A kaposvári trafikoslány meggyilkolása kapcsán április 28-án dobta be a köztudatba a halálbüntetés visszaállításának gumicsontját Orbán Viktor kormányfő, egy nappal később pedig Gelencsér Attila, Kaposvár parlamenti képviselője jelentette be: „a kaposváriak közössége szinte egyöntetűen kiállt a halálbüntetés mellett, s a személyes véleménye szerint is az ilyen aljas indokkal elkövető, különös kegyetlenséggel gyilkoló ember méltó büntetése a halál.” Sokan gondolják, hogy a halálbüntetés visszaállítása után, annak elrettentő hatása miatt csökkenne a gyilkosságok száma. A statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy az elmúlt években az emberölések száma drasztikusan visszaesett idehaza, utoljára az 1960-as évek elején volt ilyen kevés gyilkosság. A hatvanas években nyolc, a hetvenesben és a nyolcvanasban három-három embert végeztek ki átlagosan. A büntetést 1990-ben alkotmányellenessége miatt – alapvető jog lényeges tartalma nem korlátozható, illetve mindenkinek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz – törölte el az Alkotmánybíróság, az utolsó évtizedben a minősített emberölések kapcsán hoztak halálos ítéleteket a bíróságok, az utolsó kivégzést idehaza 1988 júliusában hajtották végre. Somogyban pedig 1976 májusában.

„A gyékényes-nagykanizsai vasútvonalon utazó polgári ruházatú, ideggyógykezelés alatt álló és egészségügyi szabadságát töltő H. Géza honvédőrmester – a gyékényesi vasútállomáson – a vonat ablakából pisztolyából több lövést adott le...” – olvasható a Somogyi Néplap meglehetősen szűkszavú tudósításában, mely kapcsán Berta Gyula csak legyint.
– Szó sem volt idegbajról, ezt bizonyította, hogy a letartóztatása után a katonát Budapestre vitték az igazságügyi elmemegfigyelőbe, de nem találtak semmit, ezért is lehetett elítélni – magyarázza a somogyi börtön- és büntetéstörténetet kutató egykori katonatiszt. Aki meglehetős kacskaringók után temetkezett bele a témába: eredendően családfa-kutatásba kezdett, majd amikor kiderült, betyárok is akadtak felmenői között, elkezdte kutatni a pandúrok világát, majd a kaposvári rendőrség története következett, s innen szinte már egyenes út vezetett a börtönök világába. – A határőr őrmester, akinek amúgy az apja a nagyatádi munkásőr-parancsnok volt, egyszerűen disszidálni akart, ám kitudódott a terve, s a határon már várták. Ezért kezdett lövöldözni a vonatból.

H. Géza agyonlőtt egy vasutast, egy téeszdolgozó asszonyt pedig súlyosan megsebesített. Ekkor értek oda a határőrök, akik közül egyet agyonlőtt, kettőt megsebesített. A gyilkosságokért a kaposvári katonai bíróság 1976. március 15-én kimondta rá a halálos ítéletet, kegyelmi kérvényét pedig előbb a Legfelsőbb Bíróság (LB), majd az – akkor az államfői jogokat gyakorló – Elnöki Tanács (ET) is elutasította. Utóbbit 1976. május 6-án hajnalban olvasta fel a katonai bíró a hivatalos jegyzőkönyv szerint 172 centi magas, barna hajú és szemű, hiányos fogazatú férfinak, s az ítéletet néhány perccel később, pontban fél ötkor végre is hajtották. A bírón kívül az ügyész, a védő, s két katonaorvos vett részt a ceremónián – a halál beálltát az orvos alezredes és az orvos főhadnagy állapították meg, a hivatalos halálokként fulladás került a jegyzőkönyvbe.

Akárcsak az 1956 utáni másik somogyi kivégzés után, melyben az ítéletet szintén a kaposvári katonai bíróság hozta meg – polgári bíróságon nem született ilyetén verdikt a halálbüntetés eltörléséig. A szabadságos hetesi katona Lentiből utazott hazafelé 1967. december 2-án, s Kaposfőn mondvacsinált okokkal leszállt a vonatról, hogy társai ne sejtsék, mi is a szándéka. Gyalog ment át Hetesre, ugyanis előre eltervezte, kirabolja a helyi papot, akit gazdag embernek hitt. Betört a plébániára, ám az 53 éves főtisztelendő felébredt a zajra, ezért az ostyasütővel agyonverte, majd bement a szobába, s a pap 72 éves alvó anyjának is szétverte a fejét. A nagy zsákmány azonban elmaradt, mindössze néhány szivarral és cigarettával, egy vekkerórával és 130 forinttal távozott a paplakból, s visszatért a laktanyába. A halálos ítéletet következő év februárjában mondta ki rá a katonai bíróság, kegyelmi kérvényét előbb az LB, majd az ET is elutasította, s a verdiktet március 29-én végrehajtották.
– Méghozzá hetesiek jelenlétében – tette hozzá Berta Gyula. – A faluban óriási volt a felháborodás, s nem hitték el, hogy tényleg felakasztják a katonát, ezért a kivégzés éjjelén sokan odagyűltek a kaposvári börtön elé, melynek hátsó kisudvarában állt a bitófa. Hosszas egyezkedés után végül három hetesit beengedtek, így szemtanúi lehettek az akasztásnak.

Elmaradt viszont a kivégzés az utolsó somogyi halálos ítélet után. A kaposvári katonai bíróság szintén egy lenti katona ügyében hirdette ki a legsúlyosabb büntetést: a húszéves férfi eltávozása során megerőszakolt és a Kerka-patakba fojtott egy tizenegy éves kislányt 1988 májusában. A Legfelsőbb Bíróság ugyan helybenhagyta a verdiktet, az ET azonban 1989. április 11-én a katona büntetlen előéletére, s fiatal felnőtt korára hivatkozva életfogytiglanira változtatta a büntetést...

A második világháború és az 56-os szabadságharc közötti időben sem született sok halálos ítélet a megyében. A bíróság 1949-ben egy nemesdédi férfit küldött akasztófára, aki kirabolta és meggyilkolta vásározó anyját és mostohaapját, 1952-ben pedig egy tabi férfiról derült ki, hogy nyilas volt, s ezért Rákosi demokráciájában szintén kötél járt. Az utolsó golyó általi halálos ítéletet pedig 1946-ban Kutason hajtották végre: a statáriális bíróság a falu korábbi – túlkapások és halállista összeállítások miatt leváltott – kommunista pártitkárát állította a négyfős kivégzőosztag elé, a férfi ugyanis leszúrta utódát. Az 56-os szabadságharc után viszont polgári bíróság már nem élt a halálbüntetés jogával Somogyban, pedig azért akadt jó néhány minősített gyilkosság a megyében, ám még az a visnyei férfi is csak életfogytiglani fegyházat kapott, akit egy ismerős család bérelt fel, hogy ölje meg a família egyik tagját – a bérgyilkos megúszta a kötelet.

(A Sonline halálbüntetés-ellenes cikke korrigálva)