Raffay Ernő a Zala megyébe került nagyszülei révén a ma Maros megyei Hármasfalu részét képező Csókfalváig vezeti vissza székely gyökereit. Kiváló zeneszerzőként közismert nagyapját, akit a kommunisták 1948-ban lefokoztak, olajipari segédmunkássá „léptetve” elő, gyerekkorában arról faggatta, hogy a csudába kerültek ezer kilométerre nyugatabba az ő szülőföldjétől. A tőle kapott türelmes válaszok, magyarázatok folytán alakult ki benne a Trianon iránti érdeklődés, ami a mai napig meghatározza életét és munkásságát.

A kérdés fél évszázadon át történő, számos könyvet eredményező boncolgatása folytán jutott arra a következtetésre, hogy a 105 évvel ezelőtt ránk, magyarokra erőszakolt békediktátumba nem szabad beletörődni, sőt az annak javunkra történő megváltoztatása, a határrevízió, vagyis „a Magyar Királyság egykori területeinek teljes vagy legalább részleges visszaállítása módszertanát” is kidolgozta. Ugyanis meglátása szerint csak ez jelenthet gyógyírt a Párizs melletti Nagy–Trianon-kastélyban kimondott szentenciára.

Halálos ítélet lenne, ha elfogadnánk Trianont, „de ez pesties megfogalmazásban annyit jelentene, hogy nekünk akkor annyi.” Azt jelentené, hogy azokon a területeken, ahol „szabad magyarok idegen megszállás alá kerültek” – folytatódnának az akkor elindult folyamatok. Akkor kezdődött el magyarok elűzése szülőföldjükről, az elrománosításuk, elszlovákosításuk vagy éppen elcsehesítésük, mint az történt a két világháború között Kárpátalján. Ez nem más, mint a magyarok likvidálása.” Nem föltétlenül fizikai értelembe véve, „de ha például a Maniu-gárda vérengzéseire gondolunk, az is belefér. A beletörődés azt jelentené, hogy 50-100 év múlva a Kárpát-medencében már csak a csonkaországban lennének magyarok, valamint egy-két helyen Székelyföldön.”

Raffay egy, még 1986-ban kezébe került demográfiai tanulmányra hivatkozott, amelynek szerzője – a születési, halálozási és elmagyarosodási ráta alapján – arra a következetésre jutott, hogy a Magyar Királyság népessége Trianon nélkül addigra, azaz 1986-ig 36 millió főre emelkedett volna, köztük 31 millió etnikai értelembe vett magyarral. Ehhez képest a csonkaországban most jóval 10 millió alatt vagyunk és rohamos csökkenőben.” Erdélyben 1,1 millió körül, Felvidéken 386 ezren, Kárpátalján, ahol ’90-es évek elején még 150 ezer magyart számoltak össze, azok jó része mostanra elmenekült onnan, nem beszélve Horvátországról, amelynek területén a 100 évvel ezelőtti 120 ezerről mintegy 20 ezerre csökkent a magyarok lélekszáma.

„Ha ezt a számítást továbbgondolom, akkor ma a Magyar Királyság 40 milliós népességgel, illetve 34–35 millió magyar lakossal bírna, épp annyival, ahány lengyellel Lengyelország, és Kolozsvárt kétmilliós magyar városként tartanánk számon. Ehhez képest nézzük meg, hol tartunk ma, tíz országban szétszóródva, és mi történik Kolozsváron” – folytatta gondolatmenetét az előadó. Igen, tíz országban, hiszen a trianoni döntéssel Lengyelország is kapott 25 falut a Magyar Királyság területéből, az 1940-es évek végén pedig 45 ezer felvidéki magyart telepítettek át erőszakkal Csehországba.

A nemzet testén Trianon okozta sebre esetleg az autonómia jelenhetne még gyógyírt, de koránt sem a liberálisok által kitalált, a közösség szempontjából teljesen értelmetlen személyi elvű autonómia – hangsúlyozta. A bölcsődétől az egyetemig az oktatás minden szintjét lefödő rendszer működtetését feltételező kulturális autonómia talán egyfajta megoldást nyújthatna, de „ha megnézzük például a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium körüli kálváriát, érzékelhetjük, mennyire veszik ezt komolyan Romániában.”

Ezért lenne ildomosabb a területi-közigazgatási autonómia, mint amilyennel például Katalónia, Dél-Tirol vagy a Dnyeszter-menti Köztársaság is rendelkezik, és – éppen emiatt – zavarják vörös posztóként a trianoni utódállamok szemét. Ám ennek éppen ezért nincs, és nem is lesz realitása, főleg amiatt, hogy a katalánok az utóbbi időben a Spanyolországtól való teljes függetlenedés útját keresik. Ezek után a román politikum sosem lesz hajlandó területi önrendelkezést adni a székelyeknek, amire amúgy egyetlen komolyan vehető EU-s, ENSZ- vagy NATO-dokumentum sem kötelezi.

Raffay Ernő azt is felvázolta, mi történne akkor, ha valamilyen csoda folytán a román parlament – beleértve az AUR-t – egy napon mégis megszavazná Székelyföld autonómiáját, teljesen önálló oktatási hálózattal. Például abból a dél-erdélyi faluból, ahol csak román tannyelvű iskola működik, és jelenleg hét magyar él, a református pap, a felesége és öt gyerekük biztosan átköltözne Székelyföldre, és sokan követnék példájukat.” Ez viszont tíz éven belül túlnépesedéshez, munkahelyek hiányához vezetne, a román államtól pedig nem várhatnánk segítséget ilyen tekintetben. Ráadásul Erdély többi részén teljesen felszámolódna a magyar kultúra. A területi autonómia tehát valami csodálatos dolog lenne, de nem a megoldás” – sommázott.

A történész-előadó meglátásában éppen ezért a megnyugtató megoldást csakis a határkiigazítás jelenthetné a Trianon okozta csapásra. Érvelése szerint „a határok egyfolytában változnak egész Európában, miért csak a magyar határok ne változhatnának?” Már közvetlenül a békediktátumot követően is volt erre példa, gondoljunk csak a kierőszakolt soproni népszavazásra vagy a későbbi bécsi döntésekre. Azt elismeri, hogy „most bonyolultabb a helyzet, mint Horthy Miklós kormányzó idejében, hiszen a nemzetközi erőviszonyok hol nekünk kedveznek, hol nem nekünk, de zömmel inkább nem nekünk”.

Eddigi munkásságára, kutatásaira alapozva azonosítva véli azokat az alapfeltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Budapesten egyáltalán fel lehessen vetni a határmódosítások kérdését. Merthogy ez nem az erdélyi vagy felvidéki magyarok dolga – ez a mindenkori magyar kormány feladata” – szögezte le. Szerinte erős magyar gazdaság, erős magyar honvédség, szövetséges államok segítsége, de legfőképp az kellene hozzá, hogy a magyarok akarják ezt.

Jelenleg az anyaországi elemzők között nincs egyetértés a tekintetben, hogy a magyar gazdaság most éppen stagnál vagy szárnyal, ám a haderőfejlesztés egyértelműen jó irányba tart. A szövetségesek és nagyhatalmak viszonyában a Donald Trump vezette Amerikai Egyesült Államokat említette mint Magyarország szövetségesét. A lehetőségeket summázva megállapította, a politikusokra tartozik, hogy miként oldják meg a feladatot.

(Székelyhon nyomán)