Jogerősen két év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki fizetés nélkül távozott az ország 40 szállodájából - közölte a törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Dobó Dénes tájékoztatása szerint a férfi közel fél éven át az ország több szállodájában is eltöltött pár napot, majd minden esetben fizetés nélkül távozott. A másodfokú bíróság a 38 rendbeli csalás bűntette és 2 rendbeli csalás vétsége miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúszoboszlói Járásbíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyta, a vádlottat jogerősen két év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá közel egymillió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a 49 éves férfi 2019. február 6-án szabadult ugyanilyen ügyben elrendelt letartóztatásából, majd hat nappal később ismét úgy vett ki egy szobát egy hajdúszoboszlói hotelben, hogy azért nem akart fizetni. Volt, hogy álnéven az alkalmazottakat megtévesztve jelentkezett be a szállodák recepcióin, majd úgy vette igénybe a hotelek szolgáltatásait, hogy nem állt szándékában fizetni, arra anyagi lehetősége nem is lett volna. A vádlott 2019. február 12. és november 18. közötti időszakban összesen 40 szállodában 164 éjszakát töltött az ország különböző területein.
A férfi legtöbbször interneten keresztül foglalt szállást három-öt napra, de a szállodai tartózkodása során többször meg is hosszabbította foglalását. A hotelekből általában az utolsó éjszaka előtti napon fizetés nélkül távozott, és legtöbbször még aznap este megszállt egy másik településen lévő szállodában.
A vád szerint a férfi Pécsen öt szállodában is így járt, de két-két alkalommal megfordult Hajdúszoboszlón és Sárváron is. A férfit, aki Szombathelytől Vásárosnaményig több tucat hotelt megkárosított, 2019. november 18-án egy veresegyházi szállodában fogták el, majd őrizetbe vették. A vádlott a 40 sértettnek összesen közel 3,5 millió forint kárt okozott, ami nem térült meg.