Fajvédőinktől szüntelenül azt halljuk, hogy cigóinknak csak elenyésző hányada deviáns, bűnöző életvitelű. Nos, nekik nem más, mint a közismerten rasszistafasisztanácijobbikos Hírszerző szállítja a pofont. A Függelékben teljességében olvasható cikk legfontosabb megállapítása:
"Megélhetési liberálisaink [az SZDSZ] konkrétan pártjuk jövőjét tették fel eme kártyára. Buktak is akkorát, hogy összes morális tőkéjük ráment a belpolitikai kaszinó játékasztalánál. Mégsem a szabadelvűség és szabadságvágy kapott ilyen hatalmas frászt. Hanem az SZDSZ képében manifesztálódó - görcsös pozícióféltéssel vegyülő - életidegen doktrinerség. Amely a társadalmat kávéházi jogvédők lila szemüvegével nézte. Ezért képtelen volt olyan jelenségekre, mint gettó- és lumpenbűnözés, etnikai dimenziójú civilizációs törésvonalak, a roma közösség oroszlánrészének magukon kívül a többséget is sújtó deviáns anomáliái, hiteles (és méltányos) liberális választ adni."
Tetszik érteni? "A roma közösség oroszlánrészének magukon kívül a többséget is sújtó deviáns anomáliái".
Nehogy azért azt higgyük, hogy a hírszerzősök hirtelen megvilágosodtak, nem. Ugyanazt a szutykot erőltetik például a Jobbikkal kapcsolatban: a párt cigányprogramját "embertelennek" nevezik ("Hogy a valós gondokra a Jobbik által kínált embertelen recepteknek dolgozzuk ki a humánus és toleráns alternatíváját."). Idefigyeljen, kedves Papp László Tamás!
1.) a Jobbik "embertelen"? Tényleg ők a rasszisták? Ők, akik egy ujjal hozzá nem nyúlnának a (kivételesen) nem bűnöző cigányokhoz? Miközben a szlovákok nemes egyszerűséggel lepuffantják őket, ha nem adják meg magukat, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy északi szomszédunknál megölhető bárki, aki betolakodik az ember földjére, lakásába? Miközben az olaszok kitoloncolják őket és rendőri félrenézés, vagy éppenséggel aktív segítség mellett felégetik a táboraikat? Miközben a finnek minden teketória nélkül kitiltják őket komplett településekről, városokból, és ebben minden segítséget megkapnak a cigányügyekben a fehérek javára “lassú” igazságszolgáltatástól, rendőrségtől - vagy éppenséggel nemes egyszerűséggel lepuffantják a bűnözőcigányokat? Miközben a spanyolok összefognak, és teljes településekről kiüldözik őket? Amikor a belgák, franciák, angolok azt mondják, hogy náluk teljesen általános a cigánygyűlölet, és sokkal-sokkal inkább utálják őket, mint a szintén nem közkedvenc muszlimokat, feketéket? Ha a Jobbik "embertelen", akkor a fent felsorolt népek, azok rendőrsége stb. milyen, kérem?!
2.) egyáltalán: mi az "embertelenség" a Jobbik programjában? Az, hogy be akarják tarta(t)ni a törvényeket? Az, hogy el szeretnék érni, hogy például az APEH vagyonosodásvizsgálatot folytasson a cigány maffiózóknál is, és ne csupán a magyarokat vegzálják? Hogy a rendőrség ugyanúggy felléphessen a mokkák ellen, ahogy a magyarok ellen? Hogy a jogszolgáltatás valóban igazságszolgáltatásként funcionáljon, és ne adjon majdnem halálos késelésekért 2 évet felfüggesztve, miközben egy ellenkező (magyar - cigány) irányban elcsattanó pofonért minimum 2 évre bevarrják az "elkövető" magyarokat (barcsi srácok)? Még egyszer: Mi az embertelen abban, hogy valaki a törvények betartását kívánja?
Papp komoly, faktuális hibákat is vét; például, azt állítja, hogy, idézzük, "az MSZP pedig húszéves fennállásának legnagyobb vereségét szenvedte el". Ez, természetesen, ostobaság: 1990-ben feleekkora (8,55%) volt a szavazatarányuk. Ejnye Hírszerző, azért ekkora hibákat illene nem véteni...
Függelék: az eredeti cikk:
"Megélhetési liberálisaink [az SZDSZ] konkrétan pártjuk jövőjét tették fel eme kártyára. Buktak is akkorát, hogy összes morális tőkéjük ráment a belpolitikai kaszinó játékasztalánál. Mégsem a szabadelvűség és szabadságvágy kapott ilyen hatalmas frászt. Hanem az SZDSZ képében manifesztálódó - görcsös pozícióféltéssel vegyülő - életidegen doktrinerség. Amely a társadalmat kávéházi jogvédők lila szemüvegével nézte. Ezért képtelen volt olyan jelenségekre, mint gettó- és lumpenbűnözés, etnikai dimenziójú civilizációs törésvonalak, a roma közösség oroszlánrészének magukon kívül a többséget is sújtó deviáns anomáliái, hiteles (és méltányos) liberális választ adni."
Tetszik érteni? "A roma közösség oroszlánrészének magukon kívül a többséget is sújtó deviáns anomáliái".
Nehogy azért azt higgyük, hogy a hírszerzősök hirtelen megvilágosodtak, nem. Ugyanazt a szutykot erőltetik például a Jobbikkal kapcsolatban: a párt cigányprogramját "embertelennek" nevezik ("Hogy a valós gondokra a Jobbik által kínált embertelen recepteknek dolgozzuk ki a humánus és toleráns alternatíváját."). Idefigyeljen, kedves Papp László Tamás!
1.) a Jobbik "embertelen"? Tényleg ők a rasszisták? Ők, akik egy ujjal hozzá nem nyúlnának a (kivételesen) nem bűnöző cigányokhoz? Miközben a szlovákok nemes egyszerűséggel lepuffantják őket, ha nem adják meg magukat, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy északi szomszédunknál megölhető bárki, aki betolakodik az ember földjére, lakásába? Miközben az olaszok kitoloncolják őket és rendőri félrenézés, vagy éppenséggel aktív segítség mellett felégetik a táboraikat? Miközben a finnek minden teketória nélkül kitiltják őket komplett településekről, városokból, és ebben minden segítséget megkapnak a cigányügyekben a fehérek javára “lassú” igazságszolgáltatástól, rendőrségtől - vagy éppenséggel nemes egyszerűséggel lepuffantják a bűnözőcigányokat? Miközben a spanyolok összefognak, és teljes településekről kiüldözik őket? Amikor a belgák, franciák, angolok azt mondják, hogy náluk teljesen általános a cigánygyűlölet, és sokkal-sokkal inkább utálják őket, mint a szintén nem közkedvenc muszlimokat, feketéket? Ha a Jobbik "embertelen", akkor a fent felsorolt népek, azok rendőrsége stb. milyen, kérem?!
2.) egyáltalán: mi az "embertelenség" a Jobbik programjában? Az, hogy be akarják tarta(t)ni a törvényeket? Az, hogy el szeretnék érni, hogy például az APEH vagyonosodásvizsgálatot folytasson a cigány maffiózóknál is, és ne csupán a magyarokat vegzálják? Hogy a rendőrség ugyanúggy felléphessen a mokkák ellen, ahogy a magyarok ellen? Hogy a jogszolgáltatás valóban igazságszolgáltatásként funcionáljon, és ne adjon majdnem halálos késelésekért 2 évet felfüggesztve, miközben egy ellenkező (magyar - cigány) irányban elcsattanó pofonért minimum 2 évre bevarrják az "elkövető" magyarokat (barcsi srácok)? Még egyszer: Mi az embertelen abban, hogy valaki a törvények betartását kívánja?
Papp komoly, faktuális hibákat is vét; például, azt állítja, hogy, idézzük, "az MSZP pedig húszéves fennállásának legnagyobb vereségét szenvedte el". Ez, természetesen, ostobaság: 1990-ben feleekkora (8,55%) volt a szavazatarányuk. Ejnye Hírszerző, azért ekkora hibákat illene nem véteni...
Függelék: az eredeti cikk:
Ki hozta fel a Jobbikot?
Húsz éven át vetették be a fasisztakártyát az érdemi politikai mondanivaló hiányát leplező csodafegyverként. Így kívánva érzelmi zsarolással mozgósítani tömegeiket. Gondolván, ha jön a náci veszedelem, akkor bocsánatos dolog a hatalom birtokában űzött korrupció, a reformimpotencia, a cselekvés látszatát imitáló hintapolitikás sodródás. Annyiszor csináltak hülyét az embereikből, jelentéktelen margófigurákból démoni rémlátomást tupírozva, hogy amikor valóban növekedésnek indultak, már senki nem hitte el.
Nyugodtan kimondhatjuk: a borítékolt papírforma részleges felborulásáról szólhatunk a választást kommentálva. Természetesen bizonyos, kutatásban mért alaptendenciák igazolódtak. A Fidesz soha nem látott, háromszoros fölénnyel nyert, az MSZP pedig húszéves fennállásának legnagyobb vereségét szenvedte el. Mindez előre látható volt.
Cikkíró pénteken meg is kockáztatta a felvetést: vége a kétpólusú pártrendszernek? Ugyanis a belpolitikai mágnes egyik pólusának vonzereje aránytalanul erős, a másiké pedig hihetetlenül gyenge. A szocik gyakorlatilag középpárttá degradálódtak. Nem jött be viszont ama prognózisa, miszerint a bronzéremért szadeszes-jobbikos párharc várható, mi több, a liberálisokat a futottak még kategóriába alázta választópolgárságunk. A küszöbugró MDF után jövő Lehet Más is előzte őket egy imponáló szűzpárti becsületgóllal.
Viszont az ezüstkupáért gyilkos harc látszott kibontakozni. Néhány kerületi és megyei részeredményben a második hely nem is szocialista, hanem Jobbik-trófea.
*
Előállt a szituáció, amelyben a Fidesz és a baloldal nem egymásban találhat a legfőbb kihívóra. Bebizonyosodott, Orbánnal a szocik pillanatnyilag nincsenek egy súlycsoportban. Céljuk a jövőre (vagy idén?) történő megmérettetésen nem a bajnokság elnyerése, hanem az: ne csússzanak le végérvényesnek tűnően NB II-es ligába. Az MSZP-pártközpontban nagyjából olyan hangulat uralkodhat, mint a saigoni amerikai követségen 1975 koratavaszán. Ha van némi realitásérzékük, akkor nem is trendfordító offenzívát, hanem evakuációs akcióterveket dolgoznak ki, kárenyhítő, ártalomcsökkentő válságkezeléssel töltve maradék hónapjaikat.
A szocialistáknak, ha valamire, mostantól nem a mérsékelt jobbközépre kellene összpontosítaniuk, úgysincs esélyük komoly szépítésre. Ennél sokkal rosszabbul nemigen szerepelhetnek. Viszont durva lenne, ha a Jobbik elorozná tőlük a második helyezést, hiszen azzal a bipoláris nagypárti státuszuk formálisan is megszűnne.
Vona Gábor a Fidesznek is kemény stratégiai játékfeladvány. Bayer Zsolt zsidózhat, amíg bele nem reked. Hiába uralják militánsok az orbáni Belső Párt sajtóholdudvarát, a Jobbikot a legkarcosabb droidretorikával sem tudják küszöb alá visszanyomni. Többé nem csak egy a zászló. A sors iróniája, hogy azon erő, mely képes a rettegett Orbán-kétharmadot lenyesni, pont a szélsőjobb. Balliberálisainknak lehet verziózni, mi nekik a rosszabb: egy kétharmados Fidesz vagy a feles többségű jobbközép, amelynek pont Vona pártja révén lehet kétharmada?
Természetesen mindkét oldal az ellenfelet fogja vádolni az ultrajobbos nemzeti fundamentalizmus diadalmenetéért. A maguk felelősségéről pedig tengermélyen hallgatnak. Pedig az ordas eszmék tünetegyüttesét a demokratikus jobb- és baloldal célhoz kötött jelleggel egyaránt felhasználni próbálta hatalmi önérdekének szolgálatában.
*
Orbán Viktor jó tíz éve a fejébe vette: domesztikálni fogja a radikáljobbot. Szalonképessé idomítja a külön bejáratú udvari fasisztáit. Nem azért, mintha ő egy pillanatra is antiszemitává lett volna, pragmatikus motiváció vezérelte a döntésében. Voksmaximálási képességének fokozása a balliberális szekértábor ellenében. Miután a jelenlegi hatalomgyakorlók kétszer is vereséget mértek rá, elhitette önmagával: a csatában Vezénylő Tábornokként szüksége van a Fidesz katonai szárnyaként üzemelő militánsokra.
Olyan vérjobbról álmodott, mely ugat, de nem harap. Sziszeg, ám nem mar. Szelídített vadállatként jól beválik politikai mutatványokhoz. Kampány idején parancsszóra előjön, vicsorogva grimaszol, magánszámával leszállítva neki táborának szavazatait. Viszont, ha jelenléte már zavaró és kínos, illedelmesen eltakarodik a cselédszobába. Hát ez nem jött be.
A radikálpopulista jobbszél új generációja nem Csurka István vagy Torgyán József. Őket elsőre gálánsnak tűnő ajánlattal kilóra meg lehetett venni politikailag, aztán mehettek a darálóba. A "nemzeti oldal" ifjú veszettjei azonban ügyesen függetlenítették önmagukat a manipulációtól. Zseniálisan használva a cigánysággal szembeni majdhogynem össznépi ellenszenvben lecsapódó politikai konjunktúrát.
Hasonlóképp sárosak a dologban a balliberális lövészárokban meglapulók. Húsz éven át vetették be a fasisztakártyát az érdemi politikai mondanivaló hiányát leplező aduász csodafegyverként. Rájátszva a félelmekre, szándékosan túldimenzionáltak létező jelenségeket. Így kívánva érzelmi zsarolással mozgósítani tömegeiket. Gondolván, ha jön a náci veszedelem, akkor bocsánatos dolog a hatalom birtokában űzött korrupció, a reformimpotencia, a cselekvés látszatát imitáló hintapolitikás sodródás.
Mindez csúfos fiaskóba torkollott, a sokáig büntetlenül űzött hisztériakeltés visszaütött. Annyiszor csináltak hülyét az embereikből, két-három százalékon álló ügyeletes fasisztoid törpepártból, jelentéktelen margófigurákból démoni rémlátomást tupírozva, hogy amikor valóban növekedésnek indultak, már senki nem hitte el.
Megélhetési liberálisaink konkrétan pártjuk jövőjét tették fel eme kártyára. Buktak is akkorát, hogy összes morális tőkéjük ráment a belpolitikai kaszinó játékasztalánál. Mégsem a szabadelvűség és szabadságvágy kapott ilyen hatalmas frászt. Hanem az SZDSZ képében manifesztálódó - görcsös pozícióféltéssel vegyülő - életidegen doktrinerség. Amely a társadalmat kávéházi jogvédők lila szemüvegével nézte. Ezért képtelen volt olyan jelenségekre, mint gettó- és lumpenbűnözés, etnikai dimenziójú civilizációs törésvonalak, a roma közösség oroszlánrészének magukon kívül a többséget is sújtó deviáns anomáliái, hiteles (és méltányos) liberális választ adni.
Helyette a szadeszes agytröszttől csak ordítóan bornírt, papírízű és brosúraszagú tanmesékre futotta. Olyasfélékre, hogy a másság szép, tessék neki örülni. Meg persze az elmezsibbasztó, a zsigerekre ható rémisztgetésre. Pártjuk zuhanórepüléses becsapódása egyben a holdudvarukat alkotó vulgárszociológus klikk alkonyát is jelenti. Kikről beszélünk?
A kisebbség- és szociálpolitikai mutyi, a szocio- és etnobiznisz letéteményeseiről. Akik száz- és ezermilliárdokat dobáltak diszkrimináció- és hátránymentesítés, esélyegyenlősítés címén kontrollálatlan fekete lyukakba (valamint magánzsebekbe). Ők szoktak idegbeteg hangon rasszizmusról visítozni, amikor bárki feszegetni kezdte tabuk erdejére alapozott dogmarendszerüket. Mondjuk a nyomort újratermelő segélyezés reformjáról, az iskolán belüli erőszakról, az integrált oktatás gyakorlati-szakmai kudarcáról, a pozitív diszkrimináció és a politikai korrektség kánonsablonjainak megkérdőjelezhetőségéről beszélt.
Persze világos, hogy - Tana French zseniális mélylélektani bűnregényét, a Halott hasonmást idézve - "a lila ködös életidegenség maszkja gátlástalan, halálos pragmatizmust rejt". Valójában ez is a lóvéról, az íróasztalról, a szolgálati verdáról, arról a nyomorúságos kis provinciális hatalomféléről szólt. Lássuk be: az SZDSZ elvtelen mutyipárttá aljasodott. Más kérdés, hogy vezetői (és hírmondónak ottmaradt tagsága) önbecsapó jelleggel magának is képes volt bedumálni: ő bizony elvhű, ugyanakkor vérprofi szakértő.
*
A Jobbik triumfálása intés a demokrácia őrzőihez. Csakhogy nem arra int, hogy kontraproduktív pánikkeltéssel csiholjunk szükségállapotot. Hanem a körmünkre égő problémák nyílt diskurzusára. Hogy a valós gondokra a Jobbik által kínált embertelen recepteknek dolgozzuk ki a humánus és toleráns alternatíváját.
Figyelmeztetés a győztes Orbán Viktornak is. Miszerint a jövőre nézve fontolva ígérjen csak revánsot, a "globalista, nemzetvesztő" kormányoligarchákkal való Putyin-stílusú leszámolást. Mert lesz egy olyan tényező, amely irgalmatlanul számon kéri (és behajtani próbálja) rajta a kampány hevében tett, nyilván általa sem teljesen komolyan gondolt ígéreteit. Orbán persze zseniálisan él a kettős beszéd eszközével. Mondataiból azt hallunk ki, amit akarunk.
De újságíróknak fel kell tenni a kérdéseket, amelyeket párthívek nem tesznek föl. Például, hogy amennyiben az igazságszolgáltatás független a kormánytól, akkor miért kell az elszámoltatással a kormányváltásig várni? Ha pedig nem független, az törvénysértő. Akkor miért nem nevezi meg az elfogult bírákat, az ügyeletes hatalomnak gazsuláló főügyészeket és rendőrkapitányokat? Ha meg nincsenek bizonyítékai, miért sugalmaz?
Félreértés ne essék: vannak korrupciógyanús ügyek. De ha ezek felgöngyölítésének gátja Orbán szerint a jelenlegi intézményrendszer, akkor a Fidesz-elnök tartozik annyival, hogy ezt nyíltan szemünkbe mondja. Illetve azt is, hogyan alakítana át személyi és szervezeti fronton.
Végzetül azért említsünk meg két szerény taktikai győzelmet. A belső meghasonlástól és viszálytól gyötört, frakciógondokkal küzdő MDF csak befuttatta jelöltjét, a hajdan reformjavaslataival népszerűtlenségi csúcsokat döntögető (a magunkfajtának pont ezért szimpatikus) jelöltjét, a "technokrata eretnek" Bokros Lajost. De a Lehet Más a Politika SZDSZ-t legyőző teljesítménye sem akármi.
Pártok elefántcsonttornyai dőlnek a földig, s újak emelkednek viharos gyorsasággal. Nagy felülíródás várható itt.
Húsz éven át vetették be a fasisztakártyát az érdemi politikai mondanivaló hiányát leplező csodafegyverként. Így kívánva érzelmi zsarolással mozgósítani tömegeiket. Gondolván, ha jön a náci veszedelem, akkor bocsánatos dolog a hatalom birtokában űzött korrupció, a reformimpotencia, a cselekvés látszatát imitáló hintapolitikás sodródás. Annyiszor csináltak hülyét az embereikből, jelentéktelen margófigurákból démoni rémlátomást tupírozva, hogy amikor valóban növekedésnek indultak, már senki nem hitte el.
Nyugodtan kimondhatjuk: a borítékolt papírforma részleges felborulásáról szólhatunk a választást kommentálva. Természetesen bizonyos, kutatásban mért alaptendenciák igazolódtak. A Fidesz soha nem látott, háromszoros fölénnyel nyert, az MSZP pedig húszéves fennállásának legnagyobb vereségét szenvedte el. Mindez előre látható volt.
Cikkíró pénteken meg is kockáztatta a felvetést: vége a kétpólusú pártrendszernek? Ugyanis a belpolitikai mágnes egyik pólusának vonzereje aránytalanul erős, a másiké pedig hihetetlenül gyenge. A szocik gyakorlatilag középpárttá degradálódtak. Nem jött be viszont ama prognózisa, miszerint a bronzéremért szadeszes-jobbikos párharc várható, mi több, a liberálisokat a futottak még kategóriába alázta választópolgárságunk. A küszöbugró MDF után jövő Lehet Más is előzte őket egy imponáló szűzpárti becsületgóllal.
Viszont az ezüstkupáért gyilkos harc látszott kibontakozni. Néhány kerületi és megyei részeredményben a második hely nem is szocialista, hanem Jobbik-trófea.
*
Előállt a szituáció, amelyben a Fidesz és a baloldal nem egymásban találhat a legfőbb kihívóra. Bebizonyosodott, Orbánnal a szocik pillanatnyilag nincsenek egy súlycsoportban. Céljuk a jövőre (vagy idén?) történő megmérettetésen nem a bajnokság elnyerése, hanem az: ne csússzanak le végérvényesnek tűnően NB II-es ligába. Az MSZP-pártközpontban nagyjából olyan hangulat uralkodhat, mint a saigoni amerikai követségen 1975 koratavaszán. Ha van némi realitásérzékük, akkor nem is trendfordító offenzívát, hanem evakuációs akcióterveket dolgoznak ki, kárenyhítő, ártalomcsökkentő válságkezeléssel töltve maradék hónapjaikat.
A szocialistáknak, ha valamire, mostantól nem a mérsékelt jobbközépre kellene összpontosítaniuk, úgysincs esélyük komoly szépítésre. Ennél sokkal rosszabbul nemigen szerepelhetnek. Viszont durva lenne, ha a Jobbik elorozná tőlük a második helyezést, hiszen azzal a bipoláris nagypárti státuszuk formálisan is megszűnne.
Vona Gábor a Fidesznek is kemény stratégiai játékfeladvány. Bayer Zsolt zsidózhat, amíg bele nem reked. Hiába uralják militánsok az orbáni Belső Párt sajtóholdudvarát, a Jobbikot a legkarcosabb droidretorikával sem tudják küszöb alá visszanyomni. Többé nem csak egy a zászló. A sors iróniája, hogy azon erő, mely képes a rettegett Orbán-kétharmadot lenyesni, pont a szélsőjobb. Balliberálisainknak lehet verziózni, mi nekik a rosszabb: egy kétharmados Fidesz vagy a feles többségű jobbközép, amelynek pont Vona pártja révén lehet kétharmada?
Természetesen mindkét oldal az ellenfelet fogja vádolni az ultrajobbos nemzeti fundamentalizmus diadalmenetéért. A maguk felelősségéről pedig tengermélyen hallgatnak. Pedig az ordas eszmék tünetegyüttesét a demokratikus jobb- és baloldal célhoz kötött jelleggel egyaránt felhasználni próbálta hatalmi önérdekének szolgálatában.
*
Orbán Viktor jó tíz éve a fejébe vette: domesztikálni fogja a radikáljobbot. Szalonképessé idomítja a külön bejáratú udvari fasisztáit. Nem azért, mintha ő egy pillanatra is antiszemitává lett volna, pragmatikus motiváció vezérelte a döntésében. Voksmaximálási képességének fokozása a balliberális szekértábor ellenében. Miután a jelenlegi hatalomgyakorlók kétszer is vereséget mértek rá, elhitette önmagával: a csatában Vezénylő Tábornokként szüksége van a Fidesz katonai szárnyaként üzemelő militánsokra.
Olyan vérjobbról álmodott, mely ugat, de nem harap. Sziszeg, ám nem mar. Szelídített vadállatként jól beválik politikai mutatványokhoz. Kampány idején parancsszóra előjön, vicsorogva grimaszol, magánszámával leszállítva neki táborának szavazatait. Viszont, ha jelenléte már zavaró és kínos, illedelmesen eltakarodik a cselédszobába. Hát ez nem jött be.
A radikálpopulista jobbszél új generációja nem Csurka István vagy Torgyán József. Őket elsőre gálánsnak tűnő ajánlattal kilóra meg lehetett venni politikailag, aztán mehettek a darálóba. A "nemzeti oldal" ifjú veszettjei azonban ügyesen függetlenítették önmagukat a manipulációtól. Zseniálisan használva a cigánysággal szembeni majdhogynem össznépi ellenszenvben lecsapódó politikai konjunktúrát.
Hasonlóképp sárosak a dologban a balliberális lövészárokban meglapulók. Húsz éven át vetették be a fasisztakártyát az érdemi politikai mondanivaló hiányát leplező aduász csodafegyverként. Rájátszva a félelmekre, szándékosan túldimenzionáltak létező jelenségeket. Így kívánva érzelmi zsarolással mozgósítani tömegeiket. Gondolván, ha jön a náci veszedelem, akkor bocsánatos dolog a hatalom birtokában űzött korrupció, a reformimpotencia, a cselekvés látszatát imitáló hintapolitikás sodródás.
Mindez csúfos fiaskóba torkollott, a sokáig büntetlenül űzött hisztériakeltés visszaütött. Annyiszor csináltak hülyét az embereikből, két-három százalékon álló ügyeletes fasisztoid törpepártból, jelentéktelen margófigurákból démoni rémlátomást tupírozva, hogy amikor valóban növekedésnek indultak, már senki nem hitte el.
Megélhetési liberálisaink konkrétan pártjuk jövőjét tették fel eme kártyára. Buktak is akkorát, hogy összes morális tőkéjük ráment a belpolitikai kaszinó játékasztalánál. Mégsem a szabadelvűség és szabadságvágy kapott ilyen hatalmas frászt. Hanem az SZDSZ képében manifesztálódó - görcsös pozícióféltéssel vegyülő - életidegen doktrinerség. Amely a társadalmat kávéházi jogvédők lila szemüvegével nézte. Ezért képtelen volt olyan jelenségekre, mint gettó- és lumpenbűnözés, etnikai dimenziójú civilizációs törésvonalak, a roma közösség oroszlánrészének magukon kívül a többséget is sújtó deviáns anomáliái, hiteles (és méltányos) liberális választ adni.
Helyette a szadeszes agytröszttől csak ordítóan bornírt, papírízű és brosúraszagú tanmesékre futotta. Olyasfélékre, hogy a másság szép, tessék neki örülni. Meg persze az elmezsibbasztó, a zsigerekre ható rémisztgetésre. Pártjuk zuhanórepüléses becsapódása egyben a holdudvarukat alkotó vulgárszociológus klikk alkonyát is jelenti. Kikről beszélünk?
A kisebbség- és szociálpolitikai mutyi, a szocio- és etnobiznisz letéteményeseiről. Akik száz- és ezermilliárdokat dobáltak diszkrimináció- és hátránymentesítés, esélyegyenlősítés címén kontrollálatlan fekete lyukakba (valamint magánzsebekbe). Ők szoktak idegbeteg hangon rasszizmusról visítozni, amikor bárki feszegetni kezdte tabuk erdejére alapozott dogmarendszerüket. Mondjuk a nyomort újratermelő segélyezés reformjáról, az iskolán belüli erőszakról, az integrált oktatás gyakorlati-szakmai kudarcáról, a pozitív diszkrimináció és a politikai korrektség kánonsablonjainak megkérdőjelezhetőségéről beszélt.
Persze világos, hogy - Tana French zseniális mélylélektani bűnregényét, a Halott hasonmást idézve - "a lila ködös életidegenség maszkja gátlástalan, halálos pragmatizmust rejt". Valójában ez is a lóvéról, az íróasztalról, a szolgálati verdáról, arról a nyomorúságos kis provinciális hatalomféléről szólt. Lássuk be: az SZDSZ elvtelen mutyipárttá aljasodott. Más kérdés, hogy vezetői (és hírmondónak ottmaradt tagsága) önbecsapó jelleggel magának is képes volt bedumálni: ő bizony elvhű, ugyanakkor vérprofi szakértő.
*
A Jobbik triumfálása intés a demokrácia őrzőihez. Csakhogy nem arra int, hogy kontraproduktív pánikkeltéssel csiholjunk szükségállapotot. Hanem a körmünkre égő problémák nyílt diskurzusára. Hogy a valós gondokra a Jobbik által kínált embertelen recepteknek dolgozzuk ki a humánus és toleráns alternatíváját.
Figyelmeztetés a győztes Orbán Viktornak is. Miszerint a jövőre nézve fontolva ígérjen csak revánsot, a "globalista, nemzetvesztő" kormányoligarchákkal való Putyin-stílusú leszámolást. Mert lesz egy olyan tényező, amely irgalmatlanul számon kéri (és behajtani próbálja) rajta a kampány hevében tett, nyilván általa sem teljesen komolyan gondolt ígéreteit. Orbán persze zseniálisan él a kettős beszéd eszközével. Mondataiból azt hallunk ki, amit akarunk.
De újságíróknak fel kell tenni a kérdéseket, amelyeket párthívek nem tesznek föl. Például, hogy amennyiben az igazságszolgáltatás független a kormánytól, akkor miért kell az elszámoltatással a kormányváltásig várni? Ha pedig nem független, az törvénysértő. Akkor miért nem nevezi meg az elfogult bírákat, az ügyeletes hatalomnak gazsuláló főügyészeket és rendőrkapitányokat? Ha meg nincsenek bizonyítékai, miért sugalmaz?
Félreértés ne essék: vannak korrupciógyanús ügyek. De ha ezek felgöngyölítésének gátja Orbán szerint a jelenlegi intézményrendszer, akkor a Fidesz-elnök tartozik annyival, hogy ezt nyíltan szemünkbe mondja. Illetve azt is, hogyan alakítana át személyi és szervezeti fronton.
Végzetül azért említsünk meg két szerény taktikai győzelmet. A belső meghasonlástól és viszálytól gyötört, frakciógondokkal küzdő MDF csak befuttatta jelöltjét, a hajdan reformjavaslataival népszerűtlenségi csúcsokat döntögető (a magunkfajtának pont ezért szimpatikus) jelöltjét, a "technokrata eretnek" Bokros Lajost. De a Lehet Más a Politika SZDSZ-t legyőző teljesítménye sem akármi.
Pártok elefántcsonttornyai dőlnek a földig, s újak emelkednek viharos gyorsasággal. Nagy felülíródás várható itt.
