A Nemzeti Választási Bizottság keddi ülésén Patyi András elnök lemond, és akár rögtön új elnököt is választhatnak – tudta meg a hvg.hu. Ezzel gyakorlatilag összenő, ami összetartozik: az elvileg független választási testület vezetője – aki ennek ellenére a kampányidőszakban Orbán Viktorral parolázott – ezzel elhárítja még egy akadályát annak, hogy a tervezett Közigazgatási Felsőbíróság élére kerüljön.
„Nagyon sajnálom, miniszterelnök úr!” – hangzott el az örökre bevésődött mondat tavasszal Patyi Andrástól, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökétől. A demokratikus választások törvényessége felett őrködő testület első számú vezetője azért sajnálkozott megalázkodva, amiért – teljes mértékben a törvényi előírásoknak megfelelően – az NVB megbírságolta az óvodásokat biodíszletnek használó Orbán Viktort a kampányban.
A meghunyászkodó Patyit maga a kormányfő lökte a szakma és a nyilvánosság pellengérére: egyszerűen kitette az NVB-elnökhöz több mint méltatlan párbeszédről készült videót a Facebook-oldalára, megmutatva ország-világnak, hogyan froclizza és égeti le végképp a legfőbb választási szerv szolgalelkű vezetőjét. De úgy tűnik, megérte hajbókolni: a keddi ülésen Patyi leköszön és rögtön az új elnököt is megválasztanák – tudta meg a zsidó lap egy testülethez közeli, névtelenséget kérő forrásból.
Ezt támasztja alá, hogy vasárnap délután kikerült az NVB honlapjára az ülés napirendje, és ebben valóban első napirendi pontként szerepel az "elnök lemondásának tudomásul vétele".
Zoom
Ha Patyi így hivatalosan otthagyja a választási bizottságot, akkor elhárulhatna az utolsó akadálya is annak, hogy a találgatásoknak megfelelően valóban ő kerüljön az Orbán-kormány által tervezett új, közigazgatási bíróságok élére. A napirend alapján a keddi ülésen rögtön meg is választanák Patyi utódját.
Ezt követően a napirenden a különféle országos népszavazási kezdeményezések szerepelnek, ezeket bírálja majd el a testület a személyi kérdések után.
Megágyaztak az új pozíciójához
Több lépésből is úgy tűnik, hogy Patyi az új közigazgatási bíróságok élére igyekszik: júliusban bejelentette, hogy lemond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori posztjáról. Majd benyújtottak egy törvénymódosítást, aminek köszönhetően ettől kezdve pályázat nélkül is visszatérhet korábbi hivatásához az a bíró, aki rektori kinevezés miatt hagyta el az igazságszolgáltatási pályát. Ez olyan mértékben Patyira stimmel, hogy a médiában csak lex Patyinak nevezték a majdani kinevezésének megágyazó jogszabályt.
A HVG korábban többször írt arról, hogy az elvileg független NVB-elnök hogyan töltött be egyszerre több olyan posztot, amelyek mind az Orbán-kormányhoz kötik, vagy hogyan próbálta maga megakadályozni, hogy megbírságolják a nyíltan Fidesz mellett kampányoló Tv2 megbírságolását.
Kapcsolódó: