A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem adott magyarázatot arra, miért tartotta indokoltnak, hogy a kormány ne csatlakozzon a kezdeményezéshez – amit egyébként az Egyesült Államok sem írt alá.

Az ujgurokkal kapcsolatban hétfőn brüsszeli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter csak annyit mondott: hogy tavasszal az EU–Kína-csúcstalálkozón lehetőség volt a kínai külügyminisztert erről a témáról is megkérdezni. „Ő pedig megadta a választ, és ezen válaszok, kérdések és konzultációk megtörténte után mi nem csatlakoztunk ehhez a levélhez” – zárta rövidre a magyar tárcavezető.

Pedig annak alapján, ami 2016-ban az Országházban volt, egészen más reakció is várható lett volna Budapesttől: akkor Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke fogadta a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés rendezvényére 27 országból érkezett százfős delegációját. (A rendezvényt Bugacon minden évben megtartják, idén augusztusban is lesz.)

Lezsák akkor azt mondta a küldötteknek, akik között ujgurok is voltak, hogy a hagyományőrzés egyedülálló formája a Kurultáj, a magyar honfoglalás előtti korhoz visszanyúló, messze az őstörténeti időkbe is visszavezető rendezvény. Ez a rokonságtudat, a kulturális testvériség, a közös kulturális hagyományok felkutatásának ünnepe.

Bár Szijjártó szerint, ha a Kínai Kommunista Párt vezette ország hivatalos képviselői azt mondják, hogy nem igazak a vádak, akkor minden rendben van a kisebbségek körül, vannak, akikben még ezek után is marad kétség – ezért is született meg a 22 ENSZ-nagykövet levele. (Azért is levél, mert ENSZ-határozatra Kína ellenállása miatt úgysem lett volna esély.) A Vice év elején készített félórás dokumentumfilmje elég részletesen számol be arról, mi történik a türk eredetű, muszlim ujgurokkal Kína északkeleti részén, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen:

A filmből kiderül, hogy a helyiek nyílt titokként kezelik az átnevelő táborok létét. Ezekben a 11 milliós ujgur kisebbség tagjai közül akár egymillióan is járhattak, hogy ideológiai átnevelést kapjanak, és Pekinghez lojális állampolgárokká váljanak. A szülők táborba zárása után az állam bentlakásos óvodákba, iskolákba viszi a gyerekeiket. Sok kínai szerint ez a modernizációt elősegítő intézkedés, ami teljesen rendben van.

Az érintett tartományban sokat kockáztat, ha valaki szóba áll külföldiekkel, a rendőrség szerint ugyanis kormányzati engedély nélkül a civilek nem beszélhetnek a sajtóval.

2017 óta Peking a közvetlen megfigyelés újabb formáját is bevetette: a Kínai Kommunista Párt egymillió tisztviselője vesz részt a programban, amely során a párttagok beköltöznek havonta öt napra egy-egy ujgur családhoz, akiknek kötelező őket befogadniuk.

A rendszer létét Peking részben nem ismeri el, részben pedig nem etnikai, hanem terrorizmusellenes intézkedésnek vallja. Ezt arra hivatkozva teszi, hogy a Szovjetunió felbomlása óta – amikor több, az ujgurokkal rokon türk nemzet önálló országot kapott – megnőtt a szeparatista mozgalmak ereje. 2009-ben súlyos zavargások is voltak a területen, amelyek a betelepített és a tartomány lakosságnak ma már csaknem felét adó kínaiak (hanok) ellen irányult. Peking nem tagadja a táborok létét, azokat azonban integrációt segítő, nem pedig csak embereket erőszakkal fogva tartó intézményeknek tartja.

Igaz, erről a táborokat megjártak vagy az eltűnt rokonaikat keresők mást mondanak.

Az Országgyűlés elnöke a módszer pusztító erejéről valójában maga is beszélt a Kurultájon tavaly, szintén az ujgurok füle hallatára: „Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát. Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik.”

Kövér szerint ezzel a harcmodorral szemben csak a lélek, a szellem és az akarat erejével lehet védekezni, csak így őrizhetjük meg önrendelkezési jogunkat, azon készségünket és képességünket, hogy életünket ne a mások, hanem a magunk érdekei szerint éljük. Mindehhez a politikai és gazdasági önrendelkezés megteremtése mellett szükség van a kulturális önrendelkezésünk megteremtésére is.

Igaz, a házelnök erről általánosságban vagy a magyarság vonatkozásában beszélt, nem az ujgurok kapcsán, ezért inkább brüsszelezés volt, de semmiképp sem pánturáni pekingezés.

A Kínának udvaroló – bár ebben sem túl eredményes, viszont a Budapest–Belgrád-vasútvonal kínai hitelből, kínai áruk szállítására szánt megépítésével nagy kockázatot vállaló – Magyarország azonban nincs egyedül azzal, hogy visszafogottan kezeli Peking ügyét. Ott van például maga az ENSZ.

A Human Right Watch kifogásolta, hogy az ENSZ-főtitkár nem a világszervezet emberi jogi főbiztosát, hanem az ENSZ-főtitkár terrorellenes küzdelemért felelős helyettesét, az orosz Vlagyimir Voronkovot küldte Kínába, hogy megtekinthesse a kifogásolt táborokat. Ezzel a Human Right Watch szerint az ENSZ lényegében a kínai narratívát fogadta el, miszerint a táborok nem az emberi jogok megsértésének, az ujgurok erőszakos beolvasztásának, etnikai, kulturális tudatának felszámolásának eszközei, hanem a biztonság megteremtését és a terrorellenes küzdelmet szolgálják.

(MN - Index)