A Blikk birtokába került okiratok szerint volt miniszterekhez, államtitkárokhoz és helyettes államtitkárokhoz vándorolt több mint százmillió forint, amit magyar vállalkozóktól csaltak ki pályázatkészítés ürügyén. A politikusok nem hajlandók visszafizetni a milliókat, a rászedett üzletemberek végső elkeseredésükben feljelentést tettek a rendőrségen.

Milliós díj ellenében nyertes pályázatokat ígért egy budapesti férfi több tucat magyar vállalkozásnak. H. A. 2005-ben a Képviselői Irodaházban toborozta „áldozatait”, és hogy ígéretei minél hihetőbbnek hangozzanak, kormányzati A6-os Audiját mutogatta, illetve parlamenti belépőjét és politikai tanácsadói igazolványát lobogtatta a cégvezetők előtt. És hogy mindez még életszerűbb legyen, H. A. azzal kecsegtette az üzletembereket, hogy összehoz egy-egy találkozót a pályázatok elbírálásában segédkezni tudó miniszterekkel, államtitkárokkal. Akik hittek a férfi szavainak, azok szerződést is kötöttek vele pályázatok elkészítésére.

H. A. valóban megszervezte a találkozókat a vállalkozók és a politikusok között.

Ezzel megnyerte a cégvezetők bizalmát, akik – remélve a további sikereket – milliókat fizettek ki H. A.nak a pályázatok megírásáért.

Ám amikor a pályázatok elbírálásának határideje lejárt, kiderült, hogy H. A. becsapta az üzletembereket. Pályázatokat ugyanis a férfi egyáltalán nem írt, vagy ha írt is, a beadott anyag nem lett nyertes az eredményhirdetéskor.

Gondolhatnánk, hogy erről az érintett politikusok nem tehetnek, és ártatlanok az ügyben. Csakhogy a károsult vállalkozók összefogtak, közös ügyvédet fogadtak, és megkeresték H. A.-t, hogy adja vissza a pénzüket. H. A. azonban közölte: nem tud fizetni. A férfi ügyvéd által ellenjegyzett okiratba foglalta saját kézírásával, büntetőjogi felelőssége teljes tudatában, hogy a milliókat azoknak a minisztereknek, államtitkároknak kellett adnia, akikkel korábban maguk az üzletemberek is találkoztak. H. A. az okiratban tételesen kifejti, melyik politikus mennyit tett zsebre. Egy volt államtitkár például képes volt az olaszországi Milánóba kiautózni, hogy ott vegyen át 6,2 millió forintot.

Az öt érintett politikusból csupán egyetlen akadt, aki tisztességes volt, és nem fogadta el H. A.-tól az összeget.

H. A., hogy megpróbálja kártalanítani a vállalkozókat, vállalta, hogy visszaszerzi a pénzt, ám erőfeszítései nem jártak sikerrel, a politikusok nem fizették vissza a milliókat. A károsult üzletemberek türelme mostanára végképp elfogyott, ezért büntetőfeljelentést tettek a rendőrségen.

A nyomozók feladata lesz kideríteni, H. A. tényleg adott-e pénzt az okiratban felsorolt politikusoknak.

Annak tisztázása is a zsarukra vár, miért fizetett a férfi a minisztereknek, államtitkároknak és helyettes államtitkároknak.

Lapunk megkereste Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisztert, aki a Zuschlag-ügy kapcsán azt ígérte, keményen fellép a pályázati visszaélések ellen. Bajnai minisztériumában a Blikk kérésére megvizsgálták annak a 13 cégnek a pályázati anyagait, amelyek vezetőit H. A. a gyanú szerint becsapta. A vizsgálat eredménye: csak két vállalkozás pályázata érkezett be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Az egyik cég beadványa nem volt sikeres, nem nyert, a másikat pedig – a gyakorlattól eltérően – visszavonták.

(Gondola - Blikk)