Tatabánya: Egy óriásplakáton ocsmány (Kuruc.info: szó szerinti cikkidézet) felirat jelent meg, amelyen többek között gázkamrát követelnek a romáknak. A rendőrség közösség elleni izgatás megalapozott gyanújával indít eljárást ismeretlen tettes ellen.


A felirat alapján eljárást indított a rendőrség is

A megyei főügyészség főügyész helyettesétől, Horváthné dr. Varga Erzsébettől megtudtuk, a közösség elleni izgatáshoz szükséges uszításnak nem nevezhető jogilag a felirat, mert nem konkrét cselekményre buzdít. Hozzátette, ha az okozott kár értéke kisebb, mint húszezer forint, akkor az elkövetőt szabálysértés, ha annál több, rongálás miatt lehet felelősségre vonni.

Alsógallán kritikán aluli feliratok jelentek meg az óriásplakáton, amely az Akzent Média Kft.-hez tartozik. Megkerestük a céget, ahol megtudtuk: szerencsére nem gyakori, hogy plakátokat firkálnának össze ismeretlenek, az viszont sajnálatos, hogy a buszmegállókat nagyobb számban teszik tönkre. A Kft. természetesen eltávolítja a feliratot, legkésőbb szerda estig sőt, akár feljelentést is tehet a rendőrségen, hiszen a halálos fenyegetéssel is felérő gyűlölködő üzenet írója anyagi kárt okozott nekik. Az alsógallai óriásplakát összefirkálást egyébként a kemma.hu jelezte a cégnek először, s mint később kiderült, a rendőrségnek is.

A Tatabányai Rendőrkapitányságot felhívtuk, s a járőrök szinte azonnal a helyszínre siettek, tájékoztatásunkat ugyanis bejelentésként kezelték, s közösség elleni izgatás megalapozott gyanújával eljárást is indítottak. Horváthné dr. Varga Erzsébet, a Komárom-Esztergom megyei Főügyészség főügyész helyettese szerint közösség elleni izgatáshoz szükséges uszításnak nem nevezhető jogilag a felirat, mert nem konkrét cselekményre buzdít.

– Túl általános a felirat, nem egy személy, hanem egy csoport ellen irányul. Az valósítja meg a közösség elleni izgatást a büntető törvénykönyv szerint, aki nagy nyilvánosság előtt valamely faji csoport ellen gyűlöletre uszít. A bírói gyakorlat azt mondja, az uszítás nem egyszerűen a gyűlölet, hanem olyan gyűlölet felkeltésére irányul, ami aktív tevékenységbe megy át – magyarázta a főügyész helyettes.

Duka László, a Tatabányai Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője elmondta, szerencsére eddig nem volt ilyen típusú rasszizmus a városban, de nem tudja, mi lesz ezután.

(kemma)

Kuruc.info: érdekes, ilyenért megindítják a vizsgálatot, van rá ember, rendőr a "létszámhiányos" rendőrség című mese ellenére. Tessék mondani, a lényegesen több ember által látható zsiWiW-es “Megyek magyart ölni!” típusú, cigányok által írt felkiáltásokért (ITT van pár) miért nem? (Mielőtt valami fajvédő beleugatna, hogy “ugyan, ki olvassa a zsiWiW-et?!", felvilágosítjuk, hogy a nevezetes szegedi Móra-ügyben, amikor a zsiWiW-en trécselő, gőzt kieresztő pedagógusokat meghurcolták a cigányvédők, a fajvédők szerint igenis nagy nyilvánosság előtt hangzottak el a “cigányozások”.)

Vagy említhetnénk akár Horák Nóri meggyilkolását, amelynek nyomozása már hónapok óta áll; beszélhetnénk a ráckevei Kézsmárki-gyilkosságról, amelynek során a cigánymaffia által kézben tartott rendőrség nem hogy nem csinált semmit, hanem egészen az elejétől fogva hazudozott; említhetnék a vecsési támadást, ahol szintúgy nem csípkedték magukat a rendőrök. Esetleg arra is felhívhatnánk a Nagyérdemű figyelmét, hogy ha egyáltalán eljárást indítanak egy cigány ellen, az minden esetben sokkal kisebb büntetési tételű bűncselekménnyel fogják vádolni, mint egy hasonló bcs-t elkövetett fehért. Hadd utaljunk pl. a mai szigethalmi mentős-verésre; de tovább is mehetnék, és utalhatnék az arcpirítóan kis (gyakorlatilag szimbolikus) büntetésre, amit a szegedi cigány óvónőverők kaptak. Miközben a barcsi gádzsó srácokat sokkal kevesebbért (pár elcsattant pofonért) két-két és fél évekre lecsukták... Vagy, ugye, hivatkozhatok gyilkosrajmundra...