Novembertől nem lehet senki a Jobbik és egyben a Betyársereg tagja – így határozott Vona Gábor javaslatára hétfői rendkívüli elnökségi ülésén a párt. Ezzel az egyhangú döntéssel válaszoltak arra, hogy Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője egy rendezvényen megütötte Novák Elődöt, a Jobbik alelnökét – írja a Magyar Nemzet Csattanós válasz a Betyársereg vezérének pofonja után alcímű cikkében.

Vona először az idei Magyar Sziget bizonyos kijelentései után beszélt arról: a Jobbiknak határvonalat kell húznia. Van, amivel a Jobbik közösséget vállal, de van, amivel már nem

A napilap úgy tudja, a kettős tagság megszüntetését Vona Gábor pártelnök javasolta, az elnökség pedig egyhangúan fogadta el azt. „A Jobbik nem kíván és nem kér semmilyen formában elégtételt, mivel aki ütött, önmagát minősítette” – áll a tagságnak küldött körlevélben, melyben Vona Gábor azt is leszögezi: „a meghozott döntést nem csak politikai, hanem emberi és morális okok is indokolták. Szükségesnek tekintjük, hogy egyértelműen kifejezzük, hol a határ.” A kettős tagság megszüntetésére az érintetteknek október 31-ig van lehetőségük, ezután a párt azt nem tartja elfogadhatónak: azaz választaniuk kell, hogy a Jobbikhoz vagy pedig a Betyársereghez akarnak tartozni. Arról nincs pontos szám, hogy mennyi érintett lehet, a pártban ugyanis nincs erről nyilvántartás. A Magyar Nemzet információi szerint azonban mindössze néhányan vannak, akik a Jobbiknak és a szervezetnek is tagjai, így a döntés inkább csak egy szimbolikus lépés, annak kifejezésére, hogy hol a határ.
A Betyársereg vezetője felesleges intézkedésnek minősítette a Jobbik döntését. Tyirityán Zsolt a Magyar Nemzet megkeresésére azt mondta, hogy a két szervezet eddig is teljesen különálló volt: más utakon jártak, és ez így lesz azután is. A Jobbikot mindenesetre, ahogy eddig sem, úgy a jövőben sem tekintik ellenségnek, ezen a párt mostani döntése sem változtat.
"A Betyársereg tevékenysége nem illik bele a Jobbik gondolataiba"
A Betyárseregből való kilépésre szólította fel tagjait a Jobbik, miután múlt szombaton Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője megütötte Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt egy gyulai rendezvényen - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke. Alább folytatódik az MTI híre.
Az összesen 100-200 fős Betyárseregből mindössze 3-5 embert érinthet a kettős tagság megszüntetésére irányuló kérés - mondta az alelnök. Sneider Tamás azzal indokolta a lépést, hogy "a Betyársereg tevékenysége nem illik bele a Jobbik gondolataiba", illetve a Jobbik "ilyen afférokat nem engedhet meg magának".
Tyirityán Zsolt egy szombati gyulai rendezvényen ütötte meg Novák Elődöt. A jobbikos politikus korábban azt mondta, hogy szombaton a Jobbik elnöksége képviseletében Gyulán vett részt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület rendezvényén, ahol megjelent a Betyársereg mintegy tucatnyi tagja, köztük Tyirityán Zsolt is. A csoport vezetője kérdőre vonta Novák Elődöt, hogy miért nevezi őt börtöntölteléknek. A jobbikos képviselő szerint "a Jobbik belső fórumain" pusztán arról beszélt néhány alkalommal, hogy elítéli, amiért a Betyárseregen belül "próbálják erénnyé tenni a börtönviseltséget".
Novák Előd saját elmondása szerint szombaton ugyanezt mondta el Tyirityán Zsoltnak is, aki ezt követően arcon ütötte őt. Az országgyűlési képviselőnek lerepült a szemüvege és belülről felrepedt a szája. Az ütést követően a közelben tartózkodók és a Betyársereg tagjai között rövid dulakodás alakult ki, egy résztvevőt a Betyársereg egyik tagja hasba ütött, neki elrepedt a bordája - mondta el Novák Előd.
(Magyar Nemzet - Kuruc.info - MTI nyomán)
Kapcsolódó: