Nagymágocson híre ment, hogy kétszáz menekültet szállásoltak el a faluban, ami nem igaz. Az alapozta meg a fals információt, hogy előzőleg néhány közmunkás migránst vélt felfedezni a település határában.
A Délmagyar felkereste a közmunkáscsapatot. Nagymágocs határától körülbelül 5 kilométerre dolgoztak. A vízelvezető csatornát tisztították meg a benőtt fáktól. Már jóízűt nevetve mesélték a történteket.

– Visszagondolva olyan volt, mint egy kabaré. De akkor kicsit megijedtünk – mondta Csipkés Zsolt csoportvezető.

– Mi Udvardi Évával gallyhordók vagyunk. Éva arra lett figyelmes, hogy egy férfi, jó pár méterrel arrébb, kilépett a csatornából, aztán gyorsan visszahúzódott. Kerekes Csabával pedig már azt láttuk, hogy az illető átment a túloldalra, bebújt a kukoricásba – kezdte a történtek mesélését Lakatos Ildikó.

– Egyből arra gondoltunk, hogy migráns lehet az illető, azért bujkál. Bodzsár Krisztiánnak motorja van. Mondtuk, hogy pattanjon fel rá, és nézze meg a távolabb hagyott biciklijeinket, megvannak-e még. Tartottunk tőle, hogy a migráns felkapja valamelyikünk bringáját, és azzal menekül tovább – folytatta Udvardi Éva.

– Elindultam a motorral, és azt láttam, hogy két másik férfi is beugrik a kukoricásba. Ez már komoly helyzetnek tűnt. Legalábbis akkor – tette hozzá Bodzsár Krisztián.

Közben Csipkés Zsolt csoportvezető felhívta a főnöküket, és tájékoztatta a történtekről.

– A rendőrséget ő hívta ki, és azt mondta, hogy induljunk vissza a faluba.

Ki-ki a maga tempójában tekert. A rendőrséggel nagyjából félúton, a kis hídnál találkoztak.

– Anton, egy barna képű gyerek volt az első, akivel összefutottak a rendőrök. Majdnem elvitték. Mondták, hogy tegye le a biciklit, és üljön be a rendőrségi furgonba. Valószínűleg azt hitték, hogy ő az egyik migráns. Bader Zsolti ért oda leghamarabb, szólt, hogy ne vigyék el, mert velünk van. Antonon látszott, hogy szólni sem tud, úgy megijedt. Aztán már ő is csak röhögött az egészen – ezt már Kerekes Csabától tudta meg a megyei lap.

A történet végét Szebellédi Endre polgármester mesélte el.

– A rendőrség később értesített, hogy akiket a közmunkások migránsnak véltek, földmérők voltak. A közmunkások szerint a földmérők is azt hihették, hogy migránsokat látnak, azért bujkáltak a kukoricásban. A történtek után elterjedt a faluban, hogy 200 migránst hoztak Nagymágocsra. Egy részüket a turistaszállón helyezték el, a többieket pedig a Kossuth utcai volt gondozóházban. Egyébként egy migránst sem hoztak Nagymágocsra. Az illetékes hatóságoknál fel sem merült a településünk neve. Önkormányzatunk el is határolódna attól, hogy itt alakítsanak ki menekülttábort – mondta Szebellédi Endre.

Hozzátette, a migránshelyzet így vagy úgy mindenkit foglalkoztat. A menekülthullám előtt valószínűleg nem ijedtek volna meg a kukoricaföldnél egymástól a közmunkások és a földmérők.

(Délmagyar nyomán)