A Zsidó Nép Múzeumának honlapja
A legrégebbi írást, 2020. november 25. dátummal a Zsidó Nép Múzeuma (Muzeon há-Ám há-Jehudi – מוזיאון העם היהודי) honlapján találtuk Ronén aláírással. Cikkében Ronén, a szerző azt is megemlíti, hogy korábban személyesen is találkozott Polgár Judittal egy budapesti kávéházban. Így aztán a cikkíró Polgár Juditra vonatkozó információit semmiképpen sem lehet „légből kapottnak” nevezni.
Zoom
Magyar Péter és Polgár Judit (fotó: Reuters)
Íme a 4. kép alatti 1. bekezdés teljes egészében:
Végül pedig szóljunk Polgár Judit zsidó hátteréről – Mindkét nagyanyja túlélte a megsemmisítő táborokat, míg a két nagyapja azokban a munkaszolgálatos alakulatokban volt, amelyekben sok zsidó életét veszítette. Országában (ergo nem a hazájában – H. J.) nemzeti hősnek számít, miközben nagyon büszke a zsidóságára, sokat beszél a származásáról, részt vett a Makkabi Játékokon (más szóval, Zsidó Olimpia – H. J.), izraeli állampolgársággal rendelkezik, gyakorta ellátogat Izraelbe, ahová szülei és az egyik nővére, Polgár Zsófia alijjáztak (bevándoroltak – H. J.).
Éppen ezért nem véletlen az, hogy Polgár Judit egyike azon személyeknek, akiket beválogattak a Zsidó Nép Múzeumának Hősök Galériájába.
(A 2009-ben, Izraelben megrendezett 18. Makkabi Játékokon Polgár Judit is részt vett a versenyeken és a bemutató játszmákon, illetve szimultánt játszott izraeli katonákkal – H. J.)
Zoom
Magyar Péter már itt is mattot kapott (fotó: HVG)
A Polgár Juditot bemutató héber nyelvű Wikipédia
Íme a Wikipédia héber nyelvű szócikkének 4. bekezdése teljes egészében:
Nővére, Zsófia és a szülei alijjáztak (bevándoroltak – H. J.) Izraelbe, míg a másik nővére, Zsuzsa kivándorolt az Egyesült Államokba. Judit azonban Magyarországon maradt, s Budapesten férjhez ment egy állatorvoshoz. Polgár Judit Izraeli állampolgársággal rendelkezik, két gyermek édesanyja.
Zoom
Polgár Judit szimultánt játszik izraeli katonákkal a 2009-es Makkabia Játékokon Izraelben (fotó: Élicúr Reuvéni)
A c14.co.il izraeli héber nyelvű hírportál cikke
Polgár Judit lehetséges államelnöki kinevezéséről Rivka Sorék írt bővebben a c14.co.il izraeli, héber nyelvű hírportálon 2026. július 19-én.
A cikk utolsó bekezdéséből idézzük a témánkat érintő mondatot:
Polgár Judit szülei és az egyik nővére (Polgár Zsófia, aki Rison Le-Cijon városban él – H. J.) alijjáztak (bevádoroltak – H. J.) Izraelbe, s a sajtóhírek szerint Polgár Judit izraeli állampolgársággal is rendelkezik.
Az Izrael Ma újság Polgár Judit estleges államelnöki kinevezéséről
A Jiszráél há-Jóm (Izrael Ma – ישראל היום) igen olvasott héber nyelvű napilap világhálós kiadása tegnap, 2026. július 21-én a következő, igen dagályos főcímmel számolt be Polgár Judit esetleges államfői kinevezéséről: „Zsenik nem születnek, hanem nevelhetők: A sakk zsidó királynője úton Magyarország elnöki székébe?” Dín Brandstätter, a terjedelmes cikk szerzője a többi között ezt írja:
A Polgár családban nem volt ortodox zsidó nevelés, de a zsidó néphez és a zsidósághoz fűződő kapcsolat jelen volt. Polgár László (Judit édesapja – H. J.) édesapja (Protyovin Ármin – H. J.) rabbi volt Gyöngyösön, míg nagyanyja (mármint Polgár Judité – H. J.) túlélte az auschwitzi megsemmisítő tábort, de családjából sokakat megöltek a holokauszt idején. A sajtónak adott nyilatkozataiban Polgár Judit több éven keresztül azt mondta: „Zsidó mivoltom motivál a győzelemre”, s éveken át nyakláncon függő Dávid-csillaggal versenyzett, amiképpen A sakk királynője című filmben is. Polgár Judit ezenkívül Izraeli állampolgársággal is rendelkezik.
A Jediot Áháronot Magyar Péter kikosarazása után
Polgár Judit időközben azonban, megköszönve a megtisztelő felkérést, nem fogadta el Magyar Péter ajánlatát. Már erről a kikosarazásról írnak a mai, azaz a keddi izraeli héber lapok, hírportálok. A Jediot Áháronot napilap honlapján A sakk zsidó királynője: „Köszönöm, de engem nem neveznek ki Magyarország elnökének” címmel részletes beszámolót olvashatunk Magyar Péter felkérésének visszautasításáról. A Jediot Áháronot mai cikkéből kiemeltük a Polgár Judit és Izrael kapcsolatáról szóló részt:
Polgár Judit kapcsolat Izraellel mély és személyes. „Nagyon büszke zsidó vagyok”, mondta az idén februárban a Jediot Áháronot stúdiójában az utóbbi években az egész világon felerősödött antiszemitizmus árnyékában. „Tudom, hogy milyen nehéz nekünk most, s ezért nagyon veletek vagyok ott, Izraelben. Számomra döbbenetes, hogy milyen nehéz napokat élnek meg most az izraeliek, s még mindig tudnak nevetni, s élni a mindennapi életüket. Remélem, mindnyájunknak lesz még ereje ahhoz, hogy továbbra is képesek legyünk nevetni.
Zoom
Polgár Judit a Hamász fogságában levő izraeli Noa Argamán kiszabadításáért tüntet 2024 februárjában (fotó: chess.org.il)
Nyilatkozta mindezt a kettészakadt magyar nemzet egyesítésére kiszemelt Polgár Judit 2026 februárjában, abban az időben, amikor már az egész világ tudta és tiltakozott (persze csak a „modern kori antiszemiták” – H. J.) az ellen, hogy az izraeli hadsereg közel 65 ezer palesztin polgári személyt, köztük 25 ezer gyermeket gyilkolt meg, életmentő munkájukat végző orvosokat kínzott halálra, zárt haláltáborokba a Gázai övezetben. Mindez azonban Polgár Juditot nem zavarta, egy másik nép tragédiájáról, valóban holokausztjáról nem volt szava. Pedig Magyarországon is vannak olyan zsidók, mint például Mérő Vera és Karsai László, akiknek volt erkölcsi tartásuk, hogy fölemeljék szavukat az izraeli népirtás ellen.
Mindenesetre gratulálunk, elsősorban Rubik Ernőnek és Kapu Tibornak (Parti Nagy Lajoson, Kulka Jánoson, Závada Pálon és Kepes Andráson nem nagyon lepődtünk meg), hogy azt a Polgár Juditot ajánlották nemzetegyesítő államfőnek, aki a határon túli magyarsággal, a magyar nemzettel egyetlen egyszer sem vállalt kinyilatkoztatott sorsközösséget, az ellenük irányuló üldöztetés ellen soha nem emelte fel szavát. Szégyelljék magukat!
Hering József – Kuruc.info
Korábban írtuk: