Na persze nem Magyarországon, hanem a, mivel gyakorlatilag teljesen zsidómentes, sokkal-sokkal egészségesebb, normálisabb nemzettudatú, így a cigánybűnözőkkel is a helyükön bánó (lásd az ezzel kapcsolatos, temérdek cikkünket – pl. EZT) Finnországban.
A KAPU cikke következik teljes egészében; a finn témával annak utolsó harmada foglalkozik.
Kedves olvasó,
kevesen tudják, hogy van egy Jazminum Nudiforum, azaz téli jázmin, ami decemberben kezdi ontani sárga tölcséres virágait. A konyhaablakból látom. Mínusz húsz fokban, hóban, fagyban tavaszig virágzik, s midőn abbahagyja, kinőnek apró zöld levelei. Gyönyörködöm különcségében. Ellenkezik az évszakokkal, s még csak nem is trópusi futóbokor. De más, mint a többi, kirí a kertem bokrai és fái közül. Most is irigyen duzzogva nézi a többi csupasszá vedlett növényem. Biztosan utálják is…
Na itt eljutottunk a cigányügyekhez. Országos gond – már egyik párt sem tudja a szem elől elrejteni. Komoly szavazóbázisról van szó. Pörkölttel, egy-két ezer forinttal és habos, gyönyörű ígéretekkel irányított szavazásra lehet bírni... aztán meg leszarják őket, marad minden a régiben. Kirívóak társadalmunkban. Pedig az elmúlt évezred alatt sok nép érkezett a Kárpát-medencébe. Asszimilálódtunk, összeolvadtunk. Ők nem. Külön maradtak.
A múlt század hatvanas éveinek Amerikája a négerlázadások után több jogot adott a színesbőrűeknek, még tanulhattak is. Most Obama az USA elnöke. A mi cigányaink többsége nem akar tanulni, művelődni, dolgozni, asszimilálódni. Néhány nehéz sorsú roma fiatalnak évekkel ezelőtt szereztünk továbbtanulásra ösztöndíjakat. Páran éltek is vele, de nagy részük lemorzsolódott. Egy srácra büszke vagyok, mert végigküzdötte magát az orvosi diplomáig. Az utóbbi két-három évben nem tudunk kiadni roma-ösztöndíjat. Nem találok rá alkalmasat, és nem is kell nekik. Nem akarnak továbbtanulni, mert csórók maradnak. Megszokták, hogy a szüleik nem dolgoznak, mégis elvannak. Bűnre csábító lehetőségek közt válogatnak, a hirtelen meggazdagodás reményében. Emiatt a börtöneinkben sínylődők nagy része cigány. Az SZDSZ meg jót röhög a markába, keverik a politikai kártyát, hogy fennmaradjon bukott eszméjük.
Persze, hogy régen másképpen viszonyultunk a cigányokhoz, mint most. Szüleimmel Erdélyből jöttünk, ahol a székelyeknek mindmáig kiegyensúlyozott a cigányokkal való együttélés. Gyerekkoromban Miskolc mellett laktunk. Anyám és a szomszédasszonyok várták a vándorcigányokat. Teknőt, vágódeszkát, fakanalat hoztak, lyukas lábasokat foltoztak, szöget kovácsoltak, jósoltak, tábortűz mellett táncoltak. Pénzt és ételt kaptak. Hát Istenem, egy-két tyúk eltűnt, de kibírták a faluban. Aztán a történelem putrikba dugta őket. Megszűnt a vándoréletük. Segédmunkások lettek – de akkor még volt, és kötelező volt a munka. Anyám akkor utálta meg a cigányokat, mikor 1985-ben, fényes nappal hetven forintért leütötte őt a nyílt utcán három roma csávó. Most már tudják a híradásokból, hogy mi van Miskolcon. „Súlyos cigánykérdés” – mondják.
A politika játszik velük. Kivár a következő választásig. De mindig csak a következő választásig. Az SZDSZ úgy védi őket, hogy bűntudatunk legyen akkor is, ha minket lopnak meg, vagy minket rabolnak ki. Érezzük magunkat rasszistának. Mohácsi Viktória Brüsszelből az adófizetők pénzén Magyarországra repül, hogy megvédje a romák érdekeit, akár tettesek, akár áldozatok. Mert ez ma már így megy. Az antiszemitizmusunkat fejeljük meg még egy bűntudattal. Legyen minél több bűntudatunk, minél kisebbre húzódjunk össze, és féljünk saját hazánkban. Egyik párt sem tett ki magáért vagy maga elé egy békés egymás mellett élésről szóló javaslatot. Mohácsi Viktória sem.
Folyóiratunkban nemrég riportot közöltünk a lappokról. Hogy élnek Finnországban és Svédországban egy összevont autonómiában. Akkor kihagytuk az alábbi történetet, melynek hősei és halottai magyar cigányok voltak.
Svédország és Finnország egy-egy félévig tűri, táplálja, támogatja a bevándorlókat, s ha nem akarnak és nem tudnak beilleszkedni, kiebrudalják őket. Néhány élelmes magyar roma család „kiszaszerolta” ezt a lehetőséget, s Finnországba mentek. Letelt a fél év, és Lappföldön keresztül Svédországba vándoroltak segélyen élni, s ha kitelt a félév, visszajöttek ugyanazon az úton Finnországba. Éveken át ingyen éltek, hat hónaponként vándorolva.
Lappföld a sarkvidék széle. Hó és fagy. Évszázados hagyomány, hogy pihenőkunyhókat, faházakat talál az eltévedt vándor. A házban élelmiszer, tüzelő, meleg ruha, víz és motoros szán a továbbmeneküléshez, mert a sarki tél kegyetlen. A magyar romák fosztogatták a menedékházakat. Kellett nekik minden, Svédország felé haladva. Mondom, minden, nem hagytak az esetleg odatévedőnek semmit, hadd fagyjon meg, hadd haljon éhen. A lappok kifigyelték a tolvajokat. Bumm! Bumm! A magyar roma férfiak holtan estek össze. Nőik, gyermekeik elmenekültek. A lappok jegyzőkönyvet vettek föl, és elföldelték a holtakat. Más arrafelé a törvény. Más arrafelé a tulajdon fogalma. Nem úgy, mint nálunk. Mohácsi Viktória nem is utazott oda az adófizetők pénzén, hogy tiltakozzék.
E számunkban sok olyan cikket olvashatnak, melyek a cigánykérdéssel foglalkoznak. Roma művészek képei és versei is megjelennek lapunkban.* Így együtt. Mert együtt kell élnünk. Így hozta a sors...
Brády Zoltán
Kedves olvasó,
kevesen tudják, hogy van egy Jazminum Nudiforum, azaz téli jázmin, ami decemberben kezdi ontani sárga tölcséres virágait. A konyhaablakból látom. Mínusz húsz fokban, hóban, fagyban tavaszig virágzik, s midőn abbahagyja, kinőnek apró zöld levelei. Gyönyörködöm különcségében. Ellenkezik az évszakokkal, s még csak nem is trópusi futóbokor. De más, mint a többi, kirí a kertem bokrai és fái közül. Most is irigyen duzzogva nézi a többi csupasszá vedlett növényem. Biztosan utálják is…
Na itt eljutottunk a cigányügyekhez. Országos gond – már egyik párt sem tudja a szem elől elrejteni. Komoly szavazóbázisról van szó. Pörkölttel, egy-két ezer forinttal és habos, gyönyörű ígéretekkel irányított szavazásra lehet bírni... aztán meg leszarják őket, marad minden a régiben. Kirívóak társadalmunkban. Pedig az elmúlt évezred alatt sok nép érkezett a Kárpát-medencébe. Asszimilálódtunk, összeolvadtunk. Ők nem. Külön maradtak.
A múlt század hatvanas éveinek Amerikája a négerlázadások után több jogot adott a színesbőrűeknek, még tanulhattak is. Most Obama az USA elnöke. A mi cigányaink többsége nem akar tanulni, művelődni, dolgozni, asszimilálódni. Néhány nehéz sorsú roma fiatalnak évekkel ezelőtt szereztünk továbbtanulásra ösztöndíjakat. Páran éltek is vele, de nagy részük lemorzsolódott. Egy srácra büszke vagyok, mert végigküzdötte magát az orvosi diplomáig. Az utóbbi két-három évben nem tudunk kiadni roma-ösztöndíjat. Nem találok rá alkalmasat, és nem is kell nekik. Nem akarnak továbbtanulni, mert csórók maradnak. Megszokták, hogy a szüleik nem dolgoznak, mégis elvannak. Bűnre csábító lehetőségek közt válogatnak, a hirtelen meggazdagodás reményében. Emiatt a börtöneinkben sínylődők nagy része cigány. Az SZDSZ meg jót röhög a markába, keverik a politikai kártyát, hogy fennmaradjon bukott eszméjük.
Persze, hogy régen másképpen viszonyultunk a cigányokhoz, mint most. Szüleimmel Erdélyből jöttünk, ahol a székelyeknek mindmáig kiegyensúlyozott a cigányokkal való együttélés. Gyerekkoromban Miskolc mellett laktunk. Anyám és a szomszédasszonyok várták a vándorcigányokat. Teknőt, vágódeszkát, fakanalat hoztak, lyukas lábasokat foltoztak, szöget kovácsoltak, jósoltak, tábortűz mellett táncoltak. Pénzt és ételt kaptak. Hát Istenem, egy-két tyúk eltűnt, de kibírták a faluban. Aztán a történelem putrikba dugta őket. Megszűnt a vándoréletük. Segédmunkások lettek – de akkor még volt, és kötelező volt a munka. Anyám akkor utálta meg a cigányokat, mikor 1985-ben, fényes nappal hetven forintért leütötte őt a nyílt utcán három roma csávó. Most már tudják a híradásokból, hogy mi van Miskolcon. „Súlyos cigánykérdés” – mondják.
A politika játszik velük. Kivár a következő választásig. De mindig csak a következő választásig. Az SZDSZ úgy védi őket, hogy bűntudatunk legyen akkor is, ha minket lopnak meg, vagy minket rabolnak ki. Érezzük magunkat rasszistának. Mohácsi Viktória Brüsszelből az adófizetők pénzén Magyarországra repül, hogy megvédje a romák érdekeit, akár tettesek, akár áldozatok. Mert ez ma már így megy. Az antiszemitizmusunkat fejeljük meg még egy bűntudattal. Legyen minél több bűntudatunk, minél kisebbre húzódjunk össze, és féljünk saját hazánkban. Egyik párt sem tett ki magáért vagy maga elé egy békés egymás mellett élésről szóló javaslatot. Mohácsi Viktória sem.
Folyóiratunkban nemrég riportot közöltünk a lappokról. Hogy élnek Finnországban és Svédországban egy összevont autonómiában. Akkor kihagytuk az alábbi történetet, melynek hősei és halottai magyar cigányok voltak.
Svédország és Finnország egy-egy félévig tűri, táplálja, támogatja a bevándorlókat, s ha nem akarnak és nem tudnak beilleszkedni, kiebrudalják őket. Néhány élelmes magyar roma család „kiszaszerolta” ezt a lehetőséget, s Finnországba mentek. Letelt a fél év, és Lappföldön keresztül Svédországba vándoroltak segélyen élni, s ha kitelt a félév, visszajöttek ugyanazon az úton Finnországba. Éveken át ingyen éltek, hat hónaponként vándorolva.
Lappföld a sarkvidék széle. Hó és fagy. Évszázados hagyomány, hogy pihenőkunyhókat, faházakat talál az eltévedt vándor. A házban élelmiszer, tüzelő, meleg ruha, víz és motoros szán a továbbmeneküléshez, mert a sarki tél kegyetlen. A magyar romák fosztogatták a menedékházakat. Kellett nekik minden, Svédország felé haladva. Mondom, minden, nem hagytak az esetleg odatévedőnek semmit, hadd fagyjon meg, hadd haljon éhen. A lappok kifigyelték a tolvajokat. Bumm! Bumm! A magyar roma férfiak holtan estek össze. Nőik, gyermekeik elmenekültek. A lappok jegyzőkönyvet vettek föl, és elföldelték a holtakat. Más arrafelé a törvény. Más arrafelé a tulajdon fogalma. Nem úgy, mint nálunk. Mohácsi Viktória nem is utazott oda az adófizetők pénzén, hogy tiltakozzék.
E számunkban sok olyan cikket olvashatnak, melyek a cigánykérdéssel foglalkoznak. Roma művészek képei és versei is megjelennek lapunkban.* Így együtt. Mert együtt kell élnünk. Így hozta a sors...
Brády Zoltán
