Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 15 éves "fiú" ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség - közölte Martossy György főügyészségi szóvivő.

A vádlott állami gondozottként az alsózsolcai gyermekotthonban élt, ahonnan az elmúlt év februárjában megszökött, és rokonaihoz utazott Gagybátorba. Ott fizetésért alkalmi munkát adott neki egy idős férfi.
A "fiú" 2013. február 8-án este a vád szerint azzal a szándékkal ment a férfi lakásába, hogy pénzt szerezzen tőle. A házból kilépő idős embert ököllel megütötte, majd az épületbe menekülő sértettet tovább bántalmazta, mintegy fél órán keresztül nagy erővel ütötte és rugdosta a földre került férfit, aki belehalt a bántalmazásba. A vádlott ezek után feltúrta a lakást, értékek után kutatva. Néhány használati tárgyat össze is készített egy szatyorba, azonban azt végül a helyszínen hagyta, és csak két doboz cigarettát vitt el magával.
A vádlott beismerte a cselekmény elkövetését, és előzetes letartóztatásban várja a tárgyalás kitűzését, a főügyészség fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A "fiúra" a bűnössége megállapítása esetén legfeljebb 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, mivel a cselekmény elkövetésekor a 16. életévét sem töltötte be.
Vajon az áldozat hozzátartozói kapnak kárpótlást Balogtól, értük is fog interpellálni Szabó Tímea?
(MTI nyomán)