Bakay Kornél kiváló régész, történész A koronaőrség végnapjai című tanulmányának elején írja: A XVI. századtól kezdve a Szent Koronának mindig két előkelő származású őre, azaz koronaőre volt, akiket nem szabad összetéveszteni alárendeltjeikkel, a koronázási jelvények, így a Szent Korona fegyveres őreivel, azaz koronaőrséggel.

Budán, a krisztinavárosi Mészáros utcából kiinduló, a Krisztina körúttal majdnem párhuzamosan haladó, végül a Déli pályaudvar főépületénél a Krisztina körútba torkolló Koronaőr utcát nem a Szent Korona és a többi koronázási jelvény mindenkori két előkelő származású országos őréről, - vagy esetleg azoknak egyikéről - nevezték el, hanem a Mária Terézia uralkodása idején, 1751-ben fölállított Magyar Királyi Koronaőrségről. Az utcát 1874-ig hivatalosan, tehát németül Kronwacht Gasse-nek hívták. Igaz, hogy az „őrség” és az „őr” németül leginkább a „Wache”, ám Kelemen Béla, a múlt századi neves szótáríró szerint ez a német szó gyakran a hasonló jelentéssel is bíró „Wacht” mellékalakkal váltakozva fordul elő.

A krisztinavárosi Koronaőr utca (Kronwacht Gasse) esetében tehát a „Wache” szó „Wacht” mellékalakjával van dolgunk. Az utcát valójában a koronaőrségi alakulatról és nem a két országos koronaőrről nevezték el, bizonyítja az is, a hogy koronaőrség utolsó, 1944 decemberében lebombázott, s a Váralja utca 14. szám alatti laktanyájának homlokzatán a következő fölirat volt olvasható: M. Kir. Koronaőrségi Laktanya.

De hol volt a Mária Terézia uralkodása idején, 1751-ben fölállított Magyar Királyi Koronaőrség első laktanyája Budán? Ez a laktanya a mai Városmajor területén volt, s a koronaőrök szállásául az akkori budai botanikus kert egyik épülete szolgált. A Magyar Királyi Koronaőrség tagjait először itt, a Városmajorban, a Tallherr József neves építész tervezte egyik új épületben kvártélyozták be.

A koronaőrség azonban csak négy évtizedig tartózkodott a Városmajorban, mert 1830-ban átköltöztették őket a Budavári Palotához jóval közelebbi, a Koronaőr utca (1948-tól: Kosciuszko Tádé utca) elején, a Mészáros utca-Koronaőr utca sarkán állt Angolkisasszony rendház koronaőrségi laktanyává átalakított épületébe, valamint a volt rendházhoz hozzáépített, új épületekbe. Így aztán erről a koronaőrség laktanyáról nevezték el az utcát Kronwacht Gasse-nak (Koronaőr utca), amit később, 1874-től már magyarul Koronaőr utcának mondtak és írtak. Írásunkban mi is így nevezzük az utcát annak ellenére, hogy a szovjet megszállók készséges kiszolgálói 1948-ban elorozták az utca történelmi nevét.

A Koronaőr utcai múltfaggató sétánkat az utca utca végén, a Déli pályaudvar ormótlan, omladozó főépületénél kezdjük, majd onnan haladunk tovább délnek, toronyiránt, a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templom irányába. Néhány méter megtétele után, bal kéz felől elérjük a Kosciuszko Tádé utcát (Koronaőr utca) a Krisztina körúttal összekötő, mindössze hatvan lépés hosszú Koronaőr közt. Az „ötödik hadoszlop” ezt a rövid közt nagy kegyesen meghagyta nekünk. A Koronaőr köz közterületnév tehát maradhatott, de a jóval hosszabb, 450 méter hosszú, építészeti és történelmi emlékekben gazdag utcát a „fordulat évében”, 1948-ban sietve átnevezték, s így is maradt ez mind a mai napig. Nem ez az egyedüli példa arra, hogy a szovjet hadsereg 1991 nyarán történt végleges távozása óta eltelt több mint három évtized sem volt elegendő a nemzettel szemben elkövetett gazság orvoslására.

Még mielőtt bárki lengyelellenes érzelemmel vádolna bennünket, egyértelműen leszögezzük: nem azzal van bajunk, hogy a Koronaőr utcát lengyel barátaink egyik hős fiáról, Kosciuszko Tádéról nevezték el. Mi azt nehezményezzük, hogy a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket őrző vitézek emlékét hirdető utcanevet orozták el tőlünk. Valószínűleg a lengyelek sem örülnének annak, ha például a varsói Wawelska utcát (Ulica Wawelska) a lengyel-magyar barátságra, s ilyen-olyan forradalmiságra hivatkozva egy szép napon átkeresztelnék, mondjuk Perczel Mór utcára. A krisztinavárosi utcát a budapesti emberek többsége az 1948-as átnevezés után és ellenére még manapság is Koronaőr utcaként emlegeti. A nemzeti érzésen túl a budapestiek az utcát azért is a korábbi nevén emlegetik, mert számunkra a lengyel forradalmár Kosciuszko Tádé keresztnevének magyarosítása (eredetileg: Tadeusz) ellenére is nyelvtörő, szinte kiejthetetlen.

A történelmi nevétől megfosztott Koronaőr utcán, a mai Kosciuszko Tádé utcán a Krisztinaváros belseje felé továbbhaladva elérkezünk a 14. számú házhoz, amelynek falán, a Kuny Domokos utca Koronaőr utca sarkán olvasható az a még 1948-ban kihelyezett tábla, amely az utcanévadó Kosciuszko Tádé életéről ad felvilágosítást a járókelőknek.

A történelmi nevétől megfosztott Koronaőr utcán, tehát a mai Kosciuszko Tádé utcán a Krisztinaváros belseje felé továbbhaladva, a Kuny Domokos keresztutcát átszelve elérkezünk a Koronaőr utca 18. számú házhoz. Ebben a társasházban élt 1953-tól a 2002-ben bekövetkezett haláláig Réti Mátyás, festő- és grafikusművész. Lakása egyben műterme is volt, már amikor nem a szabadban (plein air) alkotta csodálatos tanyasi, pusztai életképeit, nagyvárosi és falusi utcarészleteit. Az orosz fogságból hazakeveredve, az 1950-es, 1960-as esztendőkben megfestette a téeszesítés következtében egyre inkább eltűnő nagyalföldi paraszti világot, a lovakat, a szürke marhákat és a magyar embereket, majd később a budai városrészeket.

Megállva a Koronaőr utca 18. számú ház előtt, a kaputól balra, a házfalon a 2006 májusában felavatott fehér márványtábla azt üzeni a járókelőknek, hogy itt lakott és alkotott közel fél évszázadon keresztül Réti Mátyás, a magyar tájak és a magyar emberek festője. Az emléktáblát persze nem a Budapest I. Kerületi Polgármesteri Hivatal helyeztette el – amiképpen azt illett volna -, hanem saját kezdeményezésére és költségén Magdolna asszony, a művész özvegye.

Réti Mátyás festőművész egykori lakóházával átellenben, a Koronaőr utca 7-9. szám alatt manapság modern, a környezetbe nem illő, a Krisztina körúttól a Koronaőr utcáig terjedő ormótlan épületegyüttes éktelenkedik. Egykor a Koronaőr utca 7. szám alatt állt a magyarrá lett skót mérnök, Clark Ádám saját tervezésű háza, az úgynevezett Clark-villa. A skóciai Edinburghban született Clark Ádám irányította a Lánchíd építési munkálatait, majd ő tervezte a Várhegy-alagutat. Clark Ádám skót nemesi család sarja volt, s élete vége felé nemhogy angol - amint azt tévesen hirdeti néhány budapesti emléktábla -, de már skót sem volt, hiszen akkorra már szívvel-lélekkel magyarrá lett. Olyannyira, hogy a korabeli visszaemlékezések szerint még a magyar nyelvet is igyekezett minél jobban elsajátítani, s magyar nemzeti öltözékben járt.

A már nem ifjú skót mérnök 1855-ben a Várszínházban megismerkedett egy Áldásy Mária nevű, 19 éves, elmagyarosodott budai német lánnyal, Áldásy Antal budai városi elöljáró lányával, akit aztán 44 éves fejjel sietve feleségül is vett. Amikor már a harmadik gyermekük is világra jött, Clark Ádám itt, a Koronaőr utca 7. szám alatti telken fölépítette a saját tervezésű házát, ám oda a villa fölhúzása után, 1866-ban már csak az özvegy költözhetett be a három gyermekükkel, miután Clark Ádámot abban az esztendőben, 55 évesen elvitte az akkoriban gyógyíthatatlannak számító tüdővész. Az ostrom idején, 1945 januárjában, a Clark-villát is ellenséges bombatalálat érte, és olyan mértékben romba döntötte, hogy a háború után le kellett bontani.

Néhány Budapest városkalauzban ez olvasható:

A Koronaőr utca 7-9. szám alatt, Clark villájának helyén manapság azonban egy szörnyépület áll, amelynek falán semmiféle emléktáblát nem találunk. A Clark-villa emlékét megörökítő tábla tehát nincs.

A Clark Ádám tervezte hajdan volt Clark-villa helyén, a Koronaőr utca 7. szám alatt megszakítjuk múltfaggató sétánkat. A Koronaőr utca páros és páratlan oldalának elején egykoron állt, illetve ma is álló híres-neves épületekről írásunk következő részében foglalkozunk.

Hering József – Kuruc.info