A Jobbik frissen megválasztott elnökének Facebook-bejegyzése:
Köszönöm a gratuláló üzeneteket, minden erőmmel azon leszek, hogy munkámmal azok elismerését is kivívjam, akik szavazatukkal ezúttal nem engem támogattak. Könnyű, ugyanakkor kötelező is egy valódi néppárt vezetőinek a tisztújítást követően alázatosnak lenni, de nem téveszthetjük szem elől, hogy nagyobb felelősségre és a korábbinál is több munkára kaptunk felhatalmazást!
Köszönöm Toroczkai Lászlónak és Dúró Dórának, hogy indulásukkal megmutatták a Jobbik demokratikus elköteleződését, továbbá a tisztújítás során megfogalmaztak számos olyan észrevételt és javaslatot, amelyeket az új elnökségnek vizsgálnia kell. Irányt ugyanis nem változtatunk, de a hiányosságainkat pótolni, a hibáinkat pedig haladéktalanul javítanunk kell.
Csalódást kell okoznom mindazoknak, akik a pártszakadás kormánypárti ihletésű álmában ringatják magukat: Laci és Dóri is a közösségünk értékes tagja, s ez minden bizonnyal így marad a jövőben is. Terveim szerint a napokban konstruktív megbeszélést folytatok mindkettejükkel. Ahogy Vona Gábor mindig szem előtt tartotta, úgy magam is vallom, hogy a közösségnek van vezetője, nem pedig fordítva. Gyöngyösi Márton helyettesemnek, továbbá az elnökség minden megválasztott tagjának - Hegedűs Lorántnénak, Bana Tibornak, Stummer Jánosnak, Z. Kárpát Dánielnek, Dr. Apáti Istvánnak és Volner Jánosnak - gratulálok, hétfőtől kezdjük az embert próbáló munkánkat.