Érdemes felidézni, mik történtek akkor. Azon túl, hogy ez a tiszavirágéletű dolog később hivatkozási alapul szolgált a Délvidék elszakításához is az első világháború után, véres jelenetek tömkelege kapcsolódik hozzá. A délvidéki magyar falvak lakóinak felkoncolása!

Az 1848-ban létrehozott Szerb Vajdaság nem tartott sokáig, de szilárdan beágyazódott az emberek szívébe és tudatába, ami oda vezetett, hogy hét évtizeddel később,  1918. november 25-én megvalósultak a szabadság, egyenlőség és egyesülés álmai  az újvidéki Nagy Nemzetgyűlésen, amikor döntés született Vajdaság Királysághoz való csatolásáról – mondta Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke.

Az ünnepségen, amit a tartományi kormány épületben tartottak, arra emlékeztek, hogy 173 évvel ezelőtt a szerbek szembefordultak a magyar szabadságharccal. Itt foglalt helyet Pásztor István is. Erről fotók tanúskodnak, hiába magyarázkodik már később, hogy csak azért, mert ez a kölcsönös bizalom jele, hiszen ők is megengedték, hogy augusztus 20-a, Szent István államalapítása emléknap legyen, így ezért korábban Pásztor is megszavazta, hogy ez is legyen emléknap.

Mert van egy nem elhanyagolható különbség. Augusztus 20-hoz az égvilágon semmi szerbellenes cselekmény nem kötődik, még a Szerb Vajdaság kikiáltásához annál inkább tapad magyar vér. Éspedig nem kevés.

A Szerb Vajdaság egyoldalú kikiáltását követően a szerb csapatok több településen is etnikai alapú mészárlásokat hajtottak végre. A magyarellenes túlkapások Szenttamáson és Bácsföldváron csúcsosodtak ki, ahol a magyarok fejeiből piramist építettek, és hullákat húztak fel a templomkerítésre a szerb felkelők.

De Zentán is minden évben megemlékeznek az emberek, sőt képmutató módon a VMSZ is a véres gyertyaszentelő néven ismert napra, amikor szintén a szerb csapatok a magyar áldozataik levágott fejeivel kezdték el “kidekorálni” a szentháromság szobrot. Ugyanígy sorra gyilkoltak és megkínoztak több magyart Csókán is, ahol magyarok hátából hasítottak szíjat a Szerb Vajdaság kikiáltói – írja a Délhír.info.

Nincs az a reálpolitika és „taktikai” elgondolás, ami ezt menthetővé tenné. Ez színtiszta szégyen és árulás nemcsak a délvidéki, de a teljes magyarság ellen. És, bár mondani szokás, az anyaországból nincs feltétlenül rálátásunk az elszakított területeken ténykedő magyar pártok helyzetére, lehetőségeire, nem tudhatjuk, mit miért tesznek, ami egyrészt akár igaz is lehet, de itt most egy olyan erkölcsi kategóriával állunk szemben, amire teljes bizonyossággal rámondhatjuk: ez árulás! Reméljük, nem marad következmények nélkül és elindul egy tisztulási folyamat a délvidéki magyar érdekképviseletben.

Lantos János – Kuruc.info