"A zsidóknak nem marad más hátra, mint Európa uraivá válni, vagy elhagyni Európát".

(Friedrich Nietzsche)

Az első világháborús harcok tetőpontján, a hazai anarchia és az oroszországi bolsevik forradalom érlelődésének előestéjén fogalmazta meg a polgári radikálisok lapja, a Huszadik Század a magyarországi zsidókérdéssel kapcsolatban a következő kérdéseket:

Tisztelet, becsület a becsületes zsidóknak; de meg kell vallani, hogy a szegény falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst árultatni csupa veszedelem; mert így éppen alkalmat adunk nekik az orgazdaságra, s lehet félni, hogy így azok naprul napra szorosabb szövetségbe keveredvén zsiványainkkal, azokat még oly rablásra is vezetik, milyenekrül azok gondolkodni sem tudtak volna, melyre pedig nálunk már vagynak is példák.

Ha az ember azt tekinti, hogy Magyarországban ez a szerencsétlen népfaj egy idő óta annyi iparkodást fejt ki, lehetetlen, hogy valami szimpátiát ne érezzen iránta, és fel tudom fogni, hogy érette felszólalások történnek, és egyesek minden joggal felruházni kívánják. De ha a nemzetiség dolgát igazán akarjuk pártolni, akkor nem tudom felfogni az e tekintetben való nagy engedékenységet.

Nemzetiség, kifejlett nemzetiség nélkül, nekem megvallom, minden más progressio nem kell. Erre állítok mindent. Enélkül - mondhatom - zagyvalék nép leszünk, melynek talán több pénze lesz, a dögbőröket talán drágábban adhatjuk el stb., de ez engem nem mozdít. Minden előtt áll előttem: a hűség fajtámhoz. Ha a magyar új bizonyságát adja tágkeblűségének, éppen olyan helyzetbe kerül, mint az, aki maga alatt vágja az ágat; anélkül, hogy észrevenné, vízbe esik. S később megbánja a dolgát. (...) Egyik túlságból a másikba esünk. Most az egész emberiséget, az embereket a zsidókkal együtt szívünkhöz szorítjuk. S most a legnagyobb liberalisták vagyunk. Ámde a mi helyzetünk e részben nem oly kedvező, mint például az angoloké. Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt. Mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el, és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves, és azt nem eheti meg az ember. Más példát is hozok fel. Egy bárkában ülök, és abban van a gyermekem és másnak a gyermeke, és a bárkába bejön a víz, s előttem apodictice (szükségképpen – L. Zs.) áll, hogy e két gyermeket benn nem tarthatom. Az igaz, hogy ha a magamét lököm ki, és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni. De biz én inkább a magam gyermekét tartom meg, és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzet rovására történik. És ez nem vélekedés, mert apodictice számszerűen be lehet bizonyítani, hogy minden ilyenféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve.

Azért annak, ki a nemzetiséget őszintén pártolja, lehetetlenség, hogy most oly elemnek, amelynek (...) több szorgalma van, a nemzetiség rovására kedvezéseket nyújtson. (...) Zay Károly gróf azt mondta: nem tart attól, hogy egy pár nyomorult zsidó a magyar nemzetiséget veszélyeztetni tudná. Megvallom, hogy én egy egész osztályról, amely annyi birtokkal dicsekszik, nem mernék így szólani, én a zsidókat általánosan nyomorult embereknek nem merném nevezni... Habár a méltóságos úrnak az a mondása, hogy egy pár nyomorult zsidó nem fogja megrontani a magyar nemzetiséget, itt helyeslésre talált... Mégis bátor vagyok a méltóságos főrendet figyelmeztetni; Berzsenyinek a "Magyarokhoz" írt szavaira, melyben az mondatik: "Lásd, a kevély tölgy, mely századoknak ádáz ostromát kiállotta, most belsejében rágódó férgek által enyészik el". (...) Nincs arról szó, hogy az Istennek akármi teremtését jogokból kirekesszük. Mert felfogásom és vallásos érzelmem szerint azt szeretném, hogy a hazában minden ember, ki az Isten képére van alkotva, egyenlő jogokkal bírjon, és egyenlő terheket viseljen. Bár mondhatná mindenki valláskülönbség nélkül: nekem is van itt hazám! Ez a végső célom: ez a kikötőm, mely felé vitorlázok. De mint hű tagja a magyar fajnak, megvallom, hogy túlságos liberalizmus által, túlzó indulat által vezettetve másokért soha nem fogom megtenni, hogy a magam gyermekét dobjam ki a bárkából.

És én ezt a hűséget minden más nemzetben tudom becsülni. Minthogy azonban magyaroknak teremtett bennünket az Alkotó, legyünk is azok, és legyünk tisztára magyarok. Ez a vélekedésem.

Mi a zsidó élet-és keresetmód káros befolyását illeti a többi lakosság erkölcseire, e részben magunk is vétkesek vagyunk, őrizetlen hagyván az ország határait s a városokat a mindenünnen betolakodó zsidók ellen s befogadván őket kocsmárosokul s boltosokul, mert jobban fizetnek, a nép közé, melyet megrontottak.