Ferencváros 18 képviselőjéből tízen, a Momentum, a DK, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd helyi politikusai írták alá azt a javaslatot, hogy az önkormányzat emelje meg a testület tagjainak tiszteletdíját – kezdi Facebook-bejegyzését Baranyi Krisztina.
A ferencvárosi polgármester szerint a kilenc bizottsági elnök, illetve tanácsos 290 ezer forint helyett 730 ezer forintot szeretnének havonta hazavinni.
Az egyszerű képviselők sem maradnának hoppon, nekik 233 ezer forint helyett 520 ezer forint havi apanázs jutna.
Zoom
Feszült a viszony az elvtársnővel (fotó: Mohai Balázs / MTI)
Baranyi szerint az ötlet az önkormányzatnak évi 80 millió forint plusz kiadást jelentene. Nagyobb összegről van szó, mint amennyit idén az út- és járdafelújításra szánnak. (Amikor a kormány elvon valami bevételt, akkor sírnak, hogy csődbe mennek, de ilyenkor nem az önkormányzatért aggódnak, hanem saját magukért és "hasznos munkájuk" megbecsültségéért... - a szerk.)
A polgármester arról is ír, tény, hogy a ferencvárosi képviselők jövedelmét a fideszes vezetésű településekkel szemben nem egészíti ki semmilyen alkotmányos költség, és a rohamosan növekvő infláció is indokolhat emelést. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy „ez azonban nem jelenthet ilyen gátlástalan lépést”.
Arra is felhívja a figyelmet, hogy a kért emeléssel 70 százalékkal többet szeretnének maguknak, mint amennyit az átlagmagyar, illetve hogy másfélszer akkora bért szeretnének, mint a Fővárosi Önkormányzat bizottsági elnökei.
Baranyi vétót ígér, a Momentumnál rájöttek, hogy ez a nyilvánosság előtt kínos
– Ezért a javaslatot nem támogatom, megszavazni nem fogom. Ha a testület megszavazza, akkor polgármesteri vétóval élek – fejezi be a bejegyzést a polgármester. (A hajdan az Együtt színeiben politizáló Baranyi LMP-s és kétfarkú támogatással előzte a "nagy" pártok jelöltjét, bár többek között buzirajongásban is jó elvtárs, konfliktusaik vannak, még zsidózásügyben is - a szerk.)
Mint azt a Momentum közleményben jelezte, a kezdeményezést először a párt helyi képviselői is aláírták, mivel „a polgármesteri és alpolgármesteri fizetésekkel ellentétben” a képviselői tiszteletdíjak nyolc éve változatlanok. A képviselők közül azonban van, aki a beterjesztői aláírást már korábban visszavonta, a többi képviselő pedig nem fogja megszavazni az előterjesztést, miután a Momentum elnökségével egyeztettek, és a Momentum vezetése nem támogat ilyen mértékű emelést.
(Magyar Hang)
Szombati frissítés: Mi Hazánk: 640 ezres képviselői és 1,4 milliós alpolgármesteri fizetéseket szavazott meg magának a szivárványkoalíció Újbudán
Visszamenőleges hatállyal, január 1-jétől a törvényi maximumban határozták meg Újbuda rekordszámú alpolgármesterének fizetését, így pl. Orosz Anna havi illetménye mintegy 1,3 millió Ft lett, és még havi 175 ezer forint költségtérítést vehet fel számla nélkül, pedig ezeken kívül BKV-bérletet, igény szerint gépkocsit, korlátlan mobiltelefon-használatot, laptopot, otthoni internet-előfizetést és egy alpolgármesteri stábot is biztosítanak neki közpénzből - írja közleményében Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk alelnöke. Alább a folytatás.
Az önkormányzati cégvezetőik havi juttatását is megemelték: 750 ezerről 1,7 millióra. Ezzel párhuzamosan viszont megvonják az Újbuda-pótlék felét a rendelőintézet mintegy 450 dolgozójától, így a munkaerőhiányok és a várólisták növekedni fognak.
A DK fővárosának minősülő Újbudán a ciklus elején megduplázták az alpolgármesterek számát, s ugyanilyen számban duzzasztották a bizottságokat (azzal együtt tisztségviselőit) és a kifizetőhelynek használt tanácsnoki posztokat is, valamint az alpolgármesteri stábokat. A Mi Hazánk ennek gátat vető módosító javaslatát senki más nem támogatta (a Fidesz képviselői sem), egyedül szavaztam nemmel a DK-s polgármester előterjesztésére is, mely a gátlástalan klientúrabővítést, többek közt az alpolgármesterek számának megduplázását indítványozta a tavalyi választás után. A munka nélkül kapott fizetéskiegészítések halmozásával így lehetett valaki pl. bizottsági elnök és lényegében feladat nélküli tanácsnok egyszerre az újbudai önkormányzatban, a megtévesztő 120 ezer forintos képviselői tiszteletdíj helyett nehezen átláthatóan, valójában 426 ezer forintért eddig.
De ez nem volt elég nekik, ezért egy január 20-i határozat szerint visszamenőlegesen, január 1-jétől megnövelik a tiszteletdíjakat, főként a kifizetőhelynek használt, munkával nem járó tanácsnoki posztokat. Mindezt meglehetősen átláthatatlanul (az átláthatósági biztos pedig lapít, hiszen az ő posztja is csak egy momentumos kifizetőhely), hiszen míg a képviselői tiszteletdíj látszólag 151795 forint lesz, a posztok halmozásával van olyan MSZP-s képviselő, aki valójában 637539 forintot kap (több mint négyszeresét a látszólagos képviselői alap tiszteletdíjának), és a szivárványkoalíció összes képviselőjének van kiemelt tisztsége. Az emelésekről szóló szavazásnál a Fidesz tartózkodott, míg a Mi Hazánk Mozgalom képviselőjeként felszólalással tiltakoztam és nemmel szavaztam.