Hajdúhadházra készül a Gyöngyöspatán hihetetlen sikert elért, az ottani, normakövető fehérek mindegyike(!) által az egekig dicsért Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. Arra a Hajdúhadházra, ahol az az alap, hogy a 13 éves cigánygyerekek gyilkolnak (kapcsolódó cikk ITT; további, a helyi cigányterrorral foglalkozó anyagok ITT kezdődnek – kövessük a visszirányú hivatkozásokat!)

A bejelentéssel kapcsolatos fideszes városvezetési, ill. „hivatalos” polgárőri visszhang külön kommentárt érdemel. A fideszes-KDNP-s polgármester, Csáfordi Dénes szerint „a problémáik ezzel nemhogy nem oldódnak meg, hanem még sokasodnak is. Vadidegenek jönnek a városba keménykedni, ami etnikai villongásokhoz vezethet, ráadásul ilyenkor a feltűnést hajhászó szervezetek is rendre megjelennek”. Ráadásul, szerinte, az ilyesféle kampány a helyieknek sincs ínyére. Hát, igencsak attól tartunk, hogy Csáfordi Dénes pár napon belül vagy visszaszívja a szavait, vagy a következő önkormányzati választásokon repül a székéből, mint teljességgel alkalmatlan. Ahogy az  Gyöngyöspatán is történt, ahol a helyi, az elején még a cigók seggét kinyaló és a gárdisták kitiltását megígérő polgármester, látva a település fehéreinek egyértelmű felsorakozását a Gárda mellett, megváltoztatta az eredetileg mereven elutasító, Gárda-ellenes véleményét.

Igen, ez a Fidesz, ennyire akar „rendet” csinálni. De mit is beszélünk: érdemes megnézni, a választási ígéreteikből („két hét” stb.) mennyit teljesítettek. Akárhova nézünk, azt látjuk, hogy a helyzet gyakorlatilag mindenhol tovább romlott-romlik, a bűnözés nő, egyre élhetetlenebbé válik az ország a cigányok miatt. Sokszor naponta 2-3, ezt statisztikákkal(!) igazoló hírt, cikket is le kell hoznunk. Azt is érdemes megnézni, hogy a Fidesz leghűségesebb párttag-csahosai (pl. Bayer Zsolt) által írt „mivel néven merjük nevezni a dolgokat, ezer százalék, hogy majd mi rendet csinálunk!”-kicsengésű cikkekben írtakkal, kvázi megígértekkel (kőkemény bekeményítés a cigányok ellen – lásd pl. EZT) szemben mi történt hatalomra kerülésük óta.

A „radikális” cigányok közben már azért drukkolnak, hogy hadházi fajtatársaik jól ellássák a nácigárdisták baját. Többek között a „Magyar” Rádió egyik cigány szerkesztője, a C-Press-en és az egyéb cigó blogokban, médiumokban „mr1 cigány” néven futó korcs írta azt (ITT, a C-Press-en, most, 8:10 körül, még olvasható az eredeti; nácikhaza-verzió ITT), hogy, a rövidítéseket „feloldva” idézzük, „Hajdúhadházon meg fogják szívni a trógerek!! Oszt még ezek a tróger "emberek" fröcsögnek viselkedésről?? Nevetséges magyarok!! Hajdúhadházon nem ilyen nyugodtak a romák mint Gyöngyöspatán!! Biztos hogy elzavarják őket a halál f@szára!! Verjék csak szét a csűrhét!! Nem lehet mindent lenyelni...” Igen, ilyen emberek élősködnek a MI adóbefizetéseinken a „közszolgálati” médiában – nem csak ez a faszi, hanem például a Roma Magazin körül csoportosuló, a velejéig hazug, a képernyőn az eltartóik ellen uszító férgek (pár hivatkozás ITT). Arról nem is beszélve, hogy cigónk mindezzel maga ismerte el, hogy a hadházi fajtatársai igencsak militánsak.

Van azonban tovább is! Idézzük a helyi polgárőrség nyilatkozatából: „S hogy mit szól ehhez [Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője helyzetértékeléséhez] az Országos Polg[ár]őr Szövetség 51 fős hajdúhadházi szervezete? Azt – válaszolta Nagy Sándor parancsnok –, hogy egy szó sem igaz Rubi Gergely vádaskodásából. Mint taglalta, ritkán múlik el nap úgy, hogy ne lennének kinn, éjszaka is. Igaz, tette hozzá, ők nem 3-4 kocsival járnak, s nem próbálnak félelemkeltően fellépni, mint a konkurencia. Majd felmondta a kétheti eredményességi beszámolót, melyben tyúklopások megakadályozása vagy éppen három fatolvaj lebuktatása éppúgy szerepelt, mint hozzájárulás egy rablás sikeres felderítéséhez, vagy éppen éjjeliőrök felébresztése… [...] Egyebek mellett így sikerült elfogni a közelmúltban egy kábítószerdílert és más keményebb alakokat is – reagált.”

Nos, ha ebből egy büdös szó igaz lenne, akkor nem ez a település lenne az egyik legrosszabb közbiztonságú az egész országban, és nem történnének ott napi szinten(!) cigányok által elkövetett gyilkosságok. Ki lehet tehát találni, hogy a történetben ki is hazudik, ki nem mond igazat. Egy jellemző, kapcsolódó, tegnapi, tehát friss (v.ö. „újabban minden jól megy, nagy a biztonság”-hivatalosság-hazudozás)  olvasói hozzászólás a cikk alól, amely arról számol be, hogy az utóbbiidőben nem hogy csökkent, hanem egyenesen nőtt a bűnözés a településen: „Hadházon a közbiztonság nulla! Eddig csak este, de már napközben is félve lép ki az ember az utcára! Valamit tenni kellene! összefogni a tisztességes hadházi embereknek! A polgármester úr meg örüljön, hogy valaki megfélemlítené a cigókat..ha már ők nem tudják..csak a segílyt osztani!! ”

A teljes cikk:
Vona polgárőr Hadházon
Hajdúhadház – Gyöngyöspata után itt a Jobbik következő célpontja.
 
Kétszáz tagjával a rossz közbiztonságáról elhíresült Hajdúhadházra készül a Jobbikhoz tartozó Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület. Azt tervezik, hogy áprilisban több héten keresztül nonsztop járőrözést tartanak a 13 ezres – jelentős számú cigány lakossal bíró – kisvárosban. A vizit még szervezés alatt áll, de Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta a Naplónak, hogy a polgárőrökhöz egy napra majd Vona Gábor pártelnök is csatlakozik.
Csáfordi Dénes (Fidesz-KDNP) nem örül az akciónak, mondván a problémáik ezzel nemhogy nem oldódnak meg, hanem még sokasodnak is. Vadidegenek jönnek a városba keménykedni, ami etnikai villongásokhoz vezethet, ráadásul ilyenkor a feltűnést hajhászó szervezetek is rendre megjelennek – hangsúlyozta a polgármester, aki szerint az ilyesféle kampány a helyieknek sincs ínyére.
 
Puhányok a polgárőrök?
 
Heteken át tartó 24 órás járőrözésre készül Hajdúhadházon a Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület, amely 200 taggal biztosítaná az ehhez szükséges jelenlétet. Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdán a Naplónak úgy nyilatkozott, hogy az akcióban résztvevők zöme Hajdú-Biharból verbuválódna, de jönnének a szomszédos megyékből, Borsodból, még Zalából is. Az egyesület e térségben 8 hónapja kezdte meg működését, 35-40 tagjuk rendszeresen járőrözik Hajdúhadházon, Tégláson és a közeli Bocskaikertben. Költségeiket – mondta Rubi, aki maga is tag – a saját pénzükből és a lakossági felajánlásokból fedezik. Azért hoztuk létre az egyesületet, mert az Országos Polgárőr Szövetség helyi szervezete nem fektetett elegendő energiát a munkába, a polgárőrök nem nagyon mertek fellépni a bűnelkövetők ellen, beérték azzal, hogy délutántól estig pár órát kint voltak, majd hazamentek lefeküdni – hangsúlyozta a képviselő, aki szerint az is előfordul, hogy polgárőr autóval rendőröket fuvaroznak, mert a kapitányságnak nincs pénze tankolni.
Rubi Gergely elsősorban a falopások terén elért eredményeikre büszke, mint mondta, ezen bűnesetek száma drasztikusan visszaesett. – Az erdész egyedül nem mer intézkedni, de együtt hatékonyak vagyunk. Télen, amikor a friss hó is segítségünkre volt a nyomkutatásban, előfordult, hogy tizenöt fős társaságot adtunk rendőrkézre. A hét túlnyomó részében nem múlik el úgy éjszaka, hogy ne lennénk utcán. Különösen odafigyelünk az esti munkásbuszok és a személyvonatok érkezésére, a vasútállomás környékére. Mióta jelen vagyunk, a rajolás is kevesebb, vagyis nincs annyi ide-oda lődörgő, fiatalokból álló csapat az utcákon – hallottuk a jobbikos képviselőtől. Hozzátette: a megyei polgárőr szövetség tavaly megkereste őket azzal, hogy lépjenek be hozzájuk, de mivel úgy látják, évek óta nem csinálnak semmit, a lehetőséget elutasították.
 
Cáfolat innen, cáfolat onnan

A megyei polgárőr szövetség elnöke, Tóth Attila ez utóbbit élből visszautasítja. – Szó sem volt arról, hogy helyet kínáltunk volna számukra. Már csak azért sem, mert a törvény értelmében csak azt tekinthető polgárőrnek, aki büntetlen előéletű, leteszi a szükséges vizsgát, valamint járőrtevékenységet végez – szögezte le, megjegyezve, hogy a Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület szerinte politikai érdekből létrehozott szervezet.

S hogy mit szól ehhez az Országos Polgőr Szövetség 51 fős hajdúhadházi szervezete? Azt – válaszolta Nagy Sándor parancsnok –, hogy egy szó sem igaz Rubi Gergely vádaskodásából. Mint taglalta, ritkán múlik el nap úgy, hogy ne lennének kinn, éjszaka is. Igaz, tette hozzá, ők nem 3-4 kocsival járnak, s nem próbálnak félelemkeltően fellépni, mint a konkurencia. Majd felmondta a kétheti eredményességi beszámolót, melyben tyúklopások megakadályozása vagy éppen három fatolvaj lebuktatása éppúgy szerepelt, mint hozzájárulás egy rablás sikeres felderítéséhez, vagy éppen éjjeliőrök felébresztése…

Nagy Sándor két éve vezeti a helyi polgárőrséget, előtte a helyi rendőrkapitányság közrendvédelmi parancsnoka volt, vagyis tökéletes helyismerettel rendelkezik. – Persze, előfordul, hogy rendőrök ülnek polgárőr gépkocsiban. Hiszen olyan közös akciókat is szervezünk, melyek lényege a meglepetés; a bűnelkövetők ránk számítanak, de rendőröket kapnak. Egyebek mellett így sikerült elfogni a közelmúltban egy kábítószerdílert és más keményebb alakokat is – reagált.
 
HAON - Ratalics László


Eredetileg írtuk (márc. 17. 9:34): Kétszáz tagjával a rossz közbiztonságáról elhíresült Hajdúhadházra készül a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. Azt tervezik, hogy áprilisban több héten keresztül nonstop járőrözést tartanak a 13 ezres - jelentős számú cigány lakossal bíró - kisvárosban - írja a Hajdú-Bihari Napló. A lap úgy tudja, a vizit még szervezés alatt áll, és a polgárőrökhöz egy napra Vona Gábor, a Jobbik elnöke is csatlakozik.
Csáfordi Dénes (Fidesz-KDNP) polgármester nem örül az akciónak, mondván, a problémáik ezzel nemhogy nem oldódnak meg, hanem még sokasodnak is. "Vadidegenek jönnek a városba keménykedni, ami etnikai villongásokhoz vezethet, ráadásul ilyenkor a feltűnést hajhászó szervezetek is rendre megjelennek" - mondta.
A polgármester szerint az ilyesféle kampány a helyieknek sincs ínyére. A településen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület még csak 8 hónapja működik, de ennyi idő is elegendő volt ahhoz, hogy összekülönbözzenek a "régi" polgárőrökkel, akik szerintük puhányok.
(FH nyomán)