"Számíthatnak-e a pásztói polgárok a Honvédelmi Minisztérium támogatására azon törekvésükben, hogy az évtizedes politikusi ígérgetés után végre eltávolításra kerüljön a helyieket a megszállásra, megaláztatásokra emlékeztető szovjet emlékmű?” címmel intézett írásbeli kérdést Gaudi-Nagy Tamás a Honvédelmi Minisztériumot vezető Hende Csabához.
A nemzeti radikális képviselő levelében a pásztói polgárokkal történt személyes találkozásait felelevenítve megemlíti, hogy a palóc településen óriási büszkeséggel beszélnek azokról az '56-osokról, akik közül ketten is az életüket adták a kommunista diktatúrával történő szembenállás során. Alapi László és Geczkó István már a település díszpolgárai, sőt, mint arról korábbi írásunkban beszámoltunk, rövidesen utcát is nevezhetnek el róluk a pásztóiak. Óriási fájdalommal tölti el azonban a helyiek szívét, ami egyben az elmúlt 20 év politikai tehetetlenségét is jelzi, hogy pásztóiak részéről hiába volt meg mindig a kinyilvánított szándék a településen éktelenkedő, a megbecstelenített asszonyokra és leányokra, a legyilkolt szeretteikre emlékeztető szovjet emlékmű eltávolítására, valamiért ez a mai napig várat magára.
Zoom
Ezzel kapcsolatban a szabadkőműves Martonyi idén áprilisban tizenhárom jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszul közölte, hogy ők (a Külügyminisztérium) minden segítséget megadnak, továbbá információik szerint az oroszok sem zárkóznak el az emlékmű eltávolításától. Összegezve: gyakorlatilag már mindenki az emlékmű eltávolítását szeretné. A további kérdések elkerülése végett a külügyminiszter átpasszolta a felelősséget a Honvédelmi Minisztériumhoz. Mint levelében fogalmaz, "a hadisír-gondozássál összefüggő kérdések szakmai koordinálója Magyarországon a Honvédelmi Minisztérium."
Gaudi-Nagy Tamás ezért levélben tájékoztatta Hende Csaba honvédelmi minisztert arról, hogy értesülése szerint Pásztó város önkormányzata 2009-ben elkészítette az emlékmű áthelyezésének építési tervdokumentációját, az áthelyezésre irányuló kérelmet benyújtották az illetékes Hadisírgondozó Irodához. Nyilatkoztak arról, hogy az áthelyezés során esetlegesen előkerülő szovjet katonák földi maradványait méltó módon exhumálják. Az erről készített fotódokumentációt, az áthelyezés részletes tervanyagát pedig megküldték az Oroszországi Föderáció Nagykövetségére, azonban választ a mai napig nem kaptak.

Gaudi a korábbi információkra hivatkozva - miszerint az orosz fél nyitott az emlékmű áthelyezésére, illetékességgel pedig a Honvédelmi Minisztérium rendelkezik - kérte a Hende Csaba vezette minisztérium "tevékeny segítségnyújtását", hogy a nógrádi kisvárosban is emelt fejjel és méltósággal emlékezhessenek két ötvenhatos vértanú mártírjukra.
Hende szűkszavú válaszából kiderül, hogy 2011 augusztusától, azaz több mint két éve várják tétlenül a választ. Mint a fülkeforradalmi kormány minisztere mondja, "a diplomáciai folyamatok olykor lassúnak bizonyulnak..."
(Kuruc.info)