Történt ugyanis, hogy az egyik nyíregyházi szórakozóhelyen a kidobók finoman szólva is markáns formában adták tudtára egy-két "fiatal vendégnek", hogy nemkívánatosak a továbbiakban a helyszínen. Nézzük meg a képsorokat:
Ha nem indulna, akkor itt:
- A pénteki eset két héttel a történések előtt egy elutasítással kezdődött. Forrásaink szerint egy roma származású fiatal szeretett volna a zenés szórakozóhelyre bemenni. Csakhogy klubkártya hiányában a biztonsági őrök nem engedték be. A fiatal megértette és valószínűleg egy másik helyre pályázott át. Az újfehértói családnak két hét kellett, hogy megérlelődjön a gondolat: mi az, hogy nem mehetett be a fiatal. Péntek éjszaka hárman érkeztek a helyszínre és szerettek volna bemenni, ismét elutasítás lett a dolog vége, amit ketten megértettek, de a harmadik vendég - egy biztonsági őr elmondása szerint - boxerrel megütötte az egyik kollégájukat. Az ütés erejétől a biztonsági őr arca súlyosan sérült, nem kizárt, hogy a látása nem fog helyreállni. Ez váltotta ki végül a kontrollálatlan verést - így fogalmaz frissmedia.hu.
Nem ismerhetjük pontosan a további előzményeket, de böngészve a közösségi médiát, olyan információk is előjönnek azért, hogy azok cigányok, akiket megvertek a kidobók, drogos állapotban voltak és szexuálisan zaklattak egy tinilányt a szórakozóhelyen. Történhetett még egy-két dolog is nyilván, ahogy a szleng mondja, "szó szót követett", majd aztán a "szóváltókat" keményen megverték a kidobók. Mindenesetre a rendőrség felfegyverkezve csoportosan elkövetett garázdaság valamint életveszélyt okozó testi sértés miatt folytat nyomozást. Információink szerint két biztonsági őr bűnügyi őrizetbe került.
Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogyan alakulhatott ki az eset. A YouTube-ról azért érdemes egy-két kommentet szemezgetni:
"Érdekes, én is végig buliztam a fiatalkorom és annak ellenére, hogy nem voltam egy matyó hímzés, sosem volt konfliktusom kidobókkal. Elhiszem, hogy sok a gyökér közöttük is, de egy ilyen mértékű gyepálás nem ok nélkül történik sosem…"
"Úgy tudom, kidobták őket először, az egyik meg visszament box gyűrűvel és meg is vakította az egyik őrt, aki intenzívre is került."
Természetesen nem áll módunkban leellenőrizni ezen információk hitelességét, de azt hiszem, a kontextus megértéséhez azért nem érdemtelen, ha segítségül hívjuk a Police.hu-t, s annak is nyilvánosan elérhető körözési listáját. A kidobókkal szemben a vád garázdaság, ugyebár. Rendben, keressünk rá, ezen bűncselekmények elkövetői között milyen arányban találhatóak a "rejtett erőforrások".
Zoom

Zoom

Zoom

Zoom

Zoom
Elnézve a képeket, legalább 60-70 százalékos az arány, miközben a magyarországi társadalom 8-10 százalékát teszik ki. Igen nagy tehát a különbség, a "roma jogvédőknek" talán ezzel kellene foglalkoznia. Miért nem teszik? Nyilván költői a kérdés...
Lantos János - Kuruc.info