A kormányközeli közvéleménykutató, a Nézőpont Intézet friss mandátumbecslése alapján, ha a Fidesz-KDNP jól aktivizálja a szimpatizánsait, akár az 55 százalékot is elérheti a vasárnapi európai parlamenti (EP) választáson - írja az Index.
A pártszövetség 13 mandátumot biztosan szerez, de a Nézőpont szerint ez a szám akár még 14-re is növekedhet (miközben fideszes politikusok egyenesen 15 mandátummal számolnak). Második helyre a Nézőpont a Demokratikus Koalíciót teszi, méghozzá 11 százalékkal, így azzal "riogatják" a kormánypárti tábort, hogy Gyurcsány Ferenc pártja akár 3 mandátumot is szerezhet (a nézőpontos eredmények lehetnek célzatosak, ahogy a többi elfogult inézeté is, de egyáltalán nem lógnak ki feltűnően a felmérések mutatta trendből, a kérdéses részvétel miatt a Fidesz mögötti pártok között bármi lehet - a szerk.). Az elemzés szerint szorosan a DK mögött áll az MSZP-P 10 százalékos támogatottsággal, és így csak a negyedik helyre szorul vissza a Jobbik, amely 9 százalékot érhet el.
Zoom
Mandátumhoz jut még a Momentum 7 százalékos eredménnyel, viszont az LMP, a Mi Hazánk Mozgalom, 3-3 százalékkal és az MKKP, 2 százalékos eredménnyel nem – legalábbis a Nézőpont szerint (a küszöb környékén szintén sok minden megtörténhet, ha adott párt tábora jól mozgósítja magát - a szerk.).
A végső választási részvétel jelentősen befolyásolja majd a végeredményt, a Nézőpont Intézet szakértői becslése 39 százalékos, az utolsó napokban megugró aktivitásra számít. Ennek legnagyobb haszonélvezője a Fidesz-KDNP lehet, amely így a biztos 13 mandátum helyett 14-et is elérhet. A DK, az MSZP-P és a Jobbik 2-2-2 mandátumhoz juthat, a Momentum pedig 1 embert küldhet várhatóan az európai parlamentbe.
Ha a Fidesz-KDNP-t mégsem támogatják az utolsó napokban annyian, mint amire jelenleg számítani lehet, akkor a Demokratikus Koalíció, vagy akár a Momentum Mozgalom is plusz egy mandátumhoz juthat – fogalmaz mintegy figyelmeztetésként a Nézőpont elemzése.
Komoly a tét vasárnap: