A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése értetlenséggel fogadta Hosszú Katinka újabb megnyilvánulását, és a háromszoros olimpiai bajnok súlyos kritikájában szereplő vádakat megalapozatlannak minősítette.
Egyszersmind a leghatározottabban elutasította azokat az állításokat, amelyekkel – mint a keddi közleményében fogalmaz – újból és újból szembesülni kénytelen.
A MÚSZ elnöke, alelnöke, igazgatói, felnőtt és utánpótlás szövetségi kapitányok közös állásfoglalása válasz arra a keddi nyílt levélre, amelyben Hosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt, s több pontban bírálta magát a szövetséget is.
A MÚSZ vezetése felrótta Hosszúnak, hogy januárban nem állt szóba Kiss László szövetségi kapitánnyal még a vele kapcsolatban kitört botrány előtt sem, mint ahogy nem áll szóba utódával, Hargitay Andrással sem a világversenyek helyszínén, sem a szállodában, sem az uszodában.
“Tavaly ilyenkor azért szólalt fel, hogy nincs külön masszőrje, öltözője, nem áll rendelkezésre megfelelő videó-elemző rendszer. A szövetség az első két felvetést cáfolta, a videórendszert hamarosan beszerezte, működésbe állította, ám azt a bajnoknő egyetlenegyszer sem vette igénybe – áll az MÚSZ reagálásában. – Az idén januárban a szövetség 12 millió forintos felkészülési juttatást kívánt neki biztosítani – vele ellentétben a válogatott legjobbjai az arányosan kisebb összegeket elfogadták, míg ő az erről szóló szerződést teátrálisan széttépte.”
Hosszú Katinkával és edzőjével a Magyar Úszó Szövetség vezetői utoljára egységesen tavaly októberben ülhettek le, ekkor a szövetség elnöke közölte vele, nehezményezi, hogy Hosszú Katinka a világbajnokság promóciós filmjében csak az általa meghatározott több milliós összegért vállalt volna szerepet – emlékeztetett a MÚSZ.
“A versenyző igénye annak idején visszautasításra talált, az elnök szerint ugyanis valamennyi magyar úszó számára megtiszteltetés, hogy világbajnokságot rendezhetünk, melyért az ország hatalmas anyagi áldozatokat vállal, többek között lenyűgöző uszodát épít, egyszersmind kiemelt támogatásban részesíti a legjobb sportolókat. A MÚSZ álláspontja szerint valamennyi versenyző erkölcsi kötelessége, hogy a lehetőségek szintjén a világbajnokság promóciójában részt vállaljon. A kapcsolat ekkor mérgesedett el” – olvasható a dokumentumban, amely arra is kitér, hogy korábban a Magyar Úszó Szövetség elnöke személyesen járt közben annak érdekében, hogy Hosszú Katinkát az Amerikából történt hazaérkezését követően a Vasas szerződtesse egyedi nagyságrendű havi fizetésért, közreműködött abban, hogy a Porsche Hungáriától gépkocsit kapjon, a Groupama Biztosítóval pedig nagyvonalú szerződést köthessen.
“Még korábban a MÚSZ a lehetőségei szintjén mindent megadott Katinkának, így a londoni olimpiát követően, 2012-ben fedezte a teljes világkupa-körutazásának összes költségét, hiszen akkor az eredményesség hiányában a viadalok rendezői még nem hívták meg – ugyanakkor, más nemzeti úszószövetségek gyakorlatával ellentétben, semmilyen formában nem kért részesedést a versenyző pénzdíjaiból, melyek jelenlegi függetlenségének alapját képezik” – emlékeztetett a szövetség vezetése.
A Magyar Olimpiai Bizottság ösztönzésére a sorozatos, méltatlan kritikák ellenére – folytatódik a válasz – a MÚSZ hátrább lépett, a sikerek érdekében nem szállt vitába a versenyző-edző párossal.
“Ezt követően a szövetségi kapitány valamennyi nyilatkozatában méltatta Katinka helytállását, hangsúlyozta, nyitott a megbékélésre, a harmonikus együttműködés érdekében a szövetség bármely kérésének kész eleget tenni. Ugyanez a hangnem jellemezte a szövetség elnökének és a többi vezető tisztviselőnek a megnyilvánulásait. Hargitay András meghívta Shane Tusupot az edzőbizottság irányító testületébe – válaszra sem méltatták.”
A MÚSZ szerint minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy 2008-ban Gyárfás Tamás arra ösztönözte volna Hosszú Katinkát, hagyja abba a versenyzést.
“A MÚSZ, de mondhatni az egész magyar sport a honi lehetőségek maximumát igyekszik folyamatosan biztosítani a számára.”
“Hosszú Katinka – folytatódik a dokumentum – elmarasztalja a közgyűlést, amely nyílt szavazással adott az elnöknek újfent bizalmat, amikor Gyárfás Tamás maga kezdeményezett önmagával szemben bizalmatlansági indítványt, majd elhagyta a közgyűlés helyszínét. Távollétében szavaztak arról, hogy nyílt vagy titkos legyen a jelenlévők állásfoglalása, egyetlen küldött kivételével döntöttek a nyílt voksolás mellett, amelynek eredménye 112-1 lett.”
A MÚSZ leszögezte: a klubok és műhelyek nem érdekek mentén részesülnek a minden eddiginél nagyobb nagyságrendű pénzügyi támogatásban, hanem “évek óta alkalmazott, konszenzussal elfogadott, a különböző korosztályokban elért eredmények alapján kidolgozott egyesületi rangsor alapján kerülnek felosztásra a források”.
“A sors ajándéka, hogy Hosszú Katinka találkozott Shane Tusuppal, akivel bámulatos eredményeket értek el az elmúlt négy évben – szögezte le az úszónő és a férj-edző munkájával kapcsolatosan a MÚSZ vezetése. – Más kérdés, hogy teljesítményének jogos elismerése mellett számos nemzetközi tekintélyű tisztviselő, versenyrendező egyre több alkalommal panaszkodik az edző viselkedésével kapcsolatban. Az ütközések eredője rendszerint anyagi természetű.”
A szövetség irányítói szerint nem lehet megszokni az időről időre előtörő, érthetetlenül szélsőséges kijelentéseket, különösen a hazai úszócsalád olyan megbecsült tagjától, mint amilyen Hosszú Katinka.
“A Magyar Úszó Szövetség mindezt a legcsekélyebb mértékben sem kívánja beárnyékolni, de a leghatározottabban elutasítja azokat a megnyilvánulásokat, amelyekkel újból és újból szembesülni kénytelen” – zárul az állásfoglalás.
(MTI)