A három férfiből és egy nőből álló banda főként idős emberek otthonait rabolta ki Észak-Írország Co Fermanagh megyéjében - írja a hvg Magyar bűnbanda rabolt ki időseket Észak-Írországban című cikkében.
![]() A hivatkozott lap sajnos nem mellékelt fotókat |
A banda egyik tagja a 28 éves Alex Kozak, akit a betörések mellett biztosítási csalással, engedély nélkül gépjárművezetéssel is vádolnak. A bűnözők tavaly nyáron voltak a legaktívabbak, akkor néhány nap alatt több lakásba, illetve házba is behatoltak. A banda tagjait végül augusztusban vették őrizetbe, s most a hatóságok megtagadták tőlük az óvadék elleni szabadon bocsátás lehetőségét. Az ügyet vizsgáló nyomozó szerint ugyanis komoly a veszélye annak, hogy a banda tagjai elmenekülnek.
A Belfast Telegraph arról is beszámolt, hogy a társaság tagjai már többször voltak büntetve, s jelenleg is eljárás folyik ellenük Írországban és Magyarországon is. Kozakot egyebek mellett fegyveres rablásért is elítélték már.