Mindig azt képviseltem, hogy ezt... |
(Ha nem ismerné az előzményeket, olvassa el ezt: Képek a Bombagyár szerkesztőjének másik életéről: szado-mazo, kakiszex (18+))
A sz@revő futtatásáért bocsánatkérés nem történt, sőt, a futószalagon hazudozó BGY-szerkesztők még abban sem tudtak megegyezni, hogy mit adagoljanak be népüknek azután, hogy a leszbikus-fekalomán cionista nőt végül csak eltávolították (?). A kármentésre kijelölt vagy jelentkező Főnix (aki mellesleg abban a tévhitben, avagy vágyálomban ringatta magát, hogy önmagában is gennyes cikkét egyszerűen átvesszük, azután, hogy főnöke Gyurcsányéknak spicliskedik) ezt írja: "Tomcat felhívta BlueBunny-t és kérdőre vonta az információ hitelességét tekintve, ugyanis nem szoktuk ellenőrizni a magánéletét valakinek mielőtt meghívjuk szerzőnek. Bár BlueBunny tagadja a vádakat, miszerint ő lenne Helena Domina, a szerkesztőség közös megegyezés alapján kiutasította őt a Bombagyárról, és megvonta tőle szerzői jogát."
Drága Polgár Úr azonban a cikk kommentjében már ezt hirdeti: "BlueBunny egyébként önként vált meg ma a Bombagyártól, nem pedig "kibasztuk"."
Vannak örök emberi (és nemzeti radikális) értékek, mint például Isten, haza, család, vér és becsület. Tamás bátya csapata erről egyre kevésbé vesz tudomást, úgyhogy ideje szócikkszerűen is definiálni a tomcatista "nemzeti radikalizmust", kizárólag a Bombagyár és/vagy Őfelsége Tomcat Szentember közlései alapján, valahogy így: Kádár és Fletó jót akar(t); nemzetiradik, Jobbik, HVIM, Kuruc, Budaházy, Morvai stb.: lufi, idióták; mi nem súgunk be, ha mégis, akkor tulajdonképp csak tanúskodunk, '56-osok: csőcselék; tarkamagyar, homoki, régi és posztkomcsi, szadesz új degeneráció, cionista zsidrák, különösen, ha traubitolvaj, no és a szájbakaki: nem probléma. Ideológiánk: nincs, de vérig sértődünk, ha elvtelennek mondanak minket. Avagy röviden: a bombertől a kakiszexig.
Jó-jó, szar, de nem is olyan büdös, sőt, ha jobban megszagoljuk...
Szóval, igazán egyetlen egy BGY-szerkesztő sem háborodott fel Kéknyuszi szőnyeg alá sepert ürülékének felbukkanásán. Úgy tűnik, ez őket nem is érte meglepetésként. Tudták, hogy disznómosléknak is tisztátalan, mégis befogadták. A legmegdöbbentőbb, hogy a megfogyatkozott támogatók némelyikének, sőt egy Bombagyár-szerkesztő hozzászólásaiban is olyanokat olvashatunk, hogy ez engem nem zavar, nem is annyira undorító. Elfogadhatónak tartanak egy akasztófára való, perverz állatot. Aki, a blogon olvasható hazugságokkal szemben nem otthon, négy fal között élte ki beteg hajlamait, hanem üzletszerűen, a neten reklámozva tette ezt (természetesen ilyesmi a magánéletben is elfogadhatatlan). Van "jobb" is: a mérsékelten tehetségtelen Főnix szerint azért vették be a végtermék-ipari, sátáni züllöttségű izraelita nőstényt, hogy ezzel védekezzenek a kirekesztés vádja ellen! Kvázi sz@r befogadásával védekeznek a sz@rokkal szemben. Tetszik érteni a tomketista "logikát" és "erkölcsöt"? Nem? Nem csoda.
(Monty pythonosan ez körülbelül így hangzana: mi, a Már Nem Bomberes Mérsékelt Polgár Úr Pártban határozottan képviseljük a korszerű azt. Nem ezt, azt. Csak ezek mondják, hogy mi is ezek volnánk, kikérjük magunknak. Azt csak mi képviseljük, akik rajtunk kívül azt mondanak, valójában ezt képviselik, vagy eztet, esetleg aztat, de semmiképpen sem azt. Mert mi és én sosem tagadtuk meg elveinket, tehát azt. Az azt csak mi és kizárólag és a leghitelesebben. Jó, korábban én is ezt hirdettem, de a bukott álazok megint ostobák belátni, hogy akkor ez volt a helyes. Aztán az, holnap meg... Egyelőre hagyjuk! Hogy én, aki csakis és mindig azt mondtam, mégis miért ültettem magam mellé ezt? Sajnos a XII. századból ittragadt önjelölt óaztisták, velem és szakértőimmel ellentétben képtelenek meglátni, hogy olykor nem csupán azt, hanem ezt is tudnunk és képviselnünk kell. Őmögöttük nincs valódi tartalom, tévesen és alkalmatlanul hiszik, hogy az elvhűséghez elv, az ideológiai szilárdsághoz ideológia kell. És ideje belátni, hogy ezzel itt ezt is szabad és kell a játszótéren, barátkozni, igen. Hogy az eztisták ne mondhassák, hogy mi csak azt képviseljük. Mert mi, az azok, toleránsak vagyunk ezekkel. Csak azokkal nem, akik valójában óazok és maradiak. Ugye, milyen frappáns? Látják, én fényévek óta az igent képviselem következetesen, méghozzá úgy. Mint mindig. S a nemet csakis akkor, ha így... és így tovább.)
A gyárlakók még aktív és megmaradt része (egyre több a letiltás és a kimoderált hozzászólás is) a nemzeti radikális, hazafias nézetektől Polgár úr vezetésével szépen eljutott a libertariánus-anarchista világfelfogáshoz. A téma megvitatása során a blogon már odáig jutottak, hogy a "barnológus" leszbika maga az áldozat! Egyesek szerint az, hogy pénzért csinálja, (fel)mentő körülmény (sic!!!). Néhányan kifejtették, hogy mivel honlaptervezőként nem tud megélni, jogosan vált aberrált lotyóvá. Ő nem tehet erről, tulajdonképpen csak a piaci igényeket elégíti ki, dehogy korcs és hulladék... (pedofíliára, kokainra is van igény, mocskok, akkor talán bocsánatos gyermekekkel kereskedni vagy kokót árulni???)
Megkockáztatjuk: ennyire nyíltan talán a Szadesz honlapján sem vállalják fel a bűnt, a gonoszságot, a sötétséget, mert bár persze csípik, több eszük van annál, hogy - ma még legalábbis - ennyire leplezetlenül hirdessék. De mégsem hittük volna, hogy a kakievők szabadságáért előbb száll síkra a Bombagyár mondjuk Fodor Gabriellánál vagy Gusztostalannál. Lassan jöhetnek a csótányok, patkányok emberi jogai is...
Gratulálunk a "közösségnek".
Pénzért szájbapottyant,Bombagyárék szerint"nem érdekes" |
Beismerték: már jó ideje tudtak az aberráltról
Blogin egyik hozzászólásában elmondta: őket is informálta korábban egy olvasójuk (lehet, hogy az, aki most minket) arról, hogy mivel keresi kenyerét szerkesztőtársuk.
"Nincs rá bizonyíték, hogy BB az a visszataszító féreg. El tudom képzelni, mert más utalt már rá, de sose hozott bizonyítékot. Pont ettől a névtelentől tudhatja a Kuruc is, gondolom ők is régóta. (Mi mostanság, kb. egy hete kaptuk a levelet, de ezek szerint a Bombagyár szerkesztői már régóta tudják, mégis megtűrték soraikban, amire nincs mentség - a szerk.) Csak nekik most fáj, pedig most sincs hitelt érdemlő bizonyíték (Tényleg? Pedig mutattunk párat. Akkor miért rúgtátok épp most ki végül, hm? - a szerk.) Mindegy, hogy igaz-e (Végülis ma már tényleg mindegy, hogy a Bombagyár egyik szerkesztője kaki- és pisiszexes undormányaival keresi a kenyerét... - a szerk.), én BB jelenlétét enélkül is ellenzem néhány hónapja." (Blogin 2008.12.13, 10:37:21)
Blogin elmondása szerint tehát sem korábban, sem most nem találták azt bizonyítottnak, hogy a szerkesztőjük valóban egyenlő Domina Helenával. Persze cikkünk után nem lehet kérdés, hogy a két személy azonos, hisz számos bizonyítékkal, fotókkal is alátámasztottuk, hogy a Bombagyár szerkesztője egy képletesen szólva Duna-érett példány. Szóval, a Becsület Szobra és társai a tények ellenére nem hiszik a történteket. Legalábbis ezt mondják. Azért a botrány kirobbanása után gyorsan kirúgták munkatársukat (linkjét mindenképpen levették)... Kézenfekvő lenne, hogy ha alaptalanul rágalmaztunk volna, össztüzet zúdítsanak hírportálunkra, hogy hamis vádakkal illetjük munkatársukat, aki mellett továbbra is kiállnak, hisz ártatlanul hurcoltuk meg, ezért követelik azonnali bocsánatkérésünket és helyreigazításunkat...
Az információkat egyébként egy olvasónk küldte be. Ott bukott ki a dolog, hogy Bluebunnyt ismerte egy illető személyesen, mint bloggert. A Miss helenás, f@szkorbácsos téma pedig már hónapokkal ezelőtt felbukkant a zsIndex egyik blogján, és azóta kering a világhálón. Az illetőhöz is eljutott, akinek nagyon-nagyon ismerősnek tűnt Miss Helena, és nyomozni kezdett... Kicsi a világ, ismerősére akadt, aki így egy másik oldaláról mutatkozott be...
Egy büszke, leszbikus pár. Jobb oldalt az egyértelműen "szép", fajtajelleges zsidó, sz@revő Bombagyár-szerkesztő |
Gyurcsány óta tudjuk: mindent meg lehet magyarázni...
Íme a Bombagyár válasza, melyből kiderül: hülyék vagyunk, amiért felháborodunk azon, hogy egy sz@revő, leszbikus cionista a radikális(nak mondott) blog szerkesztője lehetett. Ugyanis ők e lényt pajzsként használták volna, ha valaki rasszistának nevezi őket, hogyaszongya hogy lennénk mi rasszisták, ha egyszer van egy szerkesztőnk, aki leszbikus és a "választott" nép tagja? Sőt, szabadidejében pajkos szolgáit műpénisszel erőszakolja, majd diszkréten a szájukba pottyant. Ugye, milyen toleránsak vagyunk?
Magát Elqrót miért nem kérik fel Polgárék? Hiszen még blogol is a mocsokfajzatja...
Mi Sir Thomassal szemben nem törődünk vele, mit mond/hazudik Gyurcsány, hogyan uszít a szadesz/mazsihisz/szdszklub/telaviv2/168tóra/néphazugság/hitgyüli stb., nem érdekel, ha homofóbnak nevez a ballib "értelmiség", mert aberráltnak tartjuk a kamionon papi ruhában vonagló véglényeket. Nem fogunk mentegetőzni, nem fogadtunk és fogadunk sorainkba lendvaiildikókat, terryblackeket, drogosokat, BlueBunny-szerű aberráltakat sem.
Pólósék ellenben közösséget vállalnak/vállaltak ilyen hulladékokkal, nem először.
Hát az úúúúgy van, hogy... |
A magyarázkodó cikk egyébként így indít: "Aki nem értené, annak elmondom, a kuruc.info Képek a Bombagyár szerkesztőjének másik életéről című cikkjéről van szó, amiben lerántják a leplet valami olyasmiről, amiről igazán nem kellett volna. Még. (Mi kérünk elnézést, hogy bemutattuk a valóságot a SZDSZ-es ribancról. És mi az, hogy még? Ti mikor gondoltatok előhozakodni ezzel? A jelek szerint semmikor - a szerk.) Azon túl, hogy ez a kuruc.infotól hihetetlenül aljas, és gerinctelen húzás volt, a felelősség valójában a miénk. (Szerintünk a rendőrspicliként is hírhedté vált Tomcat a gerinctelen - a szerk.) A hibát mi vétettük, ők csak rámutattak. (Ez már korrektebb hozzáállás lenne, de később a cikkben leírják: nem is vétettek hibát, hisz direkt azért vették fel a saját bevallása szerint is liberális, ateista, zsidóbarát és aberrált "nőt" a Bombagyárba, hogy az "ellenpólus is képviseltetve legyen". Viszont teljesen érthetetlen számunkra, hogy ha ezért vették fel, akkor most ugyanazért rúgják ki? Azért, mert zsidó, liberális és aberrált? - a szerk.) ...a szerkesztőség közös megegyezés alapján kiutasította őt a Bombagyárról, és megvonta tőle szerzői jogát." (Mint már fentebb rámutattunk, Tomcat beírása szerint Bluebunny magától ment el... Most akkor melyik bombagyáros hazudik? Édesmindegy, náluk ez már norma - a szerk.)
Tomcat párbeszédet akar: nem velünk, hanem népünk megnyomorítóival
Polgár "korábban akasztgatós, de már mérsékelt" Tamás szerint elengedhetetlen dolog a mocsadékokkal egyezkedni. Érdekes, hogy egyfelől a párbeszéd a fontos, másfelől Tomcat azt hirdeti, hogy a Bombagyár sohasem volt politikailag korrekt, nem érdekli a más véleménye, nincs demokrácia, és ha valamelyik regisztrált tag ellent mert mondani, törlik. Számos kritikus gyárlakó jutott e sorsra, így lassan már csak pár tucat bólogatójancsi szól hozzá (helyesel) a cikkekhez. (Ez az "egészséges" párbeszéd, ami "egyre népszerűbb", tudjuk meg néhány Polgár-vallású lúzertől. Nem úgy a Kuruc.info, ahol "már alig 30 ezren olvasnak egy vezető anyagot, nem úgy, mint régebben" - nyugtatgatják magukat, mintha az igazsághoz bármi köze volna annak, hányan olvassák. Biza tényleg szégyelljük magunkat, hogy idén ősszel a 100 ezres nézőszámot is túlléptük már, és jó pár vezető anyag végzett a 60-100 ezres sávban, százezerrel már be sem lehet kerülni a top 10 örökranglistára, lásd csupán Horák Nóri tragédiáját. Pláne sajnáljuk, hogy Tamásemberre most már csak 30-40 ezren kíváncsiak, és azok sem támogatólag.)
Mi nem kívánunk például Csintalannnal vagy Simon Peresszel "egészséges" vitába bonyolódni, hogy miért alsóbbrendű, lélek nélküli állat a magyar/gój és miért jó az izraeli felvásárlás, Fletót sem öleljük keblünkre, hogy meghallgassuk véleményét a "fasiszta" magyarokról. Tomcat az utóbbi időben már őt is mosdatni kezdte, mikor ezt mondta: "Egyébként Gyurcsány sem akar rosszat. Ő is azt akarja, hogy boldog legyen az ország népe, csak rossz módszert követ, és rosszul értelmezi a boldogság fogalmát." 2008. november 4. Tetszik érteni, nem akar rosszat... Szegény csak jót akar, aztán ez sült ki belőle. 2004. dec. 5-én is csak jót akart. Akkor is, amikor szemkilövésekbe torkolló tűzparancsot adott 2006 őszén. Közben hazudik és lop is egy "picit", de ezt is csak jó, tiszta emberi szívvel. Aki ezt nem érti, nem látja be, az hülye szemellenzős kurucinfós - Polgár úr szerint...
Miután a Kuruc.info megalakulása óta csökötten, parlagiasan és elmaradottan ugyanazt vallja és hirdeti, soha nem érhet Polgár Tomcat Szentember Tamás nyomába.
Megint '56-ot piszkolja
Tomcat 2004-ben, nyíltan liberális korszakában zavargásokról írt '56 kapcsán - holott például a harcok során betört üvegű boltok készletei még napok múlva is érintetlenül álltak, a felkelők és halottak hozzátartozóinak pedig az utcára letett, senki által ki nem fosztott dobozokba gyűjtöttek pénzt -, csőcseléknek nevezte az '56-os hősöket, és állítása szerint a tömeggyilkos "Kádár soha nem volt rosszindulatú ember, sőt, alapvetően mindig jóindulatú és tisztességes próbált maradni." Pár évre rá ultraradikális faltörő kosként - korábbi véleményét 100%-osan megváltoztatva - már a zsidók és komcsik kiirtásáról vízionált, és szerinte ott rontottuk el, hogy '56-ban nem akasztottuk fel a komcsik gyerekeit is.
(Már látjuk előre, hogy spiclipatkány azzal fog védekezni: a szövegkörnyezet, kiragadott mondat, máshogy kell értelmezni, csak hát ezek a hülye kurucinfósok nem értik, amit olvasnak... Először is nincs az a szövegkörnyezet, ahol e párját ritkító aljasságok megállnák helyüket, másrészt tessék csak nyugodtan ellenőrizni Polgár teljes hányadékát ide kattintva. Persze aki elhiszi például, hogy az őszödi beszéd szenvedélyes igazságbeszéd volt, az Miss Helena bűzös ürülékét is illatos virágnak fogja érzékelni, és nem okoz számára problémát Dehogyhulladék Tamáska taknyadzását nemzetépítőnek értékelni. Mi korlátoltak vagyunk, egyiket sem tudjuk másnak értelmezni, mint amik valójában.)
Bloggerek Gyöngye többek között Wittner Máriát, Pongrátz Gergelyt és a többi hőst csőcselékezi le. Azokat, akik nem féltek fegyverrel szembeszállni a megszálló szovjetek ellen, és gyakran a lehető legtöbbet, életüket adták a hazájukért.
Tomcat legnagyobb hibája, ami bukásához vezetett: nincs benne alázat, imádja az egóját. Nem tudja kimondani: tévedtem, bocsánat. (Ld. ezt a cikket, amiben a megkéselt hazafi, maga Number cáfolta Mr. Igaz hazugságát. Aki nem kért elnézést, inkább lapított tovább.) Úgy látszik, hogy a bombagyárosoknak pedig mindent és mindennek az ellenkezőjét bevesz a gyomra. Akasztás jó, akasztás nem jó, bomber jó, mérsékelt külső jó, kaki jó, utcai harc jó, utcai harc nem jó... A helenás dolgot kis zavar után elviccelik, aztán aki még mindig marad, azzal minden megy tovább. Nos, velük nem kívánunk foglalkozni, az ő igényeiket nem kívánjuk kielégíteni a jövőben sem. Ha kíváncsiak a liberális, szocionista, magyarellenes emberek véleményére, akkor olvassák Fletó blogját.
Vagy a Bombagyárat.
Jéney Szabolcs - Kuruc.info
Kapcsolódó cikkek:
Képek a Bombagyár szerkesztőjének másik életéről: szado-mazo, kakiszex (18+)!
Tomcat immár az ügyészségen spicliskedik - Kakiszexes leszbi a Bombagyár stábjában (18+)
Tomcat immár az ügyészségen spicliskedik - Kakiszexes leszbi a Bombagyár stábjában (18+)