Úgy tűnik, hogy törvényen felülinek gondolja magát a Dózsa György úti baleset egyik felelőseként nem jogerősen öt év börtönre ítélt M. Richárd: ezúttal egy olyan konditeremben edzett, ami – a koronavírus miatt hozott intézkedések értelmében – nem lehetett volna nyitva, írja a Bors.
Zoom
A bulvárlap egyik olvasója szemtanúja volt a rendőri intézkedésnek, amelyről képet is készített. A rendőrség megerősítette az intézkedés tényét.
– A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei 2020. december 2-án az esti órákban a járványügyi szabályok megsértése miatt intézkedtek egy újpesti edzőteremben, ahol a 2017 tavaszán történt Dózsa György úti baleset egyik érintettje is jelen volt. Vele, valamint a teremben tartózkodó további hat fővel szemben a rendőrök védelmi intézkedés megszegése szabálysértés miatt szabálysértési feljelentést tettek – közölte a BRFK. A feljelentett hét személy egyike a fitneszterem alkalmazottja.
A Bors tegnap ellátogatott a konditeremhez, ahol ezúttal teljes sötétség honolt. Az ajtón azonban jól látható módon ezt a szöveget függesztették ki:
Zoom
Korábban írtuk: