Az Index információi szerint meg kell ismételni a polgármester-választást a Fejér vármegyei Jenő településen. Mint ismert, az idén júniusi helyhatósági választást a 2019 óta hivatalban lévő polgármester, Kerekes Ildikó nyerte. Bár a falu új képviselő-testülete október 10-én megalakult, az újrázó polgármester mégsem jelent meg az alakuló ülésen.
Zoom
Szeptember végén a sajtó arról számolt be, hogy a Police.hu-n eltűnés miatt körözik a Fejér vármegyei Jenő település újraválasztott polgármesterét. Kerekes Ildikót sem családtagjai, sem kollégái nem tudták elérni, ezért a rendőrséghez fordultak segítségért.
Napokig nem lehetett tudni, hogy az 50 éves politikust elrabolták-e, vagy ő akart hosszabb időre elvonulni a világ elől. Végül a polgármestert nagyon rossz állapotban egy szegedi hotelben találták meg, búcsúlevelet is hagyott maga után. Úgy tudni, hogy a szálloda munkatársai hívtak hozzá mentőt. A mai napig nem világos, hogy a politikus mit keresett a Tisza-parti városban, ahol azelőtt csak ritkán fordult meg.
Kerekes Ildikót jelenleg a székesfehérvári Fejér Vármegyei Szent György Kórházban ápolják, az ügyében teljes hírzárlatot rendeltek el.
Már leltároznak az önkormányzatnál
A könyvelői végzettségű politikus egy szomszédos település pénzügyi bizottságában az európai uniós pályázatokat felügyelte. Egy korábbi uniós pályázat elszámolása miatt a rendőrség és az adóhatóság is nyomozást indított a jenői polgármester ellen. Az Index úgy tudja, egy helyi vállalkozó jelentette fel az 50 éves hölgyet, vagy túlszámlázás, vagy sikkasztás áll a háttérben. Mivel nyomozás folyik, a rendőrség folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozik.
A lap úgy tudja, Kerekes Ildikó egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy a jövőben polgármesteri vagy képviselői tisztséget töltsön be. Szinte biztos, hogy jövőre új polgármestert kell választani az 1200 fős település élére.
Az önkormányzati hivatalban már meg is kezdték az – átadás-átvételhez szükséges – leltározást.
Kerekes Ildikó a júniusi 9-i helyhatósági választáson magabiztosan őrizte meg polgármesteri székét a Székesfehérvárhoz közel található településen. A csaknem 1200 fős falu lakóinak több mint 51 százaléka szavazott rá, míg a második helyezett Keserü Imre 33 százalékot kapott. Bár a politikus a polgármester-választáson függetlenként indult el 2024-ben, mégis a Fidesz–KDNP színeiben szerepelt a vármegyei listán.