Zöldmezős beruházással, mintegy 2,8 milliárd forintból kóser vágóhíd és baromfi-feldolgozó épül a Csongrád megyei Csengelén, a két ütemben megvalósuló fejlesztés végén az üzem 260 embernek ad majd munkát - tájékoztatta a Quality Poultry Baromfifeldolgozó és Kereskedelmi Kft. (QP Kft.) ügyvezetője az MTI-t, amely örömmel kürtöli szét a zsidó örömhírt.
Nógrádi Bálint közölte, az üzemben kóser libamáj és hízott liba termékek készülnek majd, elsősorban külpiacokra, de természetesen cél a hazai kereslet kiszolgálása is. A friss és fagyasztott baromfi termékeket az Európai Unióba és Izraelbe exportálják, a későbbi tervek között szerepel a tengerentúli piacon való megjelenés is.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) többségi tulajdonában lévő, 2014-ben alapított QP Kft. beruházásának első szakaszához a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 1,75 milliárd forintnyi hitelt nyújt. (Az Eximbank száz százalékig magyar állami tulajdonban áll, elvben magyar exportot kellene támogatnia, a gyakorlatban politikai célokat szolgál, például Vajna-hitelezéssel foglalkozik - a szerk.)
![]() A kormányközeli EMIH mögött Slomó bandája áll |
A hátrányos helyzetű településen az egykori konzervgyár területén épülő üzem első fázisa - amely kivitelezése január végére fejeződik be - száz új munkahelyet teremt. Az országos átlagot meghaladó munkanélküliséggel küzdő községben a projekt egésze pedig 260 új állás létrehozását biztosítja.
![]() Jászberény büszkesége |
Jászberény után a világon a második olyan üzem lesz a csengelei, melynek kifejezetten a kóser libamáj és hízott liba termékek jelentik a fő profilját. Az üzemben a kóserségi előírásokat maximálisan betartják, így a baromfitenyésztés és feldolgozás lépései a lehető legkíméletesebb módszerekkel történnek - állította az ügyvezető, de ez szükségtelen volt, a Négy Mancs-féle antimagyarok számára már a kóser szó is távoltartó bűvige.
(MTI nyomán)
Ez már csak így megy nálunk: Az antiszemita Magyarországon működik a világ egyetlen kóser libavágóhídja - Izrael főrabbija libákat etetett
Pár kóser kapcsolódó az elmúlt hetekből: