul meg sem az S protin szintézise, sem az immunreakció, így az ilyen oltás során kevesebb és enyhébb az oltási reakció. A plazmidok beadás után szépen kényelmesen felvevődnek, időben elnyújtottan, térben is szétterjedtebben, és egyébként lassabban is fejezik be, amit elkezdtek. A delikvenst nem vágja a földhöz a láz, a rossz közérzet, nem fekszik ágyba, gyengül le, marad el a menszesze, ha nő (bár tudjuk, hogy a fejlett nyugaton már a férfiak is menstruálhatnak, és ha ezt kétségbe mered vonni, ha a libsi fősodor szent kánonjának ünnepelt írónője vagy, akkor is megnézheted magad, az se kizárt, hogy az Azkabanba zárnak….), összességében minden „mild”, olajozottabban, mellékhatásmentesen kialakul a védettség, az is igaz, hogy azért egy kicsit lassabban. Mindezt a klinikai vizsgálatok is igazolták (amelyek, hasonlóan a novavax esetéhez, elhúzódnak, pontosabban, hogy valósan fogalmazzak, egyáltalán nem húzódnak el, csak éppen normális sebességben és ügyrend szerint zajlanak, nincs az a fajta presszió, amelyet élveztek a vektoroltóanyagok, hogy mielőbb bevethető, használható oltóanyag álljon rendelkezésre, ezért ez az oltóanyag is lemaradt a versenyben, még mindig a klinikai fázis-III vizsgálatok folynak) az inovio oltóanyagának hatékonysága valószínűleg nem fog érdemben elmaradni az mRNS oltások hatásosságától, és az oltási reakciók is sokkal enyhébbek azokénál.

Technikailag az INO-4800 alapja egy, a biotechnológiában nagyjából annak tekinthető baktérium, mint az autóiparban a VW golf padlólemez, a közönséges (de azért jópárunkat már párszor alaposan megfosató) Escericha (E.) coli baktérium egy labortenyésztésre idealizált törzse. A mesterségesen létrehozott, genetikai ollóval összeszabott plazmidot olyan origoval (lásd fent) látták el, amelyet az E coli olvasni tud, így ez a plazmid az E coliban dögivel terjed. Az E coli pedig sokkal jobban, gyorsabban és igénytelenebb körülmények között is szaporítható, mint a ci……izé, a cirok. Ezt a plazmidot tartalmazó E colit kigénsebészkedni volt munka (inkább tisztes iparosmunka, mint bravúr, nem lenézve a teljesítményt, arra utaltam, hogy végeredményben semmi új nincs a technikában) maga az így nyert baktériumtörzs már orrba-szájba tenyészthető, így az oltóanyag viszonylag könnyen előállítható. Ami nehezebb, a tenyészetből kivonni a plazmidot, ez kb. ugyanúgy történik, mint minden fehérjegyártás biotechnológiai úton, zúzás, szeparálás, majd az oldatból ipari kromatográf elválogatja. A nyert plazmidból kevés kell, míg a novavax relatve mikrogrammos mennyiségben tartalmaz S proteint oltásegységenként, addig a plazmid-oltáshoz 4-5 nagyságrenddel kevesebb molekula is doszt elég, majd a plazmidot felvevő sejtek ontják az S proteineket. Sokkal kevesebb kell belőle, mint mRNS molekulából is, mert egy jól tervezett plazmid szinte biztosan bejut a célsejtbe, és hasznosul, és szinte biztosan be is indítja a termelést, míg az mRNS-nél minden ponton hatásfokcsökkenés van. Az ára igazán azért versenyképes a drága technológia ellenére, mert kilóra kevés anyagot kell belőle csinálni. Ahogy nem mindegy, hogy vaskohóm van-e, vagy vanádiumöntödém, mert ugyanakkora árbevételhez századannyi áru (kilóra) is elég.

Az INO-4800 plazmidját (pGX 9501) hat darabból szabta ki a gyártó. Az origopontja (konszenzusos szakasz) egy szintetikus DNS darab, ehhez kapcsolódik maga az S protein DNS-re átfordított genetikai kódja, ehhez pedig két másik génszakasz is, amely egyike egy emberi génszakasz, a másik egy szarvasmarha növekedési hormon darabja, amelyek technikai okokból szükségesek, de más hasonlóval is helyettesíthetőek lennének, valamint egy plazmid replikációs origo szakasz (lásd fent), de ez a baktériumon belülre kell, valamint egy olyan genetikai szakaszt, melynek következtében a plazmidot hordozó baktérium ellenálló lesz a kanamicin nevű antibiotikummal szemben. Ez egyike az un. riporter géneknek (lásd az V-VI. részekben), ezek szerepe, hogy a genetikailag módosított baktériumokat el lehessen választani a nem módosultaktól: egyszerűen nyakonöntik őket egy durva antibiotikummal, és aki bújt, bújt, ahová nem épült be az ellenállást biztosítógén, annak meg lehúzták a redőnyt. E két szakasznak az emberi sejteken belül értelemszerűen nincs jelentősége, mi egyébként sem pusztulunk el a kanamicintől. Kivéve, ha beletesznek egy zsákba száz kilót, és az ötödikről ránkdobják. A fázis-I vizsgálatot az USA-ban, a fázis-II-t Dél-Koreában végezték, összesen pár százfő résztvételével, a Fázis-III vizsgálatokhoz több tízezer értékelés kell. Maga az oltóanyag 2mg-os, de ez nem a benne lévő plazmid mennyisége, hanem a tisztított készítményé, melynek csak relatíve kevés része plazmid. Ami technológiailag fontos, hogy az oltóanyag-készítménybe ne kerüljön a tenyészalap E coli fehérjéiből, mert az E coli obligát baktérium lévén, mindenki (immunrendszere) ismeri, ezért nagyon erős antigén: ez súlyos problémákat, súlyos tüneteket okozhat. Ezt a fajta oltóanyagot nagyon szigorú gyártási előírásoknak megfelelően kell készíteni, nem akarok országokkal személyeskedni, de albán vagy ugandai gyártásút biztos nem szúratnék magamba, legfeljebb másba, ennél az oltóanyagnál, bizony, nem ehet (szabad) hibázni. EZ magas technológiai színvonal, TÉNYLEG nem tudja akárki gyártani.

Be tud-e mászni a nyers” (tiszta, mást nem tartalmazó) plazmid az emberi sejtbe? Nem tud. Ez a gond, és ezért is nem lehet „csak a plazmidot” beinjekciózni, ahogy az mRNS vektorvakcinák is nem magát az mRNS-t tartalmazzák, hanem az mRNS-t meghatározott speciális partikulumokban, mikroszemcsékben, amelyek ezt a sejthártyán belülre tudják juttatni. Üzemszerű, békés, atomháborús körülmények között, mikor két baktérium intim módon plazmidot cserélget, akkor ők konjugálódnak, egymásba olvadnak, hová lenne a világ, ha bármiféle kóbor makromolekulát sejtek csak úgy, szórakozásból felvennének. Nem is tudnak, hiszen a sejtmembránon egy molekeulaméret fölött nem lehet csak úgy átszambázni (és a különböző ionok is csak meghatározott módon, csatornákon közlekedhetnek,igen profik azok a mérgek, amelyek pont ezeket a csatornákat hülyítik meg, és döglik is tőlük a paraszt, ilyenek pl. a fugu mérge, a tetrodotoxin, vagy a fekete özvegy nevű vidám pók mérge, vagy éppen a tengeri algák ciguatoxinja, stb.). Ezért a plazmidból a sejtek számára felveendő anyagot kell csinálni, ehhez a plazmidot vivőanyagba kell helyezni. Míg az mRNS-ek esetén ez egy majdnem új, tehát kiforratlan technika, addig a plazmidok esetén – mivel évtizedek óta használják őket génsebészkedésre – ennek csínja-bínja már a biotechnológiai iparban kialakult, csak ezt kellett egy új területre kiterjeszteni. Nem mellékesen: évtizedek óta vannak növényi-, és állatkísérletek, megfigyelések az esetleges hibákról, tehát ezt, szemben az mRNS-technikával, nyugodtan lehet kiforrottnak tekinteni.

A hatékony plazmid-bejuttttáshoz (nem csak ez esetben, minden esetben, mikor plazmidot állati sejtbe visznek be) kvázi egy baktériumszerű valamit kell csinálni a plazmidból, ami nem olyan nehéz, mint az mRNS-t bepartikulázni. A DNS, így a plazmid gyűrűs DNS-e is kötődik a polietilénimin nevű, mesterséges plazmának alkalmas műanyagon. Ő önmagában nem igazán oldódik vízben, se elektrolitban, de sósavas sója már igen, és mint minden amin, mikor hidrokloridja feloldódik vízben, a proton az aminnál marad, ezért a polimer részleges pozitív töltést nyer. (Ugyanígy működnek a kationos mosószerek, pl. a sterogenol, a benzalkónium, és figyelem, ezért van a kationos mosószereknek erős fertőtlenítő hatásuk, mert nagyon hasonlatosak a baktériumok sejtfalához, azt képesek megbontani, a bacik ezért szétesnek tőlük. A normál mosószereknek, amelyek anionosak, mint pl. mondjuk, a szappan, érdemleges baktériumölő tulajdonságuk önmagukban nincs. Ezért is kellett volna e rettenetes mindenölő világjárvány alatt a drága és veszélyes, és tulajdonképpen nagyon gyenge fertőtlenítő etil-, és izopropil-alkohol helyett tömegesen inkább benzalkóniumot használni kézfertőtlenítésre, bár vírusok ellen hatása gyengébb, de még így is klasszisokkal jobb, mint az alkoholé, de hát, mint tudjuk, ez a járványkezelés nem éppen a szakmaiságról szólt, világszerte…)

Ez ugyan még nem lesz baktériumszerű, de ha a polietiléniminre mannóz-molekulákat is felvisznek, a kapott eredmény kb. megtévesztésig hasonló lesz, mint egy normál, fal mellett menő, láncot nem csörgető baktérium glükoproteid tokja, és a sejtjeinket is megtéveszti. A plazmidot és a vivőanyagot összekeverve ők reagálnak, a kationos, pozitív töltésű poliimid becsomagolja a plazmid-DNS-t. A mannobióz mellett többféle más szénhidrát-polimer is használható, annak függvényében, az adott célsejtnek milyen receptorai vannak. Az így becsomagolt plazmid könnyedén átjut a sejthártyán, kvázi, beolvad a sejtbe.

Ha bejutott a sejtbe, még nem győztünk. A sejtnek ugyanis el kell „fogadnia” a plazmidot, szemben az mRNS-sel, amely, ha bejutott, akkor ő azonnal egy mRNS, elkezdi csinálni a dolgát. A plazmidnak rá kell vennie a sejt biokémiai működését, hogy hé, én egy DNS vagyok, hé, tessék rólam mRNS-t másolni, és azt használatba venni. A plazmidnak be kell jutnia a sejtmagba, azaz itt le kell róla másznia a poliimid-köpenynek, annak el kell bomlania, és a sejtmagba került plazmid elkezdhet működni. Ezért méretezik akkorára a plazmidot és burkát, hogy ez a megcélzott állati sejtekben ez időben történjen meg. Ha a plazmid tartalmaz egy olyan génszakaszt, ami ” felhívja magára a figyelmet”, amely nagymértékben képes aktiválni a DNS/RNS szintetizáló rendszert (lásd a IV. részben) akkor a többi információ is letöltődik róla, és a sejt lekezdi gyártani az S proteint. Tovább fogja gyártani, mint mRNS-ről, ezért kevesebb sejt be való bejuttatás is elegendő. Mivel a plazmid állati (emberi) sejtben nem tud beépülni a genetikai anyagba (DNS másolat nem tud róla készülni) meghatározott valószínűséggel bizonyos idő után felhasad, és mivel felhasadás után már nem működik az origo-pontja (lásd fentebb), onnantól nincs róla RNS szintézis, onnantól ő egy hulladék-DNS, és szépen szétbontja sejt. Szia, uram, használt triplet nem érdekel?

Ennek a típusú oltásnak a biztonsági kockázata elméletben ott van (lehet), hogy a plazmid hosszú ideig, hetekig aktív a sejtben, tovább, mint egy mRNS (átlagosan, persze). Többek között a gyors lebomlású mRNS vektorvakcinákat már engedélyezték, a plazmid-oltóanyagnál a gyógyszerfelügyelet hosszú utánkövetést ír elő. Ugyanakkor nagy különbség, hogy míg a Moderna/Pfizer oltóanyaga előtt a humánegészségügyben mRNS vakcinát még soha nem alkalmaztak, tehát csak jósolható, mi lesz hosszú távon (valszeg persze, semmi, de ezt csak következtetjük a biokémiai történések alapján, és mi van, ha valamit nem vettünk figyelembe), addig plazmid-alapú nanomedicina már létezik, gyakorlatilag 2013 óta, több gyártótól, többféle célra, tehát erre vonatkozó megfigyelési adatok vannak, rendelkezésre állnak (mármint, ez lényeges: magára a plazmidtechnológiára, nem konkrétan erre a plazmidra), és most már 8 éves időszak alatt speciális, e típusra, technológiára jellemző kockázatot, azaz a bevitt DNS szakasz akaratlan, nem célzott beépülését, rákkeltő hatást vagy termékenységet befolyásoló hatást még nem figyeltek meg. (Megjegyzés: mint említettük (V-VI. rész) a sejteket nem egyszerű genetikai módszerrel megrákosodásra rávenni. Ehhez akontrol-, és apoptózis-mechanizmusokat is el kell rontani bennük. Ez megy rákkeltő anyagokkal, meg ionizáló sugárzással, de génsebészkedéssel sokkal bonyolultabb.) Szoktuk volt mondani, hogy annak a kb. biztos kijelentéséhez, hogy az adott technológia nem hordoz érdemleges, mérhető szignifikáns idült kockázatot, 10 év kell, de azért a nyolc az már majdnem tíz, ezt mondta a rövidfarkú Csen is a barátnőjének. Ennek ellenére, most, hogy már számos elérhető covid-vakcina forgalomba került, az Inovio készítménye, hasonlóan a Novavax készítményéhez, nem igazán kapja már meg azt a fajta támogatást a gyorsított forgalomba helyezéshez, amit a célba ért készítmények, ezért legalább még 1-2 év, míg a gyógyszerfelügyeleti hatóságok (mindenek előtt az FDA) engedélyezni fogják, persze, csak ha minden jól megy. Az üzlet az olyan, hogy aki lemarad, ...az lemaradt.

Az igazi probléma esetleg az lehet vele, ami az mRNS-vakcinákkal is, amiről a hivatalos sajtó nem beszél, hogy ezek a vektorvakcinák (a plazmid vakcina hagyományos értelemben véve nem tekintendő annak, de sok bennük a közös) igen-igen nagy mennyiségű S proteint állítanak elő a sejtekben, mert a termelődő S protein mennyiségnek csak egy része jut a keringésbe, és ismeri fel az immunrendszer, tehát ennyi kell. Sokkal több, de sokkal-sokkal több, mint amennyi akár egy természetes fertőzés, akár egy hagyományos (pl. Sinopharm) oltóanyag alkalmazása mellett. A termelés pedig ráadásul hosszú ideig, akár másfél hónapig is fennállhat (eltérőek az eredmények, vagy ennél is tovább) míg egy covid-fertőzés esetén, ha az illető nem kerül rettenetesen súlyos állapotba, a vírus intenzív szaporodása (és a betegség fertőzőképessége) néhány nap (természetesen ha az illető súlyos állapotban haldoklik, ez sokkal több, de talán éppen ezt akarnánk elkerülni a vakcina alkalmazásával. Természetesen nem igaz, hogy egy plazmid vagy egy mRNS bármiféle „génterápia” vagy „genetikai módosítás” lenne, hiszen nem változik meg tőle az emberi genom, erre egyik vakcina sem képes, nem arra csinálták őket, de ez nem is szükséges ahhoz, hogy létezzen egy csekély, de nem nulla alkalmazási kockázat. Már maga az a tény, hogy a sejtek előállítanak, termelnek nagy mennyiségben egy fehérjét, ami nem kell nekik, negatívum: leterheli a szervezetet (rossz közérzet, gyengeség, emésztési gondok, hiánybetegség, más fertőzésekkel szembeni rosszabb ellenállóképesség lehet a következménye). E mellett előfordulhat, hogy a sejtek, miközben orrba-szájba a nekik felesleges S proteint gyártják, nem állítanak elő valamit, amit pedig kéne nekik, vagy az egész szervezetnek (enzimet, hormont, mediátoranyagot stb.) és ez okoz megbetegedést, vagy egyszerűen a túl sok S protein okozhat valamit, pl. autoimmun-megbetegedést, vagy bármi olyan nyavalyát, amiről jelenleg még tulajdonképpen fogalmunk sincs. Sajnos, ezeket nem lehet kizárni, függetlenül attól, hogy a jelen klinikai eredmények szerint ez nem következik be, mert egyszerűen hiányoznak a szükséges vizsgálati eredmények, globálisan a tudomány és a politika tizenkilencre lapot húzott azzal, hogy alkalmazásra rendelte az elérhető vakcinafejlesztéseket, nem biokémiai, immunológiai, molekuláris biológiai szempontok alapján, hanem más, értelemszerűen politikai, gazdasági, pszichológiai, egészégügy-készletgazdálkodási, kommunikációs stb. tényezőket figyelembe véve (majd sokkal bővebben az mRNS vakcinákról szóló részben).

Az Inovio készítményének, hasonlóan a Novavax készítményéhez, nem jelene, sokkal inkább jövője van. A szintetikus plazmid-előállítás és -bejuttatás, ha még nem is rutineljárás, de a biotechnológiában értékelhető, stabil technika. Erre alapozva nemcsak oltóanyagokat, hanem valódi, tényleges genetikai terápiát is meg lehet célozni, azaz elérni, hogy a kívánt genetikai információ be is épüljön a megcélzott sejtek genetikai állományába (mert ezt is meg lehet csinálni). Egészen biztos, hogy a plazmid-nanotechnológia el fog terjedni a gyógyászatban, és a biotechnológiai cégek pont azért fogják az INO-4800-as oltást piacra juttatni, akkor is, ha már most el van késve, akkor is, ha konkrétan veszteséges lesz, akkor is, ha még költeni kell rá, és piaci részesedése az össz-covid-üzleten belül minimális lesz, hogy ezzel ugyanúgy áttörjék a falat, ahogy az mRNS technológia már megtette, és később, ezen a nyomvonalon haladva más, hasonló biotechnológiai készítményeket könnyebben, gyorsabban, és nagyobb jövedelmet eredményezően tudjanak bevezetni. A technológiai haladást nem lehet feltartóztatni, aki 200 éve eléfeküdt a gőzmozdonynak, abból is vagdalthús lett, a mozdony meg ment tovább. Sose tessék szem elől téveszteni, hogy a tudományos-technikai forradalom egy ponton túl már egyben üzletet is hoz, az anekdotikus párbeszéd szerint: - És mondja, professzor, ez mire jó? - Excellenciás uram, arra, hogy majd egyszer önök adót tudjanak szedni rá….

 Vérnyúl

(A szerző olvasónk.)

Genetikai gyakorlatok | Digitális Tankönyvtár (tankonyvtar.hu)
Inovio Covid-19 vaccine shows promise in preliminary clinical trials - The Hindu BusinessLine
Inovio considers moving COVID-19 vaccine trial overseas as U.S. ends funding | Reuters
Plazmid DNS alapu nanomedicina formulaciofejlesztese_kesz.pdf (u-szeged.hu)