Kiss András Komlói MÖM-vezető beszámolója alapján a szervezet hírszolgálata foglalta össze az információkat:
A jelenlegi helyzet elég furcsának mondható a kis település környékén, folyamatosan változó hírek, adok-kapok.
A jelenlegi legfrissebb információk szerint a tábor létesítésének időpontját bizonytalan időre kitolják, ezzel nyer a környék egy kis időt a megfelelő esetleges jogi kérdések tisztázására, illetőleg a további figyelemfelkeltő demonstrációk szervezésére, végrehajtására.
Mint azt megtudtuk a településnek felajánlottak bizonyos kedvezményeket a tábor létesítésével kapcsolatban (erről nincs pontos információ).

Martonfa lakosai továbbra is bíznak abban, hogy nem épül meg a befogadóállomás, és folytatják a polgári engedetlenséget. Csütörtökön például félpályás útlezárást tartanak a falu határában a 6-os főúton, pénteken este pedig a pécsi Széchenyi téren tüntetnek a tervezett beruházás ellen.
A szervezők folyamatosan felhívják a figyelmet,hogy minél több ember legyen a demonstrációkon, mert annál nagyobb lesz a visszhang ezért a közeljövőre szeretnék elérni, hogy naponta 2-3 ezer ember lenne folyamatosan a helyszínen.
Abban bíznak ugyanis, hogy a döntést még meg tudják változtatni.
A település képviselői a hátralévő egyeztetéseken meghallgatják, hogy a kormányzat milyen kompenzációt nyújtana, milyen fejlesztéseket adna Martonfának.
Ezeket a falugyűlésen szavazásra bocsájtja, végül az ő álláspontjukat képviseli majd a település polgármestere.
(MÖM-hírszolgálat )
Frissítés: A rendezvényen 120 autó jött össze, ez közel 2 km hosszú sort okozott 15- 9 óráig a tervezett tábor melletti 6. sz. főútvonalon.
Az arra haladó autósok túlnyomó többsége szimpátiáját kifejezte (egy dudálással) a demonstrálók részére. Ha holnap hat órára is ennyien jönnek össze a pécsi Széchenyi térre, akkor nehéz dolga lesz a kormánynak a martonfaiakkal.
(Kuruc.info)
Korábban írtuk: