Úgy tűnik, a politikai korrektség malmai sem őrölnek már olyan elszántan, mint amennyire azt a sajátos biológiai fegyvert élesíteni készítő, a Vörös-tenger után a Kárpát-medencébe is száraz lábbal betérni kívánók akarják. Vagy nem annyira vak már a magyar, mint azt láttatni szeretnék, ugyanis a Szabad Nép-utód remittendagyár mai nyomtatott verziójában is kénytelenek elismerni, hogy a "magyarok híresen rossz egészségügyi állapotának" toposzát bizony nem lehet már a megszokott könnyedséggel letolni a gazdanép torkán.
![]() Csak azt csinálják, amit otthon látnak |
A rajvédők is kénytelenek leírni feketén-fehéren:
1.) a cigányok 77,4 százaléka dohányzik, szemben az összlakosság 29 százalékával
2.) tíz cigány purdégyárosból csak egy nem dohányzik a terhessége alatt
3.) a "mélysegílyes" "családfenntartó" akár négy doboz cigarettát is elszív naponta.
Szép arányok. Talán kisilabizálható az adatokból, hogy a "magyarok rossz egészségügyi állapota" mennyiben szól ténylegesen a magyarokról (bocsánat, a Balog-féle újbeszél szerint a "nem romákról"), illetve hogyan jut a mélyszegénységben tengődő had számára annyi segély, hogy csak a családfő - legális piaci áron számolva - négyezer forintnyi "teljesen elégő áldozatot" mutasson be naponta. A kiscsalád többi tagjáról nem is beszélve. Az már csak hab a tortán, hogy az is kitűnik, valójában mi lehetett a valódi célja Orbánék színleg "leszoktató kúrának" szánt trafikmutyijából.
Alább a Népszabadság cikkének - módosítások nélküli - részlete. (A teljes írás ide kattintva olvasható.)
Hiába szigorította a kormány a dohányzás feltételeit, a naponta rágyújtók száma nemhogy csökkent volna, de a fiatal felnőttek körében még nőtt is. A szakemberek szerint a füstmentes élet, a leszokás elsősorban a stabil egzisztencia luxusa.Miközben az Orbán-kormány immár három éve küzd a dohányzás ellen, a legfrissebb európai egészségfelmérés szerint nem sikerült áttörést elérnie.A Központi Statisztikai Hivatal által májusban nyilvánosságra hozott Európai Lakossági Egészségfelmérés (ELEF) adatai szerint az alkalmi dohányosok aránya 2009 és 2014 között visszaesett ugyan a korábbi 4 százalékról 1,6 százalékra, a rendszeresen dohányzók száma szinte változatlan marad. Ez 2014-ben 28 százalék, 2009-ben 27 százalék volt.Sőt, a fiatal felnőttek körében 2014-ben már jóval többen dohányoznak naponta rendszeresen, mint hat évvel ezelőtt: a férfiaknál 5,5, a nőknél 2,9 százalékpontos volt a növekedés.Szegények stresszoldójaVan összefüggés a szegénység és a dohányzás között – állítja Pataki Erika. A szegénység fokozott stresszel jár, a dohányzás egy ideig a „legolcsóbb” stresszoldó. Hogy ez mennyire így van, azt szegénységkutatók is megerősítik. Ritók Nóra blogjában számol be arról, hogy az éhező, nélkülöző családban nem ritka, hogy a családfő naponta négy doboz cigarettát is elszív. Ez önmagában nagyon nehéz elképzelni, mert egy doboz cigaretta ára a legális piacon 800-1000 forint.Az már a 2009-es ELEF felmérésből ismert, hogy a kevéssé iskolázott és rossz szociális körülmények között élők dohányoznak a legtöbben. A szegénység veszélyeztető, dohányzásra hajlamosító élethelyzet.A roma lakosság 77,4 százaléka dohányzik, szemben az összlakosság 29 százalékával.Egy Szabolcs-Szatmár Bereg megyében végzett kutatásból kiderül, hogy az aktív dohányzás és a környezeti dohányfüstártalom szignifikánsan gyakoribb a romák, mint a nem romák között. A Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének professzora és munkatársai által végzett vizsgálatból az is kiderül, hogy tíz roma nőből csak egy döntött úgy, hogy nem dohányzik a várandóssága alatt, míg a nem roma származásúak esetében az arány 66 százalék.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: 2013-as becslés: A cigányok 90%-a dohányzik (és kb. ugyanennyi iszik)