Hávdálá szertartás a hódmezővásárhelyi zsinagógában. Ezennel megtudtuk, hogy ez az ünnep az „elválasztás” ünnepe. Hogy tulajdonképpen miből áll a szertartás, megmondom őszintén, nem érdekel egyáltalán. De az elválasztás gondolatával nagyon is egyetértek. Könyörgöm, válasszuk már el, szét, szanaszét mindazt, ami elválasztható. A hávdálá árnyékában el kellene válni, de nagyon. Aztán mindenki mehet Isten hírével oda és arra, ahová, és akihez tartozik.
Mert a magyar nagyon unja már, hogy folyamatosan, megállás nélkül, újra és újra zsidó szokásokkal ostorozzák, mert a 2014. esztendő a zsidó „áldozatok” emlékéve. Így aztán egy egész éven át büntetik a magyar népet. Azaz dehogy egy éven át, hiszen ez egész életünket végigkíséri, mert elődeinket is ugyanígy ostorozták a zsidó áldozati kérdéssel, és sajnos gyerekeinket, unokáinkat fogják továbbra is megállíthatatlanul ugyanezzel zaklatni.
Értelmetlen és felfoghatatlan még mindig számomra, hogy itt, a saját hazámban lassan nagyobb feneket kerítenek a mindenféle zagyva zsidó ünnepeknek, mint a saját ünnepeinknek. Hogy az államvezetés, illetve jelen esetben a városunk vezetősége hogyan és milyen mértékben akar megfelelni a háttérhatalomnak, az engem nem érdekel.
Én csak azt tudom, egyszerű magyar emberként, hogy mi nem szervezünk sem mártírünnepeket, megemlékezéseket, de még vallásos ünnepeinket sem erőltetjük rá minden áron Izráel népére. Eszünk ágában nincs Izráelbe, a „szent földre” menni, és ott magyar emlékévet tartani, mártírjainkról megemlékezni. Isten ments! Mert számunkra ez a szent föld, százszor és ezerszer szentebb, mint bármi más a világon. És nem akarunk mi semmi mást, mint megmaradni magyarnak a magyar hazában.
És minden egyes vezetőt ebben az országban, aki ezt nem érti meg, elűzni kell innen, a „szétválasztás” jegyében, nem megtűrni tovább. Engem egyáltalán nem érdekel a zsidó hagyomány, az étkezési szokások, meg az ünnepek mindaddig, míg azt látom, hogy a magyar nép, és különösen Vásárhely egyszerű embere igázottan, megkeseredetten és óriási teherként cipeli a mindennapok gondjait magával, és lassan nem tud örülni nemhogy a saját ünnepének, de mindjárt a hétköznapoknak sem.
És akkor antiszemita vagyok ezekkel az eszmékkel? Ha ezt annak nevezik, akkor igen, az vagyok. Ám én hiszem és vallom, hogy ez nem más, mint egyenes, felvállalt harcom az aljas hatalommal szemben, amelynek egyetlen célja a magyarság gyökerének tudatos, kiszámított meggyengítése, a magyar nép eltiprása.
Kovács Sándor
Hódmezővásárhely