Ma délután a Kossuth téren voltam (szombatról, tegnapról van szó - a szerk.), az őszödi beszéd kiszivárgásának 10 éves megemlékezésén(ek első órájában). Le kell írnom a gondolataimat, aztán ha közreadjátok köszönöm, ha nem, akkor nem, ahogy megítélitek.

Bevallom kissé félve mentem el a Gonda László által szervezett megemlékezésre. Hogy miért, az az alábbiakban kiderül. Előtte azonban szeretnék pár gondolatot leírni, talán szubjektív lesz, de mivel 1956 emlékévében vagyunk, talán megbocsátjátok, ha kamasz éveim környékére ugrom vissza, mint ahogy annak idején a pesti srácok sem negyvenes éveiket taposták, és fontosnak tartom, mert 2006-ot kicsit az én korosztályom éretté-felnőtté válásának vélem, akiket már nem a szocializmus nevelt, ugyanakkor nem is a teljesen elvadult liberális világ.

2002-től, 15 éves koromtól kezdve egyre inkább kezdett érdekelni a politika. Előtte való időkről is vannak már emlékeim, de 2002 az igazi fordulópont. A Fidesz elvesztette a választásokat, és az ország egyik felén szinte érződött a depresszió, most mi lesz? Hát jött, aminek jönnie kellett, csakhogy előtte még volt egy szösszenet: Budaházy György néhány társával lezárta az Erzsébet hidat, követelve a szavazatok újraszámlálását, csalás gyanúja merült fel ugyanis. Mi történt? Teljes megrökönyödésre a Fidesz (akiknek elvileg érdeke lett volna legalább az újraszámlálás) semmit sem tett, nyugalomra intett (azóta is általában ez a helyzet, „majd mi megoldjuk európai módon”). Budaházyékat megbírságolták.

2003-2005-ig általában - mivel polgári, jobboldali, hazaszerető családból származom, és még nem igazán volt jobboldali internetes oldal -, a Magyar Nemzetből, Magyar Demokratából és a Nemzetőrből tájékozódtam. A részleteket természetesen most kihagyom, a lényeg: egész egyszerűen nekem úgy jött le, a Fidesz hiába tart nagygyűléseket, szelepelést hajt végre. Kimegyünk, meghallgatjuk a Viktort, majd hazamegyünk, és „ugye milyen jókat mondott?”. Mielőtt bárki megkövezne, kb. két gyűlésen voltam ott. Az újságokból is hasonló világlott ki, a szájuk jár, megjelenési lehetőségük nagy, szavazgatnak az Országgyűlésben, de ennyi. Természetesen tőlük sosem vártam forradalmat vagy effélét, de ennél azért többet…

Például az EU-s, 2003-as népszavazás tanulságos: 2002 végén még Orbán eléggé kétkedő hangot ütött meg az EU-val szemben, hogy „majd megbeszéljük még hogyan is szavazzunk”. Aztán félévvel később már kérdés sem volt, hogy igennel… (tehát számomra innentől a Fidesz mindig besimult a „fővonalba” az MSZP-SZDSZ mellé, és mintha a mai migráns-kérdésnél is ez látszódna). Persze akár említhettem volna a gazdatüntetéseket, arra is kivonult 1-2 újságírójuk, politikusuk mutatóba, oszt jónapot…

Elérkeztünk 2006 tavaszához. A Fidesz egy olyat lépett, amit azóta se. Bevallom, én akkor az MDF-re szavaztam, nem tetszett - az eddig felsoroltak mellett - a Fidesz populizmusa („mindenkinek jó lesz, csak szavazz ránk”). Az MDF viszont úgy manőverezett, hogy ők egy polgári-keresztény párt, és nem hajolnak be a Viktornak, hanem önállóak. A Csurka-féle Harmadik út szintén érdekes volt számomra negatív értelemben. A Fideszre akkor szavaztak a legtöbben, mégse volt elég, és ebbe elég könnyen jó szokásukhoz híven bele is nyugodtak. Kizárólag azért említem ezt az epizódot, mert olyan vélemények kezdtek kiütközni, hogy a választóknak egyik párt se az igazi. Legalábbis az elvakult híveken kívül természetesen.

Szeptember 17-én kitört a balhé. A beszédet most itt nem elemezném, és a rendőri akciókra sem szeretnék kitérni (tudjuk mi volt a lényeg: „verd szét a magyart, mint ’56-ban”, a baloldal, az idegenszívűek ilyenek). Egy teljesen más témát szeretnék tárgyalni, amit nem igazán szoktak emlegetni.

Mindennap kijártam a Térre, és beszélgettem ezzel-azzal. Világossá vált: 17-én, 18-án Gyurcsány lemondását követeltük, de utána? Új választásokat, később az egész rendszer gyökeres megváltoztatását. Tehát már nem új választásokat/szakértői kormányt stb., már nem Gyurcsánnyal volt bajunk, hanem azzal az egész okádék világgal, ami körülvett (és körülvesz) minket. Mindennap kint voltunk napközben több százan, estére több ezren… nem állt mögöttünk semmiféle szervezet, spontán tüntetés/tiltakozás volt. Elegünk volt a kereskedelmi tv-kből, rádiókból, szennylapokból, történelemhamisításból, politikai pártok játszmáiból, magyar-gyűlöletből, és a minket gúnyolókból… és egyre többen éreztük, hasonló lehetett ’56 októbere, pedig akkor még nagy részünknek még a szülei sem éltek. És mi is fiatalok voltunk, hiszen a mag 15-35-ig tartó korosztályba tartozott (később is együtt folytattuk HVIM stb. rendezvényein).

Úgy kell elképzelni, az elején még nemhogy színpad, de emelvény sem volt, valaki szerzett egy hangosbemondót, aztán szép lassan minden lett. Aki szeretett volna, felszólalhatott, és elmondhatta gondolatait, volt olyan aki többször beszélt. Ilyen volt Gonda László is. Eltelt 2-3 nap, éppen ő osztja meg az elképzeléseit, mikor felvet egy ötletet, miszerint páran szeretnék, hogy ő legyen Magyarország néptribunja. Na, hát nagyjából azt se tudtuk, hogy egy római korból származó tisztség, hogy a fenébe jön ide, nem is vettük komolyan, néhányan beszóltak egy „igen”-t, és ezzel a dolog el volt intézve. Ő meg, „köszönöm, elfogadom, innentől én vagyok itt a szervező”. Ettől kezdve többen éreztük, itt most valami elcsúszott. A spontán szerveződő közösségbe betüremkedett egy megmagyarázhatatlan akármicsoda. Néptribun? Az ötletet általában a magunkfajták is kinevették vastagon.

Végül elérkezett október 23-a, most ne elemezzük, nem ide tartozik, ekkortól a Teret lezárták véglegesen, Gondáék még tüntetgettek, voltak fellángolások, de már nem igazán jártunk ki, nem éreztük, minket ők képviselnek, tulajdonképpen átvették a „hatalmat”, a szót, és egyre agresszívabbá váltak: mindenki hülye, csak ők nem, ők tévedhetetlenek, ők képviselik Magyarország jövőjét, röhejessé váltak. Emlékszem, húgommal akkor voltunk ott utoljára (már előtte is húztuk a szánkat bőven), mikor a Fidesz kerítésbontása (talán 2008. február?) után az „ajaj feketevonat, elvitték a páromat” című borzadmányra vonatozott néhány kőproli 50-60 éves. Hát idáig degradálta Gonda és néhány társa a 2006 őszi szellemiséget.

Nos, eltelt 10 év, és kimentem ma a Kossuth térre. Rendben, Gonda is ott lesz, de… talán… csaknem lesz égő. Az lett. Az átlag korosztály 50-60 évesekből állt, talán Novák Előd és néhányunk képviseltették a 2006-os fiatalabb nemzedéket (akikből ugye végülis a Jobbik vezérkarának nagy része, és szavazóbázisa verbuválódott 2010-re). Néhány százan lehettünk, voltak könyvek is, egyik épp a „Zsidókérdés Magyarországon” vagy hasonló hangzatos címmel szerepelt, a hátulján olvasott szöveg lényege: a szkíták és a semita népek között meg kell szűnnie az ellenségeskedésnek, persze a szerző előre figyelmeztet, emiatt zsidóbérencnek kiáltják majd ki. Itt kezdtem érezni, nincs újdonság a csapatban, a debilséget kinőni nem lehet, be is bizonyosodott, mikor Gonda felment a színpadra.

Mondandója szerkezete furcsa volt, összefüggéstelenül beszélt (be is vallotta, ezzel ő is tisztában van), hogy ő most nem is akar Gyurcsány beszédével foglalkozni, vagy azzal a tiszta szellemiséggel amit idáig ecseteltem, arról egy szót nem ejtett, inkább csak zagyvált jegyzőkönyvekről, ítéletekről, újabb tárgyalásokról, konkrétumokról egy röpke mondat sem volt. Az abszolút egónak lehettünk tanúi..

Jójó, még adok pár percet: hát jött egy zenész, hogy ő a Kossuth téri indulót megírta még akkor, és most le is fogja tolni, de úgy mulatós stílusban be is mázolta vele a jónépet. Ekkor jöttem rá, miért is fuccsolt be 2006, és azóta is minden próbálkozás, Gonda egy szelep, és a hatalom, nagyon szereti a szelepeket, rajtuk lehet csámcsogni, röhögni. A Budaházy-féléket meg be kell varrni.

Lehet kifogásolni Budaházyt, Toroczkait, Novákot (én őket nem igazán szoktam), de ők akkoriban (értsd: 2006-2008-ig) és azóta is, tényleg odatették/teszik magukat, ha volt megmozdulás, akkor az számított valamit, értelmesen, összeszedetten tudnak körmondatokat alkotni, és nem össze-vissza mint aki azt se tudja merre van az arra. Nyilván egy nemzeti kérdésekkel foglalkozó egyénnél nem a beszéd, hanem a gondolatok és a tettek számítanak elsősorban… csak ha már a felsoroltakból az első is kusza, akkor biztos menthetetlen a dolog.

Ennyit szerettem volna, megosztani Veletek. 10 éve mennyire másként képzeltük a jövőt… és mennyit változott? Az irányvonal nem sokat. RTL Klub, TV2 akkor is megvoltak, mint ahogy a jellegtelen/értéktelen „művészeti” fő divatirányzatok is, és mindenki több támogatást élvezett akkoris mint mi, magyarok.

Mi, akik kint voltunk kamaszként, vagy fiatal felnőttként, soha ne feledjük így, 1956 hatvanadik évfordulóján, ha ideig-óráig is, de mi is megízleltük mire lennénk képesek, ha egyszer kezünkbe vennénk az irányítást!

Szebb jövőt!