Matteo Salvini olasz belügyminiszter az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja – mondta Orbán Viktor kedden Milánóban olasz újságíróknak.
A magyar miniszterelnök azt mondta Salviniről, hogy „ő az én hősöm, sorstársam is, (…) és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani”.
A magyar-olasz kapcsolatokkal kapcsolatban a kormányfő azt mondta, a gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok jók, de az előző kormányokkal való együttműködés nagyon rossz volt, mert állandóan sértegették a magyarokat.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországot azért támadják, mert bebizonyította, hogy a határokat meg lehet védeni, eközben pedig Brüsszel azt mondta, nem lehet a migránsokat megállítani, ezért be kell őket engedni.
Hozzátette: Matteo Salvini küldetése, hogy bebizonyítsa, nem csak szárazföldön, de a tengeren is meg lehet állítani a bevándorlókat. Ebben Magyarország támogatja, és azt fogja javasolni az olasz belügyminiszternek, hogy „tartson ki”, mert gyalázzák az embert és „borzalmas dolgokat mondanak róla”, de ha kitart, akkor be lehet bizonyítani, hogy meg lehet védeni a határokat.
Zoom
Orbán és hőse (fotó: Marco Bertorello/AFP)
Orbán Viktor kiemelte: Brüsszel, illetve a németek, franciák, spanyolok politikája arról szól, hogy jobban menedzseljék a migrációt. A V4-ek viszont nem jobban menedzselni, hanem megállítani szeretnék azt.
A már Európában lévő migránsokkal nem az a feladat, hogy szétosszák, hanem az, hogy hazavigyék őket – jelentette ki, hozzátéve: ha szétosztják őket, az azt jelenti, hogy győztek az embercsempészek, és újabb hullámokban érkeznek majd bevándorlók. Csak úgy lehet őket megmenteni a vízbe fulladástól, ha meggyőzik őket, hogy el se induljanak.
Ez viszont csak úgy lehetséges, ha bizonyítékát adják annak, hogy nem tudnak Európába bejutni – fogalmazott a magyar miniszterelnök.
Orbán még mindig a vén szoknyapecér Berlusconiért rajong
A Repubblica beszámolója szerint Orbán amúgy a találkozó előtt kikérte barátja, Silvio Berlusconi véleményét és jóváhagyását, és Berlusconi támogatta a találkozójukat.
Ez utóbbi pont azonban éppen az, ahol gyökeresen mást gondol az olasz kormány, mint a magyar, hiszen Olaszország épp az Európába érkezettek elosztását, azaz a magyar kormány által elfogadhatatlannak tartott kvótarendszert akarják keresztülvinni.
Az alábbi videóból is kihangzik a Berlusconi rajongás, és talán az engedélykérés ezúttal tényleg csak egy poén, nem úgy, mint a múltkor egy másik barátjánál.
Frissítés: Sáskarajongók tüntetgettek Orbán ellen
A magyar kormányfőt tüntetők fogadták az észak-olasz nagyvárosban: a Falak nélküli Európa címmel tartott megmozduláson a helyszínen készült felvételek és az utcai kamerák képei és a helyszínen készült fotók szerint egy-kétezer ember vesz részt a Piazza San Babilán.
2. frissítés: Orbán: Salvini is barát, Magyaroszágon választást nyerhetne
A sajtó rendreutasításával indult Orbán Viktor és Matteo Salvini milánói tárgyalása utáni sajtótájékoztató. Az olasz kormányfőhelyettes a zajongó újságírók kiküldésével fenyegetőzött, majd átadta a szót Orbánnak - írja az Index.
"Magyarország polgárai nevében köszönetet mondtam a miniszter úrnak. A magyar hűséges fajta és nem felejt. Emlékszem, amikor az EP-ben a magyarokat támadták az új alkotmány miatt, akkor ő felszólalt, és megvédett bennünket, ez meg is alapozta a barátságunkat."
"A legfontosabb kérdése Európának a migráció" – mondta a vártaknak megfelelően Orbán, aki szerint Magyarország bebizonyította, hogy a migráció megállítható. "Bebizonyította, hogy ez szárazföldön, jogilag és fizikailag is lehetséges."
Orbán szerint Salvini kiemelkedő tiszteletet érdemel Magyarországon is. Ha ott indulna, nyerne is.
„Vállalta a történelmi missziót, hogy bebizonyítsa: a migrációt a tengeren is meg lehet állítani.” „Az ő sikerén műlik Európa biztonsága” – vélte Orbán.
"Akik bejöttek, azokat vissza kell vinni, oda, ahonnan jöttek. Orbán szerint Brüsszel ezt lehetetlennek hiszi, de ezt mondták a magyar kerítésről is. Politikai szándék kérdése az egész – zárta nyilatkozatát Orbán, megjegyezve, hogy a segítséget helyben kell megteremteni, ott, ahol a migráció okai keletkeznek.
Salvini is köszönettel fogadta a nyilatkozatot Orbántól, akit korábbi nyilatkozatai szerint igen nagyra tart.
"Nem fogok meghátrálni" – mondta, utalva az ellene indított ügyészségi eljárásra, amely a Diciotto hajó kikötésének megtagadása miatt merült fel.
Salvininek és Orbánnak is a bögyében van migrációpárti Macron
Ezután Magyarország gazdasági növekedését dicsérte, szerinte megszorítás nélkül érte el mindezt Magyarország, amelynek politikája más európai politikához mutat utat.
"Másmilyenhez, mint amelyeket az európai elitek, a Sorosok pénzelnek és az épp aktuális Macronok képviselnek. Kontinentális szintű fordulat előtt állunk."
Salvini szerint megdöbbentő, hogy egy európai hatalom képviselőjét Milánóban fogadják. Pedig, ez a találkozó megbeszélések hosszú sorának első állomása.
A magyar televízió kérdésére Orbán elmondta: sok mindent meg akarunk változtatni, új Európára, új bizottságra van szükségünk, amely kiáll a határok megvédése és a migráció megállítása mellett. "Más szellemi alapokon álló Európára van szükség." Ez új szövetségekhez is vezethet, de, hogy milyenhez, az majd az EP-választások után derülhet ki, 2019 májusában.
Orbán szerint Emmanuel Macron „föl akarja robbantani az Európai Néppártot” (EPP).
A francia elnök a migrációt támogató pártok vezetője ma Európában – mondta Orbán. A migrációról az EPP-ben is nagy vita van, „mi azt szeretnénk, ha a mi álláspontunk kerülne többségbe.”
A jelenlegi helyzetben ugyan ellentétes érdekeik is vannak Olaszországnak és Magyarországnak, hiszen az olasz fél azt várná el, hogy Európa országai fogadjanak be az olasz földre lépett "menekültekből", míg Magyarország ezt elutasítja, Orbán azonban az érdekközösségre fókuszált: Magyarország segíteni fog abban, hogy Afrikába vigyék vissza a "menekülteket".
Salvini is az érdekközösséget hangsúlyozva kijelentette: Magyarországnak jogában áll megvédeni határait.
Salvini szerint bizonyos nemzetközi egyezmények megváltoztatásával lehetne megszabadulni a migrációban részt vevő civil szervezetektől. "Hihetetlen, de van, aki a fejünk felett aláír egy egyezményt, amely nyomán emberek jöhetnek az országba" - szúrt oda a saját koalíciós partnerének, az Öt Csillag Mozgalmat vezető kormányfőnek, Di Maiónak, aki egyezmény keretében az ország autópályáit bocsátaná rendelkezésre a migránsoknak, de pontosan nem részletezte, milyen egyezményről van szó.
A visszahelyezéssel kapcsolatban Salvini elismerte: Líbia nem hajlandó visszafogadni menedékkérőket, de szerinte Bangladessel, Pakisztánnal, Tunéziával létrehozható lenne egy ilyen megállapodás.
(MTI - 444 - HVG - Index nyomán)