Az embereknek nagyon elegük van abból, hogy a választási kampányban elszámoltatásról volt szó, és az elmúlt nyolc év bűneiért egyedül Budaházy Györgyöt teszik felelőssé – jelentette ki Morvai Krisztina a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Feltette a kérdést: ha Budaházy három éve van rács mögött, akkor mennyit érdemel Gyurcsány Ferenc volt kormányfő? Véleménye szerint ilyen alapon vissza kellene állítani a halálbüntetést.
A Jobbik EP-képviselője szerint előrehozott büntetésnek tekinthető az előzetes letartóztatás, amire egy háromgyerekes családapa esetében, mint Budaházy, nincs szükség.
Morvai szerint rejtély, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter miért nem beszél uniós fórumokon a 2002 és 2010 közötti emberi jogsértésekről, noha erre kifejezetten megkérte.
Az EP-képviselő beszélt arról is: egyelőre nem javasolja, hogy kilépjünk az Európai Unióból, de ha a médiatörvény miatt marad ez a gyalázkodás, ha jogsértési eljárást indítanak Magyarországgal szemben, akkor ezt a lépést komolyan meg kell fontolni. Úgy véli, hogy más országok is követnék a példánkat. Szerinte a kisemberek nálunk és más országokban is torkig vannak az Európai Unióval.
(Híradó nyomán)