A zavargás a kiskunhalasi befogadóállomáson még januárban történt, amikor az ingyenes internethasználat miatt kaptak össze a bevándorlók. Hárman dulakodni kezdtek, ami csak azért nem fajult tömegverekedéssé, mert az őrség közbelépett. A migránsok ezért kőzáport zúdították rájuk.
Ketten 1 év és 2 hónap, másik két illegális bevándorló pedig "szigorúbb", 1 év és 6 hónap börtönbüntetést kapott. Az ítélet jogerős, vagyis további fellebbezésnek már nincs helye.
Az ügyészség összesen 13 iráni és szír állampolgár ellen emelt vádat csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt.
Zoom
A bíróságon megszólalt az iráni konzul is, aki bocsánatot kért a vádlottak nevében és azt ígérte, ha az elítéltek letöltötték büntetésüket, akkor soha többet nem engedik őket Európába.
(Híradó nyomán)
Frissítés: Gyorsan megbánták, és hát joguk is volt a rendőrökre támadni
Enyhítette három iráni és egy afgán, illetve egy iraki állampolgár korábbi, hivatalos személy elleni erőszak miatt első fokon kiszabott büntetését kedden - két különböző tárgyaláson - a Kecskeméti Törvényszék a kiskunhalasi befogadóközpontban januárban történtek ügyében - írja összefoglalójában az MTI.
Az eredetileg tizenöt vádlott közül kettő esetében már februárban jogerőre emelkedett az első fokon eljáró Kiskunhalasi Járásbíróság ítélete: egyiküket gyorsított eljárásban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a másikat pedig három évre kiutasították. A többi esetben az ügyészség súlyosításért, a vádlottak és védőik pedig enyhítésért fellebbeztek.
Először egymással, majd a rendőrökkel dulakodtak
A bíróság megállapítása szerint január 15-én délután a kiskunhalasi befogadóközpont egyik szobájában szóváltás, majd verekedés alakult ki két iraki őrizetes között az internethasználat miatt. A fegyveres biztonsági őrök szétválasztották őket, majd az egyik férfi dulakodni kezdett a helyszínre hívott rendőrökkel.
Az őrzött területen maradt emberek közül legalább tizenöten az elkülönítőhelyiség előtti elválasztó kerítésnél gyülekeztek, és tiltakoztak a jogszerű intézkedés ellen. A kerítést elkezdték rugdosni és rángatni, ezért az egyik biztonsági őr könnygázt használt. A csoport tagjai ezután kavicsokkal és kövekkel kezdték dobálni a rendőröket és az őröket.
Mivel két szociális munkás a közösségi helyiség konténerében rekedt, a készenléti rendőrök egy csoportja visszament az őrzött területre és kihozta őket. Az őrizetesek eközben elkezdték megbontani a drótot, és egy vaskeretet átdobtak a kerítésen. Agresszív magatartásukkal azután hagytak fel, hogy a készenléti rendőrök beavatkoztak.
Enyhítették a büntetést
Kedden a Kecskeméti Törvényszék az első tárgyaláson négy - három iráni és egy afgán állampolgárságú - vádlott közül kettőnek a büntetését (két évről) egy év hat hónap, a két másikét pedig (egy év nyolc hónapról) egy év két hónap letöltendő börtönre enyhítette.
Zomborné Papp Anita ügyész azt mondta: senkinek nem szabad ellenszegülnie egy rendőri intézkedésnek, annak jogszerűsége nem vonható kétségbe. A szabad véleménynyilvánítás pedig nem vezethet bűncselekmény elkövetéséhez.
Az ügyvéd szerint a betolakodóknak joguk volt rendőrökre támadni
Zlatniczky Tamás ügyvéd szerint azonban a rendőri intézkedés messze meghaladta a szükséges mértéket, ami joggal váltotta ki a többiek felháborodását, és ez vezetett végül a történtekhez.
Lehoczky Zoltán bíró úgy összegzett, hogy a vádlottak tömeges ellenállást tanúsítottak a rendőri intézkedéssel szemben, viszont "gyors megbánásuk" és magyarországi büntetlen előítéletük jelentős enyhítő körülményként értékelhető.
A tárgyaláson részt vett Irán magyarországi konzulja is. Hojjat Souri azt kérte, vegyék figyelembe a vádlottak esetében, hogy nem előre megtervezett fellépésről volt szó, hanem csak a társukon akartak segíteni.
Újabb két ítélet
A másik tárgyaláson kedden a Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta egy iraki állampolgár két év börtönbüntetését. Az elsőfokú ítéletet büntetlen előélete miatt nem súlyosbították, de nem is enyhítették, mivel a férfi kővel és vasráccsal dobta meg az intézkedő rendőröket, és a szögesdrótkerítést is elkezdte megbontani. Egy másik iraki vádlott büntetését egy év két hónap letöltendő szabadságvesztésre mérsékelték (egy év nyolc hónapról). Mindkettőjüket három évre kiutasították.
Lehoczky Zoltán bíró összegzése szerint az intézkedő rendőrök jogszerűen jártak el, amikor szét akarták választani a két iraki állampolgárt, akik az internethasználaton kezdtek el vitatkozni, majd verekedtek össze. Egyikőjük azonban ellenállt, és erőszakosan lépett fel a hatóság embereivel szemben. Súlyosító körülmény a csoportos elkövetés is, a más bűncselekményekben való részvétel, és két rendőr enyhébb sérülése is.
A további vádlottak tárgyalása csütörtökön lesz.
(MTI nyomán)
További migrichírek Kiskunhalasról: