Jogerős ítéletében erősítette meg a Maros megyei törvényszék azt az alapfokon hozott döntést, miszerint Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem követett el becsületsértést, amikor semmirekellőnek, leprának és hormonzavarosnak nevezte Kincses Ajtay Máriát.
![]() Florea, az egykori Székelyvásárhely oláhcigány vezetője |
Az elöljáró egy három évvel ezelőtti sajtótájékoztatón illette a jelzőkkel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) akkori tanszékvezetőjére, miután egykori tanára a bíróságon támadta meg az általa megálmodott és az önkormányzat által jóváhagyott somostetői összekötő út megvalósítási tervét.
Mint ismeretes, Marosvásárhelyen évek óta dúl a háború az erdőn keresztül utat vágni kívánó polgármester és a természet védelmére kelő civilek között. Floreának a 2010. június 16-án tartott sajtóértekezleten mondott szavait a másnapi újságok szóról szóra idézték, az elöljáró akkor az említett jelzőkhöz azt is hozzáfűzte, hogy az efféle személyeket ki kellene tiltani a városból. A híradós hang- és képanyagok ellenére a törvényszék két bírója, Codruţa Salcudean és Andreea Toma szerint "nem volt bizonyított a tény", hogy a trágárságok kimondottan a felperesre vonatkoztak, ezért elutasították Kincses Ajtay Mária keresetét, melyben 45 ezer lejes erkölcsi kártérítést követelt. A taláros testület harmadik tagja, Mihaela Moldovan különvéleményt fogalmazott meg, melyben éppen az ellenkezőjét állítja. Szerinte a három jelző egyértelműen a felperesre vonatkozik, különben nem értelmezte volna így a teljes sajtó. Különvéleménye indoklásában Moldovan azt írja, hogy ha Dorin Florea azt szerette volna, hogy Kincses Ajtay Mária ne vegye magára a mondottakat, utólagos cáfolat közzétételét kérhette volna. A bírónő ugyanakkor felrója a polgármesternek, hogy mindazok ellenére sem jelent meg a törvényszéken, hogy a jogi procedúra kötelezővé tette volna a meghallgatását.
A jogerős ítélet megdöbbentette Kincses Ajtay Máriát és férjét, Kincses Elődöt, aki egyben jogi képviselője is volt a perben. „Más ítéletre számítottunk, jogi, és nem politikai döntésre. Vigaszként hat Mihaela Moldovan különvéleménye, amely már csak azért is értékes, mert a bírónak ilyen esetben pluszmunkát jelent az indoklás megszerkesztése" – nyilatkozta Kincses Előd. Felesége kifejtette: Dorin Florea elődje, a száz évvel ezelőtti városépítő polgármester, Bernády György akkor sem nevezte ellenfeleit semmirekellőnek, leprának vagy hormonzavarosnak, ha azok történetesen nem értettek egyet városfejlesztési terveivel. Dorin Florea a sajtónak nyilatkozva korábban sajnálatának adott hangot, hogy egykori tanárnője megsértődött, mint mondta, "nem kifejezetten rá gondolt", amikor a kifogásolt kijelentéseket tette, hanem mindazokra, akik évek óta megbénítják a város bizonyos fejlesztési projektjeit.
(Krónika nyomán)