Viszonylag kevés publicitást kapott egy vándorkiállítás, mely a napokban éppen szülővárosomban, Kecskeméten jár. Ez pedig a Rongyos Gárdáról szól. Akik bátrak és hősök voltak – a feledésre ítélt hazafiak ellenállása 1919-1939 címmel indul el szeptember 2-án a Magyar Patrióták Közössége programsorozata, amelynek fókuszában a Rongyos Gárda és az 1921-es nyugat-magyarországi felkelés áll. Nem meglepő módon ez nem nyerte el mindenki tetszését.
A Magyar Jelen lett figyelmes arra, hogy a magát Szombatnak nevező, zsidó kulturális és politikai folyóirat meglehetősen szubjektív módon adott hangot nemtetszésének. Mint írják, a Nemzeti Kulturális Alap 50 millió forintos támogatásban részesítette a Magyar Patrióták Közössége nevű szervezetet, amely elsősorban az 1919-20-ban Nyugat-Magyarországon tevékenykedő Rongyos Gárda nevű paramilitáris alakulatról tartandó konferenciasorozat és kiállítás megszervezésére pályázott”.
Az objektivitásra még csak nem is törekedtek, volt itt „fehérterroristázás” és más egyéb degradáló jelző, úgy fogalmaznak:
„A javarészt fehérterroristákból álló Rongyos Gárda 1919-20-ban a magyar-osztrák határkiigazításokból vette ki a részét (Magyarország javára) – ők kiáltották ki a mai Burgenland területén a senki által el nem ismert „Lajtabánságot”. A konferenciasorozat első részét szeptember 4-én tartották Kecskeméten. A megnyitót dr. Salacz László fideszes országgyűlési képviselő tartotta. A konferencia egyik első előadását Dr. Raffay Ernő tartotta, nem meglepő módon 'Trianon és a szabadkőművesség' címmel.”
Zoom
A fotó a kiállítás kecskeméti állomásán készült
A „rongyosok” hozzánk tartoznak, történelmünk aranylapjait írták, ezért soha nem fogjuk megtagadni őket, hősökként tekintünk rájuk. De a Rongyos Gárda megalakulása, harcai olyan jelentőségűek, melynek a mai napig nem tulajdonítunk elegendő jelentőséget. Képzeljük el, túl vagyunk egy vesztes háborún, túl vagyunk egy borzalmas, 133 napos bolsevik diktatúrán, a megszállt területekre már bevonultak a trianoni utódállamok csapatai, már csak a kegyelemdöfés hiányzik, hogy az első világháborúban még a velünk egy államszövetségben lévő osztrákok is területeket szakítsanak le hazánkból. És akkor voltak hazafiak, voltak bátrak, akik fegyvert fogtak, ellenálltak, és kivívták Nyugat-Magyarországon annak lehetőségét, hogy Sopronban az oly sokszor hangoztatott népek önrendelkezési joga érvényesülhessen. Az egyébként német többségű város népszavazás útján nyilvánította ki akaratát, hogy hűséggel tartoznak a magyar hazához, és továbbra sem akarnak ezen változtatni.
Arra biztatok mindenkit, ha lakhelyén jár a kiállítás, látogassa meg, és tulajdonképpen a szervezők meg is köszönhetik az ingyen reklámot a Szombatnak és a többieknek, kik hisztériát igyekeznek kelteni. A hősök fényét ezek nem halványítják el, és higgyük el, magyar emberek millió érzik úgy, ha ők támadnak valakit, az valami igazán nagyszerű lehet.
Lantos János – Kuruc.info
(A címlapképet Az elfelejtett Rongyos Gárda c. filmből kölcsönöztük.)
Kapcsolódó: