Története 20. országos kongresszusát tartotta a Jobbik szombaton délelőtt Budapesten. A párt küldöttei egyhangúlag fogadták el a Nemzeti Ellenállás Kiáltványát - írja az ellenállók pártlapja.
"A kongresszus cáfolt minden olyan híresztelést, amely a Jobbik gyengüléséről szól" - jelentette ki Gyöngyösi Márton a rendezvényt követő sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott, a "párt erős, stabil és növekedő". (De mint kiderült, ezt a hazugságot ők sem hiszik el.) Ezután ismertette, hogy az "erősödésük" jegyében taggyűlésjelleget öltő kongresszusnak négy fő téma köré csoportosult a kiáltvány elfogadása mellett: a szervezeti átalakulásról, a frakció munkájáról, valamint az önkormányzati és EP-választásra való felkészülésről szólt. Újságírói kérdésre Jakab Péter, a párt szóvivője ennek kapcsán leszögezte, hogy a szövetségi politika csak olyan értelemben került szóba, hogy Gyurcsány Ferenccel és Orbán Viktorral elképzelhetetlen bármilyen együttműködés. (Ezek szerint a "XXI. századiak" mellett már az MSZP-vel sincs nagy gond? Miért volt fontos Gyurcsányt és Orbánt említeni, miközben a szocikat nem?) A párt elnökhelyettese az EP-választás főbb témaköreinek a migrációt, a kivándorlást és az autonómia kérdéskörét jelölte meg.
Zoom
Fotók: Béli Balázs/Alfahír
Sneider Tamás pedig mérföldkőnek nevezte a kiáltvány egyhangú, a küldöttek 100%-nak támogatásával való elfogadását. Kiemelte, hogy a szöveg tartalmazza a párt identitásának és céljainak alapjait. A párt elnöke továbbá ismertette, hogy a Jobbik ezzel meghirdette az ellenállást a NER rendszerével szemben. Három fő területet említett, amelyben sürgős beavatkozásra van szerinte szükség. Az első a demográfiai váság, amely kapcsán leszögezte, hogy az elmúlt kormányok közül "a családbarát kormány" idején a legalacsonyabb a születésszám. A második a vállalkozók helyzete, mert szerinte véget kell vetni annak, hogy "rokoni és baráti kapcsolatok révén kerülnek száz és ezer milliárdok vállalkozókhoz". Végül pedig a társadalom morális állapotát emelte ki, és úgy fogalmazott, hogy a magyarságon a "szolgalelkűség lett úrrá", a Jobbik feladata pedig ennek a felszámolása, hogy "büszke és öntudatos magyar nemzet legyünk". Hangsúlyozta, hogy a jövőben a Jobbik példát fog mutatni bátorságból, elkötelezettségből és tisztességből.
A Népszava a kongresszus előtt megkérdezte Vona Gábort is, aki közölte: Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton vezetésével a Jobbik az "egyedüli helyes" utat járja. Nem csoda tehát, hogy a fogyatkozó pártnál 100%-kal ment a semmitmondó kiáltványuk elfogadása, mert náluk sosem a "szolgalekűség lesz úrrá", hanem mindenki azt követi, ami "helyes", ha egy oligarcha tenyeréből evés, akkor azt. Aki nem, azt legfeljebb bizalmi okokból kizárják.
Zoom
Az Alfahír úgy tudja, hogy a kongresszuson a küldöttek tájékoztatást kaptak a párt pénzügyi helyzetéről is, amelynek része volt az is, hogy a párt nemzetközi bírósághoz fordult az ÁSZ-büntetések miatt, a strasbourgi bíróság pedig befogadta a párt keresetét.
A kongresszuson átadásra kerültek a Pongrátz Gergely-érdemkeresztek is. Idén a két díjazott Szigeti Tóth János és Mátyás Ferenc lett. A díjat annak ellenére adták át, hogy korábban Pongrátz András közleményében úgy fogalmazott: "Felszólítom a Jobbik vezetőit, hogy ne hivatkozzanak a jövőben Pongrátz Gergelyre, mert méltatlanná váltak hozzá! Szegény Gergely bátyám forog a sírjában a vonásodás és Sneider Tamásék viselkedése miatt."
Frissítés: Bár szavazás volt, de azt már nem "tudják" megmondani, hány küldött vett részt a kongresszuson
Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője egy kérdésre - pontosabb adatokat később ígérve - azt közölte, taglétszámuk "érdemben nem változott" az elmúlt egy év során, arról nem tudott pontos adatokkal szolgálni, hogy a tanácskozás ötszáz résztvevője közül hányan voltak küldöttek, hányan vendégek. (Ahhoz képest, hogy a tisztújító kongresszuson még 556-an vettek részt, most vendégtoborzással együtt is sikerült ez alatt a szám alatt maradni.)
(Kuruc.info - Alfahír - Népszava - MTI nyomán)
A párt erős, stabil és növekedő: