Magyarország nem támogat semmi olyan kezdeményezést, ami az ukránoknak fontos lenne, jelentette be 2017 szeptemberében, vagyis az átlag választópolgár memóriakapacitását meghaladó idővel ezelőtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. De a nagy ukránblokkolást, pont úgy, mint a szokásos, szavakban kemény szabadságharcot - az alábbi MTI-hír tanúsága szerint - ebben az esetben sem kell túlságosan komolyan venni.
Zoom
Szijjártó blokkolás közben ukrán kollégájával
Magyarország egyértelmű és világos gesztusa a kelet-ukrajnai harcokban megsebesült ukrán katonák rehabilitációjának segítése - mondta a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa csütörtökön sajtótájékoztatón Hajdúszoboszlón.
Grezsa István emlékeztetett rá, hogy az elmúlt két évben ez a negyedik alkalom, amikor a lelki sebeket és fizikai sérüléseket szenvedett ukrán katonák Magyarországon gyógyulhatnak.
A magyar állam évente húsz katona rehabilitációját vállalta, és a programot a két ország államközi kapcsolataiban az utóbbi időben bekövetkezett jelentős romlás ellenére is folytatják – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az elmúlt két évben több mint 700, a háborúban megsebesült katona gyermeke üdülhetett Magyarországon.
Magyarországnak mindig is fontos volt, hogy egyértelműen rögzítse, kit támogat a kelet-ukrajnai harcokban – mondta a kormánybiztos, ugyanakkor megjegyezte: a két ország között súlyos politikai vita van, példaként hozta fel, hogy ez elmúlt héten több mint harminc negatív híradás jelent meg Magyarországról a kijevi sajtóban. „Egyik ország érdekeit sem szolgálja a jelenlegi viszony” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Ukrajna nyugati részén (Kárpátalját nevezi így a nyomorult - a szerk.) mintegy 150 ezer magyar él, a kelet-ukrajnai háború mihamarabbi befejezése nemzeti érdeke is Magyarországnak.
Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete elmondta: a rehabilitációs program azt bizonyítja, hogy a vitás kérdések ellenére a jó cél érdekében képes összefogni a két ország, és mindkét félnek a bizalom visszaállítása, a jó szomszédi viszony fenntartása az érdeke.
A nagykövet Magyarországot Ukrajna megbízható, fontos partnerének nevezte, és reményét fejezte ki, hogy a magyar fél ugyanezt gondolja Ukrajnáról.
A bő egyhetes rehabilitáció során a katonák orvosi kivizsgáláson esnek át, kezeléseket kapnak, és a hajdúszoboszlói gyógyvíz kedvező hatásait is élvezhetik. Ugyanakkor a program nem csupán a fizikai sérülések kezelését, hanem a lelki sebek gyógyítását is szolgálja, a katonák ugyanis szabadidejükben festményeket készítenek, a szakemberek ezzel a terápiával is a háború okozta stressz, megrázkódtatás feldolgozását próbálják elősegíteni.
(Kuruc.info)
Rövid memória ellen való orvosság:
Kapcsolódó: