Váratlanul érte az Ujgur Világkongresszus (WUC) alelnökét, hogy a magyar rendőrség a múlt héten terrorizmus gyanújával őrizetbe vette, majd kiutasította Magyarországról, mindezt anélkül, hogy bármilyen bizonyítékot felmutattak volna ellene - erről maga Ümit Hamit beszélt a Radio Free Asia (RFA) rádióállomás ujgur szolgálatának.

A WUC Európáért felelős alelnökének erős a gyanúja, hogy Kína állhat az ügy hátterében. Ümit Hamit az Ujgur Világkongresszus ifjúsági tagozatának budapesti ülésére érkezett, amelyet a múlt hét végén rendeztek volna meg. A magyar rendőrség csütörtökön őrizetbe vette, kihallgatása csaknem 12 órán át tartott, majd Németországba toloncolták, ahol a WUC székhelye található.
Az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen élő ujgur kisebbség jogaiért küzdő WUC budapesti ülését - amelynek helyszínét bombariadó miatt lezárták - végül nem tartották meg, jelentette az Eurasia Review hírportál az RFA nyomán.
"Erős a gyanúm, hogy Kína sötét keze van ebben a dologban" - mondta Hamit az RFA-nak Németországba való visszatérése után. Elmondása szerint budapesti kihallgatása során világossá vált számára, hogy terrorizmus gyanújával tartják fogva. A magyar rendőrök azt közölték vele, hogy "fenyegetést jelent Magyarország biztonságára".
"Az egész teljesen váratlanul ért engem és a szervezetemet is. Az Ujgur Világkongresszus ifjúsági tagozatának ülését törvényes keretek között szervezték Budapestre a Magyarországon bejegyzett Magyarok Világszövetségének támogatásával" - mondta a WUC Európáért felelős alelnöke. "Német állampolgár vagyok, 19 éve Németországban élek, és több mint 10 éve dolgozom együtt európai emberjogi szervezetekkel. Magyarországon nyolc alkalommal jártam az elmúlt 10 évben, szoros kapcsolataim vannak magyarországi jogvédő szervezetekkel. Nem vagyok idegen Magyarországon" - hangsúlyozta Hamit.
A WUC alelnöke kijelentette: elképzelhető, hogy a kínai állambiztonsági szervek "hamis" információval látták el a magyar rendőrséget a személyével kapcsolatban, és ezzel "riadalmat keltettek" Magyarországon. "Egyedül Kína tartja a WUC-t terrorszervezetnek" - tette hozzá.
Az RFA anyagában utalt arra, hogy Peking a hszincsiangi erőszakos cselekményekért általában ujgur "terroristákat" tesz felelőssé. Jogvédők szerint viszont a kínai hatóságok eltúlozzák a terrorfenyegetettséget a térségben, hogy eltereljék a figyelmet a társadalmi feszültségeket okozó központi intézkedésekről. A Kínában élő ujgurok arra panaszkodnak, hogy hosszú ideje etnikai diszkrimináció és elnyomó vallási rendelkezések áldozatai, közösségükben komoly probléma a szegénység és a munkanélküliség.
Az RFA idézte Dilxat Raxitot, a WUC szóvivőjét, aki szerint a magyar kormány magyarázattal tartozik Ümit Hamit kiutasításáért és a szervezet ülésének ellehetetlenítéséért. "Felszólítjuk a magyar kormányt, hogy indokolják meg, miért állították le magyarországi tevékenységünket" - mondta a szóvivő.
Dolkun Isa, a WUC végrehajtó bizottságának elnöke az eset kapcsán azt mondta: amennyiben a magyar hatóságok "a kínai kormánytól való félelmükben" vették őrizetbe Hamitot, az "nagyon sajnálatos fejlemény nemcsak az ujgurok, hanem más elnyomás alatt élő nemzetiségek számára is".
Dolkun Isa szerint Kína gazdasági hatalmát veti latba annak érdekében, hogy akadályozza az ujgur szervezetek külföldi tevékenységét. Peking nyomást gyakorol több közel-keleti, illetve közép- és dél-ázsiai országra azzal a céllal, hogy utasítsák ki területükről és küldjék vissza Kínába a Hszincsiangból menekülő ujgurokat.
"Ha Kínának sikerült elérnie, hogy Magyarország is behódoljon (követeléseinek), az nagy veszélyt jelent nemcsak az ujgurok, hanem az egész világ emberi jogi helyzetére" - közölte a WUC-vezető. Az illetékes magyar hatóságok hétfő délutánig nem válaszoltak az MTI-nek az üggyel kapcsolatos megkeresésére.
(MTI)
Korábban írtuk: