Nincs kétség afelől, hogy az Egyesült Államok jobb lett Tom Lantos élete, szolgálata és öröksége által - mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet a Tom Lantos egykori kongresszusi képviselőről elnevezett sétány névadó ünnepségén Budapesten.
Az ünnepségen a XIII. kerületi Viza és Révész utca közötti szakaszt nevezték el Tom Lantosról.
Colleen Bell nagykövet szerint Tom Lantos munkássága Magyarországnak is javára szolgált, hiszen büszke magyar (sic!), büszke budapesti is volt egész életében. Az egykori politikus a két ország javáért, Magyarország nyugati kapcsolatainak megerősítéséért munkálkodott, azért, hogy itt stabilitás, biztonság és jólét legyen - tette hozzá.

Tom Lantos egyik nagyon régi barátjával
Colleen Bell szerint bár a sétány névadása apró változás a térképen, fontos megerősítése azoknak az értékeknek, amelyeket Tom Lantos is vallott. Az egykori képviselő az amerikai kongresszus leginkább tisztelt tagja volt, akit tizenháromszor választott meg posztjára Kalifornia népe - idézte fel. Szerinte Tom Lantos igyekezett gondoskodni arról, hogy a világ, amelyben a gyermekei és az unokái felnőnek, jobb és biztonságosabb hely legyen.
A rendezvényen felolvasták Joe Biden alelnök üzenetét, amely szerint Tom Lantos egész életében a gonosz ellen harcolt, amelyet első kézből ismert meg Budapesten, és mindvégig kitartott küldetésében, az emberi jogok védelmében, az igazságtalanság elleni harcban, kiállva mindazokért, akik nem tudták megvédeni magukat.
Tom Lantos sosem feledte el magyar gyökereit, és helyénvaló, hogy azt a sétányt nevezték el róla, amely egykori iskolája előtt halad el - idézte fel üzenetében Joe Biden. Hozzátette, mindig hálás lesz mindazért, amit Tom Lantostól tanult. Remélhetőleg mindazok, akik a sétányon járnak és akik az amerikai képviselő egykori iskolájában tanulnak, magukkal visznek valamit Tom Lantos történetéből, hiszen így tarthatják életben az emlékét azoknak, akik értelmet adtak annak a két szónak, hogy "soha többé" - tette hozzá az alelnök.
A beszédeket követően a résztvevők koszorút helyeztek el a Szent István park 55. szám alatti emléktáblánál. Az eseményen részt vett Tom Lantos özvegye, Anette Lantos, lányai és unokái, valamint a diplomáciai testület több tagja.
Tom Lantos (1928-2008), a "büszke magyar" természetesen zsidó volt, demokrata párti színekben politizált az Egyesült Államokban. 1981-től haláláig az amerikai képviselőház tagja, ahol Kalifornia 12. számú választókerületét képviselte, a ház egyedüli "holokauszttúlélőjeként".
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: