Közleményben adott hangot aggodalmának Vladimir Meciar, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a Gyurcsány-kormány komolyan gondolja programjának azt a részét, melyben az elszakított területeken élő magyarok autonómiatörekvésének támogatását ígéri. Szerinte a revizionista zenéket is az MSZP-SZDSZ terjeszti.


A Vladimír Meciar vezette szlovák ellenzéki erő nyilatkozatban adott hangot aggodalmának, mert a most alakuló magyar kormány programjának külpolitikai részében a "szlovákiai belügyekbe" való folyamatos magyar beavatkozás szándékát vélik tetten érni azáltal, hogy a magyar kormány kinyilvánította, hogy az európai elvekkel összhangban támogatja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit

A TASR szlovák hírügynökség sajtószolgálatánál közzétett állásfoglalás szerint a Meciar nevével jegyzett Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) szerint véget kell venni annak, hogy Gyurcsány Ferenc alakuló kormányának programjával nyugtalanító módon tovább "borzolja a szlovákok idegeit."

A párt szerint nem csak a kormányprogram zárófejezete teszi ezt, amelyben a magyar kormány kinyilvánítja, hogy az európai elvekkel összhangban támogatja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit, hanem "az a dal is, amelyet Magyarországon kazettán és CD-hanghordozón vidáman 500 forintért forgalmaznak, s melynek refrénje, a "Mindent vissza !" szerint minden völgyet, tölgyet, hegyet, folyót, a pozsonyi sétateret és a kassai várromot" egyként visszakövetelnek.

"Ha bizonnyosságunk lesz afelől, hogy a nevezett haghordozó kiadását valóban támogatta a budapesti önkormányzat is, akkor az LS-HZDS a maximális diplomáciai erőfeszítéseket is kész megtenni azért, hogy gátat vessen déli szomszédunk eme alattomos +soviniszta politikájának+" - zárul a két hét múlva esedékes szlovákiai választásokon ismét jelentős kormányzati ambíciókkal induló, a zsigerí magyarellenességéről elhiresült Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) egyszer már együtt kormányzó és Szlovákiát európai szalonképtelenségre kárhoztató Meciar vezette párt nyilatkozata.

(MTI nyomán)