Mai nappal, dr. Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt-nél betöltött Igazgatóság elnöki, egyben tagi tisztségéből visszahívtam – közölte Kapitány István péntek este Facebook-oldalán.
Néhány nappal ezelőtt Kármán András pénzügyminiszter jelentette be, hogy felmentette Gullert a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgató posztjáról. A vezérigazgató havi bruttó ötmillió forintot keresett, míg az igazgatóság elnökeként 2 259 600 forint volt a díjazása.
Guller Zoltánról sokat cikkeztünk korábban, például arról, ahogy még a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójaként korábbi nyilatkozatával ellentétben nem egy szakmai grémium, hanem ő maga döntött az egyedi támogatásokról. Az ügynökség a bíróságon azzal védekezett, hogy Guller Zoltán gondolatai nem közérdekű adatigénylés tárgyai, végül azonban ki kellett adniuk, hogy kik vesznek részt a pályázat nélkül kiosztott állami támogatások elbírálásában.
(24)