Bár Tóbiás ellen nem nagy kihívás, Szanyi Tibor bejelentkezett a szocionista párt élére. "Egy dögös, győztes pártot fogunk csinálni az MSZP-ből" - írja. Nem tudni, azóta kijózanodott-e már.
"Egy dögös, győztes pártot fogunk csinálni az MSZP-ből, s ennek érdekében elindítottam pártelnöki kampányomat" - írta mikroblogján Szanyi Tibor, majd nyolcpontos röpiratban kritizálta a jelenlegi pártvezetést. Tóbiás József nem kommentálta a hírt, hogy júniusban kihívója akadhat.
Június végén tartja a tisztújító kongresszusát az MSZP, és ahogy az lenni szokott, hónapokkal előtte megindul a helyezkedés, a harc a posztokért. Az elmúlt hetekben is sokan pletykálták a párton belül, ám immár tény, Tóbiás József pártelnöknek egy kihívója biztosan lesz: Szanyi Tibor elindul a pártelnöki posztért.

A párt EP-képviselője, aki már 2012-ben Mesterházy Attila ellen is jelöltette magát és 30 százalékot kapott, szombaton először a Tumblr-oldalára írt egy viccesnek tűnő bejegyzést:
CSAK HOGY a magyar tumblinép első kézből tudhassa: egy dögös, győztes pártot fogunk csinálni az MSZP-ből, s ennek érdekében elindítottam pártelnöki kampányomat.
Később pedig elküldte a sajtónak Apa, kezdődik! című röpiratát, amelyben az MSZP előtt álló feladatokat sorolja. A Zsindex megkérdezte Szanyit a döntéséről, aki megerősítette, hogy valóban, komolyan elindul a pártelnökségért, ám a jövő heti választmányi ülés előtt nem kívánt nyilatkozni.
Az Apa, kezdődik! írásában Szanyi nyolc pontban foglalja össze, mit kezdene az országgal és a párttal, és komoly kritikával illeti Tóbiás József és a pártvezetés tevékenységét. Szerinte változás nélkül 2018-ban is elveszíti a választást a párt.
Jó alaposan frissítsük fel a többnyire sajnos ötlettelen pártvezetésünket!
Szerinte kevés a siker, és a párt a vagyonával is rosszul gazdálkodik. "A ma székháznak nevezett templomainkat úgy hagyjuk magunk után, mint eb a könnyítését." A párt szövetségi politikáját is meg kell újítani szerinte: "Elég a szemlesütéses minőségű blablákból! Elég a neoliberális szirén-hangokból! Elég a piócákból!".

Szanyi döntését nem kívánta kommentálni Tóbiás József jelenlegi pártelnök, de úgy tudni, nem lepte meg a dolog. MSZP-s képviselők a háttérben azt mondták: Szanyi 2012-ben is komolyan gondolta az indulását, de fontos szempont volt akkor, hogy így tudta elérni, hogy a párt EP-listavezetője legyen.
Az MSZP-ben alulról felfelé zajlik a tisztújítás, tehát a kongresszus előtt az alapszervezetek, majd a városi és megyei szervezetek is megválasztják vezetőiket, küldötteiket. És ezután dönt a kongresszus az országos posztokról. Közben a pártelnök-jelölteknek országos kampányt kell folytatniuk, és támogatókat szerezniük.
(Index nyomán)
Kapcsolódó: